Tegnap éjjel felébredtem
nem tudom miért,
hisz nem volt zaj,
és átkarolt a mélabús sötét.
Mégis elhagyott az álmok utáni vágy,
mintha nem lett volna otthonom az ágy.
Te ott aludtál csendesen,nem sejtve,hogy elcsenem
tested melegét.
Kintről beszűrődött a lámpa fénye,
s mintha lenne véleménye
árnyat hozott arcodra.
Miközben néztelek,útra kélt a képzelet
és pezsgő sóvárgásnak
adott lepkeszárnyat.
Megemeltem hát kezem
tétován,sejtelmesen...
és mellkasodra téve ébredést remélve
simítottam bőrödet.
Biztatásod volt egy sóhaj,
s hogy velem tartasz közlöd egy csókkal.
Már éberen egymást felfedezve
összefonódva,mindent elfeledve
átadjuk magunkat a varázsnak.
Szívünk vad dobogása törte át a gátat.
Megszüntetve azt,hogy te és én,
mert eggyé váltunk a bujaság
háborgó tengerén.
(2017.03.04.)

Egyszer egy szedett-vedett ember,
Kellemetlen helyen keresett kenyeret.
Szemetes fedele felemelve,
benne keze remegve.
De eledelt nem lele.

Szenvedve kesergett.
Mert ezen reggelen,
lesz egy hete ,melyen nem evett
kenyeret eleget.

Egy este remegve,
bement egy helyre.
E helyen elszendergett.
Reggelfele felkelt
s egy kenyeret elcsent.

Ezen reggelen egy sereg
felgerjedt nemes
s egy veszet eb,
egy embert s egy kenyeret,
fenyegetve kergetett.

Egy gyerek nevetve
kerek szemeket meresztett.
S eme ember fejvesztve,
menhelyet keresett.
Ezen helyen ne lelje nemes.

De egy meredeken lefele,
Gyenge teste elesett.
Egy nemes keze felemelte,
kenyeret, tenyere elvette,
helyette rendesen elverte.

Eme nemes feledve megvert,
gyenge ember testet.
Emelt fejjel elment.
Kenyeret lebegtette, meg nem ette.
Ehelyett szemetesbe tette.

ezen keletlen reggelen,
egy embernek, melyet megvertek,
lelke mennyekbe ment.
Sejtette ezen kellemes helyen,
melegben ezer kenyeret ehet.

Gyönyörű melleidre
vágyom

s megölelni téged
egy forró nyáréjszakán
vagy őszbe hajló meleg
délutánon

érezni tested illatát
bőröd mámorító ízét
s a csókjaidat
telhetetlen
számon

érezni téged !
jöjj hát !
fuss hát ! fuss hozzám !
mielőbb ! vesd le ruhádat

karolj át
és szorosan ölelj
szoríts
forró tenyeredbe
kifulladásig

Ó, én már nagyon várom
hogy
gyönyörű buja testedet
csókjaimmal
bejárjam

Csupa paráznaság
lennénk mi ketten
s te megsemmisülnél
és én is
lüktető szerelmi
gyönyörünkben

1.
Zápor, zápor
zuhogó
villámok között
állok
Ökölnyi cseppek
esnek
tisztára mosnak
összevernek...

2.
Búza ring az utak mentén
s száraz ,sárga őszi árpa
Jaj! ha én most nyárfa lennék
a villám biztos eltalálna !

3.
A házak közt kóbor macska
ténfereg, s tarkómon
mint hideg lámpafény
az éjszaka messzi csillagai
fénylenek
a gyorsuló idő hurcol szekerén
s meleg éji szélben
lélegzik a csönd
Hiányod
sustorog a fákon ,
átölel, mint az álom
s hintázik odafönt

Már megindultam haza,
de szembe jött egy hózivatar.
Mozdulni is alig tudtam,
lassan már majd megfagytam.

Csontjaimig hatolt a csikorgó hideg,
de csodák csodájára,
felém csattogott egy szekér,
mely kihalt volt és rideg.

Adtak nekem meleg takarót,
mert már elég nagy volt az úton a hótakaró.
Lábujjaim lassan lefagytak,
mert nem volt más a lábamon,
csak egy lyukas bakancs.

Hála égnek, haza értem,
rögtön berontottam,
s a kádra a vizet, rányitottam.
Hideg hátam, hasam, s hosszú lábam,
hajnalig heverésztek a gőzölgő kádban.
Ezennel megfogadtam: mától nem megyek mulatni a bálba.