Cirkuszi sátor fölém borulsz a műsorod óriási
Benne néző emberek ép a lényeget hagyják ki
Később minden majom aludni tér és az izzó korong fénye már
Eltűnt az égről a föl pereméről a napfény most a holdra szál

És nem megy vele senki hogy megnézze milyen az éjszaka
A világító vad rétek és a csillagok hangja
A mi ha elvisz magával már többé soha nem enged el
Olyan messze visz magával ahonnan útra kelt

Szeretnék én is szállni mint a képzelet
Felfedezni véletlen a végtelent
Repülni a bolygók közt a tejútban
Érezni az energiát minden pontomban.

Gyerek voltam,mikor sokat utaztam,
és egy szép napon a Balatonon voltam.
Sétáltam a homokba mezítláb,
bámultam az embereket bambán.
Éreztem zsenge bőrömön, a Nap égetését,
szerettem a vadóc bizsergését.
A Nap lassan elfáradt,készült aludni,
a Hold a csillagokkal akart huncutkodni.
A Nap szép lassan búcsúzott,
és én láttam ahogy szomorkodott.
Szeretem nézni,ahogy lemegy a Nap,
s szívembe szeretete mindig mély nyomot hagy.

Én úgy szerettem volna esélyt kapni egyszer
hogy érezzék,lelkem tiszta és nemes,
én úgy szerettem volna kicsit jót is tenni
hogy a szegény is boldogabb legyen.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
pedig bizalmat nem kaptam soha
bár most elmegyek,mégis visszasírom
hisz legédesebb a szülőföld pora.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
hogy a gyöngéknek hasznára legyek
hogy ne győzzön mindig önző,gonosz érdek
és akit lehet,boldoggá tegyek.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg,
hogy segíthessek néhány emberen
ne csak a gazdagnak nyíljon ki az ajtó,
és a szegények ne éhezzenek.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
de most fájó szívvel mégis elmegyek,
nem marad utánam csak sötét,kósza árnyék
apránként eltűnve némán,csendesen.

Hogy ki az én barátom?
Úgy érzem,hogy neked elmondhatom.
Hűséges,okos,bátor.
A házunk udvarán ő az Úr.
Négylábú,okos,és harcos,
és,ha haragszom rá,akkor sem mardos.
A cicámat mindig megkergeti,
de hát ő a nagyobb,így hát megteheti.
A gyerekeket szereti,védelmezi,
így lehet hát őt jellemezni.
Ha hazamegyek már vár reám,
igazán büszke lehetsz te is rá.
Ha jön a postás,akkor nagyon ugat,
a levélhordó így hamar megtalálja a kiutat.
Hűséges társam marad mindig Bodri,
de hogy meddig él,azt sajna nem lehet tudni.

- Magadra vigyázz!
- Értem ne aggódj!
Sokáig nézlek, búcsúzunk.
- Ég Veled!
Te még mindig integetsz.

Megyek, - de minden lépés nehéz,
súlyt aggattak lábamra.
Léptem lassul, visszanézek,
hogy látlak-e még?

Te felém nevetsz,
s biztatom magam.
- Menj tovább!
- Vissza ne nézz!

S aztán ismét visszafordulok,
és karomat lengetem.
Mosolyom eltorzul,
a könnyem megered.

Megyek! - Jaj pedig, ha tudnád
mily kín gyötri szívemet,
ahogy távolodom
arcodat már elmosódva látom.

Már hangosan zokogok!
De jó is, hogy ezt már Te nem látod.
Sokáig állsz, s nézel felém,
talán sírsz Te is Kedvesem?