Elemezgetés…

(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….

Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*

(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?

Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*

(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.

Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*

("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?

Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*

("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!

Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...

Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*

(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.

A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*

(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?

Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*

(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.

Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*

(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?

A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*

(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?

Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.

*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…

Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*

(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…

Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”

Versben és apevában meditált a szerzőpáros…

Esteledik, napi elmúlás közeledik
Lassan, az esti sötét is itt lesz, feldereng.
Még látszik, hogy a dombon a vár magasodik,
Nehéz nap után, megy és kicsit, elszendereg.

Nap
Korong
Alant jár.
Est sötétje
Közeledik már.

A dombról búcsút
Int ódon vár.
Lassan rá
Álom
Hull.
*
Percek felébrednek, hogy siessenek vagy sem,
Sötét lepel is készül, hogy leterítsen-e mindent.
Táj, sötétülő bíborvörösben... csak nézem.
De, a szín is elmegy aludni, itt is hagy majd, mindent.

Lesz
Álom,
Vagy mégsem?
Múló percek,
Majd elárulják.

Alomba merül
A táj. Sötét
Takaró
Mindent
Fed.
*
Sötétben ébred a szerelem is, majd ural mindent,
A vágyak is felkeltek, eljöttek, hogy tobzódjanak.
Reggelig tart az uraskodásuk, elérnek mindent,
A várfalak még vakolatra várva, álmodoznak.

Éj
Ébreszt
Szerelmet,
Vágy nő, szárnyal
Csillagos égig.

Ódon vár meg csak
Álmodozik,
Új ruhát
Venne
Már.

Vecsés, 2017. augusztus 1. – Szabadka, 2017. szeptember 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a versszakok alá az apeva párokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit.

Hétköznapi pszichológia…

(Bokorrímesben)
Van, hol lassabban múlik az idő, van, hol jól "latoltan"…
Van, amikor nem telik az idő, de van elhantoltan…
Van úgy, hogy rohan, az idő, és nem is összehangoltan…

(Közbeni változások: önrímben)
Hajnalban, bársonyos még a sötétség és ő az ég ura!
Aztán hirtelen felkel a nap, és a fény lesz, ég főura!
A bársonyos sötétség, már loholva visszaszól: este ismét ő lesz az ég ura…
Az immár reggeli napfény, szeretettel csak körülnéz, mert ő lett az ég főura!

(Senrjon csokor)
Az idő csak megy, halad,
Reá szükség, mindig nagy akad!
De, ez elsiklik…
*
Az idő bársonyosban
Sem áll meg, monotonon halad!
De, fel sem tűnik!
*
Az idő hajnalfényben
Is rohanva csoszog előre!
De, észrevétlen.
*
Az idő napközben is
Csak folyik a homokórában.
De, még le is jár…
*
Az idő nem tiszteli
Természetet, meg az embert sem.
De, halált igen!
*
Az idő, csak halállal
Nem bír el, útja ott megszűnik!
Az idő után?
*

(3 soros-zárttükrös)
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege,
Sok picinyi történés lesz, mi egyberagadtak egyvelege…
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege.

Vecsés, 2020. december 25. – Kustra Ferenc József – íródott; versben.

Könnyező, haldokló csillagok,
Mondjátok, hogy óh… én ki vagyok?
Csak hulló csillag a kék égben
Vagy törmelék a semmiségben?

Vágtatnék én harci szekéren…
Csak álmodok hosszan és mélyen,
De nincs lovam, nincs is szekerem,
Csak nagyon vágyódik a lelkem.

Szárnyalnék, mit sas a kék égben,
Halásznék, mint sirály a vízben.
Tortát sütnék, mint egy cukrász,
Bolondoznék, mint mitugrász.

Lehetnék akár hulló falevél,
Őszi színben zsugorodott levél.
Vagy vagyok inkább szíven lőtt vadkan?
Térdre esve, hajnali harmatban.

Lehetnék boldog, elégedett,
Mint ünnepi cipő, fényezett.
Lehetnék óriási nagy hegy,
De csak semmi vagyok, ez nem megy.

Vágyó lelkem, üres, magányos,
Eszem hiába céltudatos.
A kettő nem zárja ki egymást,
Ez van, hiába szeretnék mást.

Vecsés, 2010. február 3. - Kustra Ferenc József

Emberben bízni,
Nagyon rémes gondolat.
Kárát szenvedtem!
*
Bámulok. Csak úgy
Látom világot, hazug...
Mit hoz a jövő?
*
Az élet álom,
De oly’ mint egy rémálom;
Kéne ébrednem.
*
Érzelem völgybe
Tombol lelkem mélysége;
Mást nem érdekel.
*
Siker, mi kerget!
Utol nem ér, nem siet.
Csak megyek tovább….
*
Magam vagyok én
Kívül-belül fenomén;
Hiszik? Vagy csak én?
*
A csönd oly’ sűrű,
Hogy körbeölel, megfojt;
A lelkem sajog.
*
Életfa gyökér
Vagyok saját magamnak;
Locsolást kérek!
*
Kinek hatalma
Nincs, ne mondjon véleményt...
Sárba tapossák!
*
Ha én igazat
Mondok, jól megköveznek;
Így volt mindig is.
*
Szürke állomás
A következő megállom;
Vizet veszek fel.
*
Elbandukolok,
De nem tudom, hogy merre;
Gyere Te erre.

Vecsés, 2012. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.