Hogy is tudnálak elfeledni téged
Hisz te hoztad hozzám a színpompás tavaszt,
Szürke téli fagyból napfényt varázsoltál
S illatos virággal díszítetted azt.

Még ajkamon érzem csókjaidnak ízét
S orromban érzem a bőröd illatát,
Még most is melegít forró ölelésed
Mely feltépi bennem emlékek hadát.

Még most is látom a tarka délibábot
Mit illó reménnyel hintettél felém,
Még látom a mosolyt ajkad szögletében
De a szemeidben kihunyt már a fény.

Még most is bennem él minden édes emlék
Mely feljajdul bennem most is hirtelen,
S bár tudom: neked csak játékod voltam
Mégis te voltál mindig mindenem!

Drága édesanyám ! Köszönöm most néked
hogy felneveltél és vigyáztál reám,
mellettem voltál s karjaidba zártál
amikor rosszakat álmodtam talán.

Öledbe vettél ha elfáradt a lábam
s annyiszor megvarrtad elszakadt ruhám,
aggódtál értem mikor beteg voltam
s magadhoz öleltél hűvös éjszakán.

Köszönöm mindazt ami értem tettél!
S gondoztál engem annyi éven át,
féltettél amikor sötét felhők gyűltek
s úgy öleltél át, néha szinte fájt.

Köszönöm néked hogy lépteim kísérted
átadva szíved minden melegét,
úgy óvtál mint egy gyönge kis virágot
s szemedből mindig sugárzott a fény.

Köszönök mindent! Hisz te vagy nékem
ezen a földön a legdrágább talán,
köszönöm azt hogy kísérted léptem
Szeretlek téged! Drága jó Anyám!

Gondoljunk egy percig együtt most azokra
akik e napon már nincsenek velünk,
kiket elragadott tőlünk már a végzet
s szerető szívük már réges-rég kihűlt.


Hisz ők is szerettek ugyanúgy mint mások
átadva szívük minden melegét,
annyi jót kaptunk tőlük is régen
mely emlékeinkben mindig újra él.

Hisz értünk volt szívük minden dobbanása
bennünk érezték a nap melegét,
hozzánk szállt lelkük minden sóhajtása
míg csak szemeikben ki nem hunyt a fény.

Nem hal meg soha kit igazán szeretnek,
hiszen szívünkben mindig újra él,
gyújtsunk ma egy gyertyát együtt most azoknak
kiknek szeretete emlékünkben ég.

Édesanyám, te drága jó asszony!
ki féltő gonddal őrzöd minden léptemet,
úgy hiányzol hogy le sem tudom írni
fájó hiányodtól könnyem is pereg.

Édesanyám! Ma megköszönöm néked
hogy átvirrasztottál annyi éjszakát,
átszőve szíved minden melegével
s nem is mutattad: fáradt vagy talán.

Néked adnék most minden piros rózsát,
leszednék néked minden orgonát
hisz te vagy az egyetlen a földön
ki elnézte nékem minden kis hibám.

Ma néked szóljon a legszebbik nóta
hisz te vagy nékem a legdrágább talán,
köszönöm azt hogy felneveltél engem
s oly féltő gonddal vigyáztál reám!

Olyan jó dolog anyának lenni
az egyetlen ami állandó, örök!
Amikor csöppnyi gyermekem megláttam
szívembe örök tavasz költözött.

Amikor először karjaimba zártam
Nem volt a földön nálam boldogabb,
szétfoszlott álmaim új reményt találtak
s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.

Olyan jó dolog szeretni őket!
Átadni szívünk minden melegét,
hisz a gyermekünk az egyetlen a földön
ki mindig, mindenkor szívünkben él.