Első évünkre úgy emlékszem
mint egy hullámvasút utazás.
Fiatalon és egymáshoz csüngve
fedeztük fel a világot, melyhez
még közös szemünk is alig volt elég.
Rohant felénk az élet, és sebesen
utaztunk megosztott sorsunk felé.
Ilyen volt a kezdetünk, akár
egy hullámvasút utazás. Emígy
tanultuk egymástól a boldogságot.

Kézen fogva sétáltunk a ligetben
vén fák dús lombjai alatt, aztán
merengve néztük a tavirózsákat
és aranyhalakat a sekély tóban,
és meséltünk egymásnak a kávézóban
mint tavaszi ágakon csevegő madarak.

Együtt néztük a külföldi filmeket, és
karjaimban tartottalak mikor megsirattad
egy öreg színész haldoklási szerepét.
Oly sokat nyújtott nekünk az élet,
és e módon nyertük meg egymás bizalmát.
Ha együtt vacsoráztunk új ízek
tárultak fel megosztott ételeinkben, és
megismertük a bor széditő mámorát.

Miénk volt a város összes
gyönyöre és csábítása –
a meleg, nyüsgő esték és
a lusta szombat délutánok.
Még ma is lakója vagyok e helynek,
De én oda, a régi múltba, vagyok.

* * *
És most, megőszülve,
félig vak és fátyolos szemekkel
úgy nézek rádmint egy drága kincsre,
mert én már csak olyan vagyok
mint egy öreg mozdony melyben
lomhán kering a gőz, és mely
lassú, csikorgó kerekeken
püfög a kijelölt végállomása felé.

Mint égről földre hulló
lázadó csillagok,
attól tartok egyszer én is
egyedül maradok.

Kihűlt csillagot már régen
elhagyta a fénye,
mélysötétbe levetődve
burkolódzott éjbe.

Míg körülöttem fényükkel
ragyognak a lelkek,
szeretettel elborítva
társaimmá lesznek.

Ha mellőlem ők majd egyszer
végleg eltávoznak,
örök csendben a már elhalt
szavak visszhangoznak.

A vár sereglete
fut, rohan rettegve
félve a közelgő tüzet.
Vár ura mentené
egyetlen szerelmes
lányát a szép ifjú szüzet.

Ám ő is rabja lett
az ősi várának
karcsú tornya tetején.
Csak egy vitéz van ki
bajjal szembe nézve
áll a várbástya peremén.

Egy óriás sárkány
száll a vitéz felé
perzselő tüzet okádva.
A fél birodalmat
árnyékba borítja
olyan hatalmas a szárnya.

Acélos tekintet
büszke hősies szív
vértezi fel a vitéz legényt.
Tornya ablakából
őt nézi a király
aki elhozta a reményt.

Hatalmas küzdelem
vette hát kezdetét
a vitéz és a sárkány között.
állt ott szilárdan míg
a ronda bestia
a feje fölött körözött.

Lángokat okádva
bukva a magasból
rontott rá a hős vitézre.
Ám ő nem rettent meg
egy gyors mozdulattal
döfte kardját a szemébe.

Kilehelve lelkét
a gonosz bestia
port verve hullott a mélybe.
Bástyáról leszállva
a győztes hős vitézt
ünnepli a király népe.

Fut le a király is
tornyából sietve
dicsőíteni a legényt.
Hatalmas az öröm
csókolják ölelik,
szinte agyonnyomják szegényt.

Elmúlt hát a veszély
boldog volt a legény,
mert nem maradt el a hála.
Fele birodalom,
és még ráadásképp
övé lett a király lánya.

Nem tudom, miért kel fel a Nap
minden reggel és ragyog aznap?
Tudom, fényben virágok nyílnak,
s hogy őrködik a Hold hajnalig.
Bár, biztosan van rá felelet
miért ilyenek az emberek?
Gondolom a válasz az lehet,
szeretet szó róluk lepereg.

Talán kellene egy varázsszó,
amely minden szívhez elvezet.
Tűnő csendben, végtelen vágyak
felett álomvilág lengedez,
szívekben ott lesz a szeretet
és halkan majd hálát rebegnek.
Felkelt nappal a lélek izzik,
hisz a szeretet naggyá válik!

Hétköznapi pszichológia
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.

Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.

Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.

Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.

Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.

Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…

Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József