Hétköznapi pszichológia…

(Bokorrímesben)
Van, hol lassabban múlik az idő, van, hol jól "latoltan"…
Van, amikor nem telik az idő, de van elhantoltan…
Van úgy, hogy rohan, az idő, és nem is összehangoltan…

(Közbeni változások: önrímben)
Hajnalban, bársonyos még a sötétség és ő az ég ura!
Aztán hirtelen felkel a nap, és a fény lesz, ég főura!
A bársonyos sötétség, már loholva visszaszól: este ismét ő lesz az ég ura…
Az immár reggeli napfény, szeretettel csak körülnéz, mert ő lett az ég főura!

(Senrjon csokor)
Az idő csak megy, halad,
Reá szükség, mindig nagy akad!
De, ez elsiklik…
*
Az idő bársonyosban
Sem áll meg, monotonon halad!
De, fel sem tűnik!
*
Az idő hajnalfényben
Is rohanva csoszog előre!
De, észrevétlen.
*
Az idő napközben is
Csak folyik a homokórában.
De, még le is jár…
*
Az idő nem tiszteli
Természetet, meg az embert sem.
De, halált igen!
*
Az idő, csak halállal
Nem bír el, útja ott megszűnik!
Az idő után?
*

(3 soros-zárttükrös)
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege,
Sok picinyi történés lesz, mi egyberagadtak egyvelege…
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege.

Vecsés, 2020. december 25. – Kustra Ferenc József – íródott; versben.

Könnyező, haldokló csillagok,
Mondjátok, hogy óh… én ki vagyok?
Csak hulló csillag a kék égben
Vagy törmelék a semmiségben?

Vágtatnék én harci szekéren…
Csak álmodok hosszan és mélyen,
De nincs lovam, nincs is szekerem,
Csak nagyon vágyódik a lelkem.

Szárnyalnék, mit sas a kék égben,
Halásznék, mint sirály a vízben.
Tortát sütnék, mint egy cukrász,
Bolondoznék, mint mitugrász.

Lehetnék akár hulló falevél,
Őszi színben zsugorodott levél.
Vagy vagyok inkább szíven lőtt vadkan?
Térdre esve, hajnali harmatban.

Lehetnék boldog, elégedett,
Mint ünnepi cipő, fényezett.
Lehetnék óriási nagy hegy,
De csak semmi vagyok, ez nem megy.

Vágyó lelkem, üres, magányos,
Eszem hiába céltudatos.
A kettő nem zárja ki egymást,
Ez van, hiába szeretnék mást.

Vecsés, 2010. február 3. - Kustra Ferenc József

Emberben bízni,
Nagyon rémes gondolat.
Kárát szenvedtem!
*
Bámulok. Csak úgy
Látom világot, hazug...
Mit hoz a jövő?
*
Az élet álom,
De oly’ mint egy rémálom;
Kéne ébrednem.
*
Érzelem völgybe
Tombol lelkem mélysége;
Mást nem érdekel.
*
Siker, mi kerget!
Utol nem ér, nem siet.
Csak megyek tovább….
*
Magam vagyok én
Kívül-belül fenomén;
Hiszik? Vagy csak én?
*
A csönd oly’ sűrű,
Hogy körbeölel, megfojt;
A lelkem sajog.
*
Életfa gyökér
Vagyok saját magamnak;
Locsolást kérek!
*
Kinek hatalma
Nincs, ne mondjon véleményt...
Sárba tapossák!
*
Ha én igazat
Mondok, jól megköveznek;
Így volt mindig is.
*
Szürke állomás
A következő megállom;
Vizet veszek fel.
*
Elbandukolok,
De nem tudom, hogy merre;
Gyere Te erre.

Vecsés, 2012. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

Rohan a kis csiga,
messze van otthona.
Hogyha nem rohanna,
nem érne oda soha.

Megcsúszott egy kövön.
Csigánk ekkor rájön,
hogyha lenne lába,
akkor nem csúszkálna.

Háza alá lenéz.
Lábak nélkül nehéz
rohanni a réten.
Hát, lassan megyek kérem szépen.

Hűvös, borús reggelen,
sétál Erős Kelemen.
Nagy mogorván lépkedett,
nézte búsan az eget.

Bajsza alatt dörmögött,
megverem az ördögöt.
Erről is csak ő tehet,
hogy itt vannak a fellegek.

Na, majd adok neki én,
púp fog nőni a fején.
Határozott Kelemen.
Megyek,őt megkeresem.

Pár lépésre házától,
jött a vihar, és zápor.
Rohant vissza Kelemen,
ha elállt majd megkeresem