Idő 
Értékelés 
Értékelés Van egy erő, mely bennünk ébred,
Mely áttöri a néma éjeket,
Mely nem hajol meg semmi árnyék előtt,
S nem fél attól, mit a világ szőtt.
Egy érzés, mely szívünkben lángol,
Mely messzire száll minden határtól,
Egy vágy, melyet nem ölhet meg a tél,
Mert örökké bennünk él a remény.
Szabadság, te ősi, szent akarat,
Mely újraírja a sorsunkat,
Te vagy a fény a hosszú éjben,
A menedék a vihar szívében.
Te vagy a hang, mely végre szólhat,
A szív, mely többé nem hódolhat,
A szárny, mely ég felé emelkedik,
S a lélek, mely soha nem térdepelik.
Hány ember vágyott már utánad,
Hány élet adta érted önmagát,
Hány könny hullott a föld porába,
Hány név került a történelem lapjára.
Hány anya várta haza gyermekét,
Hány apa őrizte családja reményét,
Hány szív dobbant utolsót érted,
Mert többet értél, mint az élet.
Voltak idők, mikor a csend beszélt,
Mikor az igaz szó is veszélyben élt,
Mikor a falak mögött félelem lakott,
S az ember csak titokban álmodott.
Mikor a tekintet is áruló lehetett,
S a kimondott szó bilincset jelentett,
De a lelkek mélyén parázs izzott,
Mely minden elnyomást túlragyogott.
Mert elvehetik az ember földjét,
Elvehetik otthonának melegét,
Elvehetik minden vagyonát,
S elnémíthatják igaz szavát,
De amíg él benne egy gondolat,
Amíg a szívében remény marad,
Addig hiába zárják börtönbe,
A szabadság ott él örökre.
Nem szabadság az, ha másnak ártasz,
Ha saját utadon másokat gázolsz,
Ha mások könnye árán vagy boldog,
S mások szenvedéséből építesz trónt.
Az igazi szabadság nem uralkodik,
Nem fenyeget és nem parancsol,
Hanem meghagyja mások útját,
S tiszteletben tartja a világát.
Szabadnak lenni annyi, mint élni,
Nem félni, kérdezni és remélni,
Kimondani azt, amit igaznak érzel,
S szembenézni bátran a veszéllyel.
Szabadnak lenni annyi, mint választani,
S a döntéseidért felelősséget vállalni,
Nem mások álmát élni végig,
Hanem a saját utadat járni.
Szabad legyen minden ember szíve,
Ne kényszerítse senki semmire,
Szabad legyen minden tiszta gondolat,
Mely új világot és jövőt alkothat.
Szabad legyen a szó és a művészet,
A hit, a kérdés és az emlékezet,
Mert ahol a gondolat is rab,
Ott a jövő is némán megszakad.
Nézd csak a madarat az égen,
Nem kér engedélyt a messzeségben,
Nem kérdezi, meddig mehet,
Csak követi a szabad szelet.
Nézd csak a folyót, ahogy árad,
Nem állítja meg semmi gátja,
Ha sziklák állják is útját,
Megkeresi a szabadság útját.
Így kellene élnie az embernek,
Nem rabjaként a félelemnek,
Nem mások által írt szerepben,
Hanem saját, igaz életében.
Ne legyen lánc a gondolatán,
Ne legyen pecsét a homlokán,
Ne mondja meg senki, mit reméljen,
S milyen álmot őrizzen a szívében.
De vigyázz, ember, mert a szabadság
Nem mindig érkezik, mint ajándék,
Néha küzdelem, néha áldozat,
Néha könnyekkel kikövezett út marad.
Őrizni kell, mint drága kincset,
Mert elveszíteni egy pillanat is elég lehet,
Amit elődeink vérrel szereztek,
Azt utódaink szívvel őrizzék meg.
Ne hagyd, hogy félelemmel vezessenek,
Hogy üres ígéretekkel megvegyenek,
Ne add a lelked hamis szavakért,
Ne cseréld el a jövőd néhány aranyért.
Mert aki önmagát elárulja,
Saját szabadságát is feladja,
S hiába járhat nyitott kapukon át,
Ha lelkében hordja a börtön falát.
A szabadság ott van a reggelben,
Az első napsugár melegében,
A gyermek hangos nevetésében,
A szerelmesek őszinte szemében.
Ott van a dalban, mely szárnyra kel,
A versben, mely igazságot lehel,
A kézben, mely másnak segíteni tud,
S a szívben, mely a békéhez vezető utat kutatja.
Nem kell hozzá hatalmas vagyon,
Nem kell hozzá palota, korona,
Nem kell hozzá dicsőség és rang,
Csak egy szabadon dobbanó hang.
Mert lehet valaki szegény, mégis szabad,
Ha önmaga marad, s igaz úton halad,
S lehet gazdag, kinek mindene van,
De rabként él a saját falai alatt.
Szabadság nélkül elszürkül a világ,
Elhervad a kertben minden virág,
A dalból eltűnik a dallam,
A szívből kihűl minden hajnal.
Ahol a félelem uralja a napot,
Ott az ember elveszíti önmagát,
Mert hiába ragyog felette az ég,
Ha lelkében nem élhet a remény.
Ébredjen hát minden emberben
A bátorság a nehéz percekben,
Ne legyen több meghajló tekintet,
Mely elrejti a valódi érzéseket.
Ne legyen több elfojtott álom,
Ne legyen több megtört szabadságvágy,
Mert minden szív megérdemli azt,
Hogy maga válassza meg a holnapját.
Ha egyszer majd a világ megérti,
Hogy egymást nem kell legyőzni,
Hogy nem a hatalom tesz naggyá,
S nem a gyűlölet tesz szabaddá,
Ha az ember emberhez emberként fordul,
S a gyűlölet végleg a múltba szorul,
Akkor a földön új hajnal támad,
S béke öleli át a világot.
De addig is őrizd a lángot,
Ne engedd elveszni a világod,
Ne hagyd, hogy más írja a sorsod,
Ne add fel soha a saját hangod.
Ha ezer akadály áll előtted,
Ha minden remény elhagyni készül,
Állj fel újra, emeld fel fejed,
Mert a szabadság ott kezdődik benned.
Lehet, hogy egyszer elbuksz majd,
Lehet, hogy az út is cserben hagy,
Lehet, hogy senki sem áll melletted,
S a világ nem érti a lelkedet.
De ne feledd, a legnagyobb győzelem,
Ha önmagad maradsz a küzdelemben,
Mert aki a lelkét nem adja fel,
Azt semmilyen lánc nem nyeli el.
A szabadság nem hal meg soha,
Nem temetheti el kor vagy hatalom,
Nem pusztíthatja el semmilyen vihar,
Mert minden új nemzedékben újra kihajt.
Lehet, hogy néha mélyre temetik,
Lehet, hogy hangját elnémítják,
De egyetlen szikra elég lehet,
Hogy újra lángra gyújtsa a lelkeket.
S ha majd egyszer megkérdezik tőled,
Mit jelentett szabadnak lenned,
Ne azt mondd, hogy mindent megtehettél,
Vagy hogy minden vágyad elérhetted.
Mondd azt, hogy ember maradhattál,
Hogy mások mellett is szabadon állhattál,
Hogy nem féltél igaz önmagadtól,
S nem mondtál le a saját álmodról.
Mert amíg dobban egy szív a földön,
Amíg remény él minden jövőben,
Amíg egy ember nemet mond a láncnak,
S nem hajol meg a hazugságnak,
Addig a szabadság él és lélegzik,
Minden új hajnalban újjászületik,
S hiába próbálják sírba temetni,
A szabadságot nem lehet eltemetni.
Mely áttöri a néma éjeket,
Mely nem hajol meg semmi árnyék előtt,
S nem fél attól, mit a világ szőtt.
Egy érzés, mely szívünkben lángol,
Mely messzire száll minden határtól,
Egy vágy, melyet nem ölhet meg a tél,
Mert örökké bennünk él a remény.
Szabadság, te ősi, szent akarat,
Mely újraírja a sorsunkat,
Te vagy a fény a hosszú éjben,
A menedék a vihar szívében.
Te vagy a hang, mely végre szólhat,
A szív, mely többé nem hódolhat,
A szárny, mely ég felé emelkedik,
S a lélek, mely soha nem térdepelik.
Hány ember vágyott már utánad,
Hány élet adta érted önmagát,
Hány könny hullott a föld porába,
Hány név került a történelem lapjára.
Hány anya várta haza gyermekét,
Hány apa őrizte családja reményét,
Hány szív dobbant utolsót érted,
Mert többet értél, mint az élet.
Voltak idők, mikor a csend beszélt,
Mikor az igaz szó is veszélyben élt,
Mikor a falak mögött félelem lakott,
S az ember csak titokban álmodott.
Mikor a tekintet is áruló lehetett,
S a kimondott szó bilincset jelentett,
De a lelkek mélyén parázs izzott,
Mely minden elnyomást túlragyogott.
Mert elvehetik az ember földjét,
Elvehetik otthonának melegét,
Elvehetik minden vagyonát,
S elnémíthatják igaz szavát,
De amíg él benne egy gondolat,
Amíg a szívében remény marad,
Addig hiába zárják börtönbe,
A szabadság ott él örökre.
Nem szabadság az, ha másnak ártasz,
Ha saját utadon másokat gázolsz,
Ha mások könnye árán vagy boldog,
S mások szenvedéséből építesz trónt.
Az igazi szabadság nem uralkodik,
Nem fenyeget és nem parancsol,
Hanem meghagyja mások útját,
S tiszteletben tartja a világát.
Szabadnak lenni annyi, mint élni,
Nem félni, kérdezni és remélni,
Kimondani azt, amit igaznak érzel,
S szembenézni bátran a veszéllyel.
Szabadnak lenni annyi, mint választani,
S a döntéseidért felelősséget vállalni,
Nem mások álmát élni végig,
Hanem a saját utadat járni.
Szabad legyen minden ember szíve,
Ne kényszerítse senki semmire,
Szabad legyen minden tiszta gondolat,
Mely új világot és jövőt alkothat.
Szabad legyen a szó és a művészet,
A hit, a kérdés és az emlékezet,
Mert ahol a gondolat is rab,
Ott a jövő is némán megszakad.
Nézd csak a madarat az égen,
Nem kér engedélyt a messzeségben,
Nem kérdezi, meddig mehet,
Csak követi a szabad szelet.
Nézd csak a folyót, ahogy árad,
Nem állítja meg semmi gátja,
Ha sziklák állják is útját,
Megkeresi a szabadság útját.
Így kellene élnie az embernek,
Nem rabjaként a félelemnek,
Nem mások által írt szerepben,
Hanem saját, igaz életében.
Ne legyen lánc a gondolatán,
Ne legyen pecsét a homlokán,
Ne mondja meg senki, mit reméljen,
S milyen álmot őrizzen a szívében.
De vigyázz, ember, mert a szabadság
Nem mindig érkezik, mint ajándék,
Néha küzdelem, néha áldozat,
Néha könnyekkel kikövezett út marad.
Őrizni kell, mint drága kincset,
Mert elveszíteni egy pillanat is elég lehet,
Amit elődeink vérrel szereztek,
Azt utódaink szívvel őrizzék meg.
Ne hagyd, hogy félelemmel vezessenek,
Hogy üres ígéretekkel megvegyenek,
Ne add a lelked hamis szavakért,
Ne cseréld el a jövőd néhány aranyért.
Mert aki önmagát elárulja,
Saját szabadságát is feladja,
S hiába járhat nyitott kapukon át,
Ha lelkében hordja a börtön falát.
A szabadság ott van a reggelben,
Az első napsugár melegében,
A gyermek hangos nevetésében,
A szerelmesek őszinte szemében.
Ott van a dalban, mely szárnyra kel,
A versben, mely igazságot lehel,
A kézben, mely másnak segíteni tud,
S a szívben, mely a békéhez vezető utat kutatja.
Nem kell hozzá hatalmas vagyon,
Nem kell hozzá palota, korona,
Nem kell hozzá dicsőség és rang,
Csak egy szabadon dobbanó hang.
Mert lehet valaki szegény, mégis szabad,
Ha önmaga marad, s igaz úton halad,
S lehet gazdag, kinek mindene van,
De rabként él a saját falai alatt.
Szabadság nélkül elszürkül a világ,
Elhervad a kertben minden virág,
A dalból eltűnik a dallam,
A szívből kihűl minden hajnal.
Ahol a félelem uralja a napot,
Ott az ember elveszíti önmagát,
Mert hiába ragyog felette az ég,
Ha lelkében nem élhet a remény.
Ébredjen hát minden emberben
A bátorság a nehéz percekben,
Ne legyen több meghajló tekintet,
Mely elrejti a valódi érzéseket.
Ne legyen több elfojtott álom,
Ne legyen több megtört szabadságvágy,
Mert minden szív megérdemli azt,
Hogy maga válassza meg a holnapját.
Ha egyszer majd a világ megérti,
Hogy egymást nem kell legyőzni,
Hogy nem a hatalom tesz naggyá,
S nem a gyűlölet tesz szabaddá,
Ha az ember emberhez emberként fordul,
S a gyűlölet végleg a múltba szorul,
Akkor a földön új hajnal támad,
S béke öleli át a világot.
De addig is őrizd a lángot,
Ne engedd elveszni a világod,
Ne hagyd, hogy más írja a sorsod,
Ne add fel soha a saját hangod.
Ha ezer akadály áll előtted,
Ha minden remény elhagyni készül,
Állj fel újra, emeld fel fejed,
Mert a szabadság ott kezdődik benned.
Lehet, hogy egyszer elbuksz majd,
Lehet, hogy az út is cserben hagy,
Lehet, hogy senki sem áll melletted,
S a világ nem érti a lelkedet.
De ne feledd, a legnagyobb győzelem,
Ha önmagad maradsz a küzdelemben,
Mert aki a lelkét nem adja fel,
Azt semmilyen lánc nem nyeli el.
A szabadság nem hal meg soha,
Nem temetheti el kor vagy hatalom,
Nem pusztíthatja el semmilyen vihar,
Mert minden új nemzedékben újra kihajt.
Lehet, hogy néha mélyre temetik,
Lehet, hogy hangját elnémítják,
De egyetlen szikra elég lehet,
Hogy újra lángra gyújtsa a lelkeket.
S ha majd egyszer megkérdezik tőled,
Mit jelentett szabadnak lenned,
Ne azt mondd, hogy mindent megtehettél,
Vagy hogy minden vágyad elérhetted.
Mondd azt, hogy ember maradhattál,
Hogy mások mellett is szabadon állhattál,
Hogy nem féltél igaz önmagadtól,
S nem mondtál le a saját álmodról.
Mert amíg dobban egy szív a földön,
Amíg remény él minden jövőben,
Amíg egy ember nemet mond a láncnak,
S nem hajol meg a hazugságnak,
Addig a szabadság él és lélegzik,
Minden új hajnalban újjászületik,
S hiába próbálják sírba temetni,
A szabadságot nem lehet eltemetni.
Elengedem kezed, menj hát, csak bátran,
várnak már rád odakünn a nagyvilágban.
Én itt maradok e vén kapuban állva,
s vigyázok a fészekre, mi visszavárna.
Ne nézz hát hátra, mindig csak előre tekints,
a szeretetem elkísér majd, mint drága kincs.
S ha megfáradsz majd a hosszú úton egyszer,
itt mindig vár két ölelő kar, hol megmelegszel.
Budatétény 2017-2026
várnak már rád odakünn a nagyvilágban.
Én itt maradok e vén kapuban állva,
s vigyázok a fészekre, mi visszavárna.
Ne nézz hát hátra, mindig csak előre tekints,
a szeretetem elkísér majd, mint drága kincs.
S ha megfáradsz majd a hosszú úton egyszer,
itt mindig vár két ölelő kar, hol megmelegszel.
Budatétény 2017-2026
Hétköznapi pszichológia…
(Leoninus csokorban)
Mondják, ha valaminek vége, szükséges annak elengedése.
Ezt áhítják a pszichológusok, ki így már nem néma hallgatók!
Én meg gyakorlati pszichológista vagyok, tudok… de mást tudok!
Meg ki tudja, hogy a gyors halálára várva él még... mért engedné el szerettét még?
Bizony van oly', ki halált várja fölépül, mondhatjuk: -halál, időre- de, elévül.
Tehát lét bonyolultságba ne bonyolódjunk, me’ egy biztos, tudhatatlan a sorsunk.
Vicces, de halottasházban is ébredtek föl: Így nem tudjuk, élet nálunk is dőzsöl?
Azért hosszan szenvedni létben, nem élvezet... igy a halál lehetetlenségében…
Nyár meleg, január fagyos de, döglött medve bőrére inni… halál megjő ide?
A mélységes csönd miben sem segít, mert ez is sorsunk része… ’azt a cudar mindenit’!
Még élned kell, akkor tégy úgy, élj, bár lehet jó és rossz! Ha élet éled, mese nincs, élj!
Ha a fránya halál mégiscsak suhint -pont- feléd, már senki nem főzi le a kávéd…
*
(senrjon trió)
Élted lehet angyalok
Védelmezték, de halál a vég!
Volt szereteted?
Ha volt, az itt hagyottak
Haláláig, Te is tovább élsz…
Volt szereteted?
Volt benned szereteted?
Mert, akkor sokak emlékeznek…
Volt szereteted?
*
(Tíz szavas)
Halálodban nem az elengedésed fontos
Hanem ha szerettél… az alkonyos!
Vecsés, 2024. július 23. –Kustra Ferenc József- íródott pszichés tanulmányként a sorsút vége fényében… 50 évig voltam nyomozó, többet átéltem, tanultam, tudok… mint máshol egy egész falu…
(Leoninus csokorban)
Mondják, ha valaminek vége, szükséges annak elengedése.
Ezt áhítják a pszichológusok, ki így már nem néma hallgatók!
Én meg gyakorlati pszichológista vagyok, tudok… de mást tudok!
Meg ki tudja, hogy a gyors halálára várva él még... mért engedné el szerettét még?
Bizony van oly', ki halált várja fölépül, mondhatjuk: -halál, időre- de, elévül.
Tehát lét bonyolultságba ne bonyolódjunk, me’ egy biztos, tudhatatlan a sorsunk.
Vicces, de halottasházban is ébredtek föl: Így nem tudjuk, élet nálunk is dőzsöl?
Azért hosszan szenvedni létben, nem élvezet... igy a halál lehetetlenségében…
Nyár meleg, január fagyos de, döglött medve bőrére inni… halál megjő ide?
A mélységes csönd miben sem segít, mert ez is sorsunk része… ’azt a cudar mindenit’!
Még élned kell, akkor tégy úgy, élj, bár lehet jó és rossz! Ha élet éled, mese nincs, élj!
Ha a fránya halál mégiscsak suhint -pont- feléd, már senki nem főzi le a kávéd…
*
(senrjon trió)
Élted lehet angyalok
Védelmezték, de halál a vég!
Volt szereteted?
Ha volt, az itt hagyottak
Haláláig, Te is tovább élsz…
Volt szereteted?
Volt benned szereteted?
Mert, akkor sokak emlékeznek…
Volt szereteted?
*
(Tíz szavas)
Halálodban nem az elengedésed fontos
Hanem ha szerettél… az alkonyos!
Vecsés, 2024. július 23. –Kustra Ferenc József- íródott pszichés tanulmányként a sorsút vége fényében… 50 évig voltam nyomozó, többet átéltem, tanultam, tudok… mint máshol egy egész falu…
Süt a nap és felhőtlen az ég,
Oly csodás, minden nyári és kék.
Meleg van, napozunk és oly szép…
Fontos nekünk… az ég legyen kék.
Pihegtünk is ma a hőségtől,
A kutya is jégkockát kapott.
Élveztük hőséget; melegtől
Ültünk árnyékba; estre kopott.
Vecsés, 2002. június 21. – Kustra Ferenc József
Oly csodás, minden nyári és kék.
Meleg van, napozunk és oly szép…
Fontos nekünk… az ég legyen kék.
Pihegtünk is ma a hőségtől,
A kutya is jégkockát kapott.
Élveztük hőséget; melegtől
Ültünk árnyékba; estre kopott.
Vecsés, 2002. június 21. – Kustra Ferenc József
Pacsirta hangja
Ébresztőt fúj. Hőség van.
Ma derűs nap lesz.
*
Ébredő reggel,
Madárcsicsergés köszön!
Simogató szél.
*
Tollászkodnak a
Fészekben a kiscsibék.
Anyamadár holt.
*
Pirosas pipacs
Sereg uralja mezőt!
Kék ég alatt, sas.
*
Gólya ebédet
Keres, ma még nem evett.
Fiókát etet.
*
Gólya most éppen
Szabadnapos, nincs munka.
Gyerekkihordás.
*
Fecske lakása
Az eresz alá készült.
Csicsergő szülők.
*
Napnak sugara
Befedi selymes rétet.
Madártrillázás.
*
Faág csicsereg.
Madarak. Örömzene.
Fülnek kellemes.
*
Cinke fölrepül
Fára és dalolászik.
Meleg boldogság.
*
Madártrillázás,
Szélmalomharc a csenddel.
Tűző napsütés.
*
Holdtáncot mutat
Az éj közepi sötét.
Dróton, madarak.
Vecsés, 2017. június 4. – Kustra Ferenc József - íródott, eredeti Baso féle haiku csokorban.
Ébresztőt fúj. Hőség van.
Ma derűs nap lesz.
*
Ébredő reggel,
Madárcsicsergés köszön!
Simogató szél.
*
Tollászkodnak a
Fészekben a kiscsibék.
Anyamadár holt.
*
Pirosas pipacs
Sereg uralja mezőt!
Kék ég alatt, sas.
*
Gólya ebédet
Keres, ma még nem evett.
Fiókát etet.
*
Gólya most éppen
Szabadnapos, nincs munka.
Gyerekkihordás.
*
Fecske lakása
Az eresz alá készült.
Csicsergő szülők.
*
Napnak sugara
Befedi selymes rétet.
Madártrillázás.
*
Faág csicsereg.
Madarak. Örömzene.
Fülnek kellemes.
*
Cinke fölrepül
Fára és dalolászik.
Meleg boldogság.
*
Madártrillázás,
Szélmalomharc a csenddel.
Tűző napsütés.
*
Holdtáncot mutat
Az éj közepi sötét.
Dróton, madarak.
Vecsés, 2017. június 4. – Kustra Ferenc József - íródott, eredeti Baso féle haiku csokorban.
