Mindenkinek szüksége van
egy őszinte segítő kézre,
s hogy valaki azt súgja neki,
hogy megérti: és megérte.

Mindenkinek kell valaki,
hogy néhanap mellette álljon,
még ha pusztán lélekben is,
de kérő keze: rátaláljon.
Egy meleg hang akár egy kéz,
a magányban olykor jó lenne,
hogy fájó, rémült lelkünket,
testetlenül is: átölelje.

Mert elkél a bátorítás
annak is,ki látszatra erős,
mert szerető gyengék nélkül,
céltalanná válik minden hős.
Mindenkinek hinnie kell
önmagában s mindenki másban.
Mindenkinek kell a remény,
egy szebb és élhetőbb világban.

Mert neked is szükséged lesz
egy őszinte, segítő kézre,
aki füledbe súgja majd,
hogy röpke életed: megérte.

Pest-Buda 2016. augusztus 31.

Gyertyák vagyunk, kiket a teremtő gyújtott,
Csendben égve élünk e világban, mit nyújtott.
Életünk értelme őrizni a tőle kapott lángot,
Elűzni a sötét semmit, s vigyázni e világot.

Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz.
Egyik gyertya vékony, s lám, tömzsi ott a másik,
De minden egyes gyertya: csupán égve világít.

Együtt oly szép és meleg, sugárzó a fényük,
Délceg ragyogás, vagy lágy pislogás a létük.
Éltükben önzetlenül mindegyre csak égnek:
Ők adják a meleg lelket a hideg, setét éjnek.

Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, s létük végén járnak.
Apróka, megfáradt lángjuk egy utolsót remegve rebben,
Elpihen a bennük őrzött fény: békésen, csendben.

De az örök fény, mi életet ád, nem hunyhat el soha!
Emlékezve éled ismét, új és új gyertyák büszke sora.
Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot,
Értük is fénybe borítjuk e reánk bízott, csodás világot!

Pest-Buda, 2015. október 26.

Adjon az isten holnapot,
egészséget, jó nagyot,
a betegséget űzze el,
bánatodat rejtse el!

Adjon az isten szerelmet,
s mellé sok-sok figyelmet,
türelmet és boldogságot,
sírig tartó házasságot!

Adjon az isten életet,
kisgyermeket, édeset,
adjon munkát, kenyeret,
otthonodba meleget!

Adjon az isten igaz hitet,
s adjon mellé jó nagy szívet,
szívekbe sok békességet,
szeretetet, fényességet!

Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? című versre reagálva. /

Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.

Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.

A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.

A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...

Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!

Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.

Lassan, de biztosan kialakul a tél…

Dér, mint egy festő
Jégvirágot rajzolgat.
Olvasztó meleg.
*
Legzordabban jő
Hideg idő, meztelen…
Fagy sugárzása.
*
Nem jeltelen a
Hideg, mindenhol jegek.
Korcsolya idő!
*
Jégpáncél kemény,
Bizton' rá lehet menni.
Korcsolyapálya.
*
Jégen elesni
Fájdalmas és kékfoltos.
Sajgók a sebek.
*
Vastagon fagyott
Tó mélysége nem számít.
Csúszkálni szabad.
*
Patak vágyait,
Partok tartják kordába.
Be is fog fagyni.
*
Éji sötétben
Folyó vize fekete.
Partnál befagyott.
*
Jégszirt torlódik
Csendes folyóvíz felett.
Beásott halak.
*
Jégcsapok, híznak,
Már majd’ mind totemoszlop.
Köd nagy segítség.
*
Siklunk, mi ketten.
Siklik velem... képzelet.
Tükörsima jég.
*
Kint úgy zörögnek
Jeges ágak. Szél zenél.
Összehúzódnak.
Vecsés, 2016. december 20. - Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle haikuban és senrjúban.