Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál,
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.

Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.

A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.

Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre,
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?

Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.

Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.

Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József

Mint egy vízi felügyelő, Balcsinál figyeltem a tájat,
Hallottam, madarak és vadkacsák járják, repülik nádast.
A sötétedésben is észleltem, lesz messze tőlem felleg!
Ő ugyan, onnan mindent lát, de van még nála is tán' feljebb!

Este, ahogy sötétedik, csend elönt, rám telepszik, mint özön,
A vízből is kezd elpárologni, a már félig alvó közöny,
Ez most, akkor a csendes semmi szépsége,
Vagy a semmi, csendes észveszejtősége?
De ez mindegy! Ez a tavacska az én nagy tengerem is,
Hol élhetnék én máshol, ha ő itt van? Én is itt, csakis!

Már hétévesen ott nyaraltam, meg még utána oly' sokszor.
Szeretem, magaménak érzem, kár, hogy ritkán megyek... olykor!

Parti köveken vannak pici, fodrosan fehér habok
És ezen ringatóznak a száraz falevél csólnakok.
Ó, te Balaton, vágyom, könnyeden lágy ölelésed
Holnap majd eljövők, megfürdök, így szeretlek téged.

Mindegy nekem... Adria, vagy Csendes óceán
Nekem itt, a Balaton körül van a hazám!

Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József

Ismét eljött hát a virradat,
egy tegnapból született holnap.
Az idő mellettem elhalad.
A mából hogy lett egy másnap?

Az ó helyet ad új világnak,
én tétován tovább is megyek.
Próféták vajon mit is látnak?
Sivataggá vállnak a hegyek.

Voltam én régen kis legényke,
már fakulnak a régi álmok.
Itt elfárad az ember lelke,
kaktusszá vállnak a virágok.

Apró kis tanyán élt a lúd,
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.

Egy reggel gondolt egy nagyot.
Ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.

Kukurikú kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.

Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.

Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu a juhászkutya.

Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott ahogy bírt haza.

Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.

Oximoronos gondolatsor…

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárt tükrös)
A csend az években, hónapokban kísérőjükként velük sunnyog,
A csend az órákban és percekben csak rohan, soha el nem kullog…
A csend az években, hónapokban kísérőjükként velük sunnyog.

(Zárt senrjú -láncban életkép-töredékek… csokor)
Lett légyen az bár,
Cserepeket röpítő…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Hókristály, zord surrogás…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Rántottasütő napfény…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Szerelmi viszálykodás…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
Pap, celebrált miséje…
Csend is megy vele!
*
Lett légyen az bár,
A halottak napi est…
Csend is megy vele!
*

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárt tükrös)
A csend az években, hónapokban mindenhol ott van, és nem szorong,
A csend az órákban és percekben is kap szót, mi ha kemény, az gong…
A csend az években, hónapokban mindenhol ott van, és nem szorong.

Vecsés, 2018. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában.