Idő 
Értékelés 
Értékelés Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés…
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet…
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”…
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra…
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik…
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó…
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó…
Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és a Hőseink tiszteletére!
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés…
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet…
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”…
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra…
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik…
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó…
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó…
Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és a Hőseink tiszteletére!
Menetel a katona, egyre távolabb az otthona,
Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba.
Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim!
Januárban mondták, hogy leváltanak minket,
És kapunk ellátmánynak nem tetves inget.
Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba,
S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra!
Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok,
És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok.
Szólnék én hozzátok,
Csókolnám az orcátok,
Rátok zúdítanám szeretetem,
Élném veletek, boldogan életem.
Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek?
A gyerekek az iskolába rendesen mennek?
Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még?
És a learatott termésből nektek van-e elég?
Otthon, most mekkora a hó?
Ángyoméknál kehes a pejkó?
A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába,
Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra.
Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat,
És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat,
Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak
És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak!
Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé,
Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé.
Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia,
Egy akna erre süvített és pont telibe találta…
Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt,
Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt…
Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék,
Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék.
Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket,
És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket…
Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom,
Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon.
Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít,
És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít.
Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni,
Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni…
A vég, - figyelem, közeleg -, látom én!
De ez, amit a legkevésbé szeretnék én!
Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon,
Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon…
Várom már a tiszta inget, meg az otthont,
Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront…
Vágyok utánatok kedveskéim,
Majd mesélek, a család estéin…
A baka, fiú, a férj, az apa,
Kit nagyon… nagyon várjatok haza:
Szerencsés Pista.
Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova.
Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona…
Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és a hőseink tiszteletére.
Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba.
Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim!
Januárban mondták, hogy leváltanak minket,
És kapunk ellátmánynak nem tetves inget.
Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba,
S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra!
Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok,
És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok.
Szólnék én hozzátok,
Csókolnám az orcátok,
Rátok zúdítanám szeretetem,
Élném veletek, boldogan életem.
Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek?
A gyerekek az iskolába rendesen mennek?
Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még?
És a learatott termésből nektek van-e elég?
Otthon, most mekkora a hó?
Ángyoméknál kehes a pejkó?
A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába,
Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra.
Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat,
És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat,
Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak
És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak!
Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé,
Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé.
Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia,
Egy akna erre süvített és pont telibe találta…
Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt,
Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt…
Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék,
Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék.
Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket,
És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket…
Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom,
Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon.
Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít,
És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít.
Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni,
Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni…
A vég, - figyelem, közeleg -, látom én!
De ez, amit a legkevésbé szeretnék én!
Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon,
Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon…
Várom már a tiszta inget, meg az otthont,
Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront…
Vágyok utánatok kedveskéim,
Majd mesélek, a család estéin…
A baka, fiú, a férj, az apa,
Kit nagyon… nagyon várjatok haza:
Szerencsés Pista.
Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova.
Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona…
Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és a hőseink tiszteletére.
(3 soros-zárttükrös duó)
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra,
A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra…
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra.
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar,
Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar…
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar.
*
(senrjon duó)
Szép a hajnali napfény.
Szárnypróbálgatása, magasba.
Remek ébresztő!
Látom eme szépséget
De, ébredt elmém még most henyél.
Remek ébresztő!
*
(Bokorrímes trió)
A tél a maga valójában még nem-igen érkezik.
Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik…
Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő,
Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő!
Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont,
Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont!
Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat,
Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat!
Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota,
Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota!
Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora,
Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga?
*
(Septolet!)
Mi lesz téllel?
Várjak félelemmel,
Kesergéssel,
Hüppögéssel?
Lesznek téli hajnalok?
Hó, mit meglátok?
Elválok?!
*
(3 soros-zárttükrös)
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza,
Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra…
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza.
*
(10 szavas duó)
Szerintem a poéta is ember
De, hangosan tiltakozni nem mer.
Tetszik az új lúdtollam…
Én akkor megírtam a télre… vágyam!
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik…
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra,
A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra…
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra.
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar,
Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar…
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar.
*
(senrjon duó)
Szép a hajnali napfény.
Szárnypróbálgatása, magasba.
Remek ébresztő!
Látom eme szépséget
De, ébredt elmém még most henyél.
Remek ébresztő!
*
(Bokorrímes trió)
A tél a maga valójában még nem-igen érkezik.
Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik…
Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő,
Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő!
Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont,
Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont!
Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat,
Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat!
Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota,
Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota!
Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora,
Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga?
*
(Septolet!)
Mi lesz téllel?
Várjak félelemmel,
Kesergéssel,
Hüppögéssel?
Lesznek téli hajnalok?
Hó, mit meglátok?
Elválok?!
*
(3 soros-zárttükrös)
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza,
Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra…
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza.
*
(10 szavas duó)
Szerintem a poéta is ember
De, hangosan tiltakozni nem mer.
Tetszik az új lúdtollam…
Én akkor megírtam a télre… vágyam!
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik…
Szellő lágy dallamai.
Suttogó, halk szavai.
Csillagfényes éjszakák,
karácsonyi illat ád.
Melegszívű ölelésben
s olthatatlan vágy tüzében.
Kandallóban lángja lobog,
andalogva szívünk dobog.
Karácsonykor szeretetet,
békességet kívánok én,
minden kedves ismerősnek.
Suttogó, halk szavai.
Csillagfényes éjszakák,
karácsonyi illat ád.
Melegszívű ölelésben
s olthatatlan vágy tüzében.
Kandallóban lángja lobog,
andalogva szívünk dobog.
Karácsonykor szeretetet,
békességet kívánok én,
minden kedves ismerősnek.
Septolet)
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.
Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.
Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.
Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.
Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.
(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.
Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.
Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.
Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.
Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.
Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.
(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.
Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
