Harsan a vidék, szólal a kakas,
Ébredjél tüstént ne legyél avas.
Csillan a hajnal, dala madaras,
Kinek van dolga, korán szorgalmas.
Ha izzad a hőség, lehetsz nyakas,
Ám tetted útja kevésbé vajas.
Hogyha a Nap fent már tüzet okád,
Könnyen megütheted majd a bokád.
Nap hevén vörösre ég a pofád,
És nem segít rajtad kalap-komád.
Örülsz, ha elkerül a hőgutád,
Hol a hűvös árnyék enyhülést ád.
Sok ember dolga a nyáron leáll,
Ki a hűsön pilled, henyél és hál.
A bölcs egyén korán munkába áll;
Mire a tűző Nap magasan jár,
Szorgalmas tette rég mögötte áll.
A jó gazda így példával szolgál.
Ébredjél tüstént ne legyél avas.
Csillan a hajnal, dala madaras,
Kinek van dolga, korán szorgalmas.
Ha izzad a hőség, lehetsz nyakas,
Ám tetted útja kevésbé vajas.
Hogyha a Nap fent már tüzet okád,
Könnyen megütheted majd a bokád.
Nap hevén vörösre ég a pofád,
És nem segít rajtad kalap-komád.
Örülsz, ha elkerül a hőgutád,
Hol a hűvös árnyék enyhülést ád.
Sok ember dolga a nyáron leáll,
Ki a hűsön pilled, henyél és hál.
A bölcs egyén korán munkába áll;
Mire a tűző Nap magasan jár,
Szorgalmas tette rég mögötte áll.
A jó gazda így példával szolgál.
A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros.
Őzek udvarban,
Csak körbe-körbe mennek.
Magas kerítés.
Az őz négy lábbal ugrál,
A medve csak szunyókál.
*
Forrás csordogál,
Őzikék is ott isznak.
Csobogó, friss víz.
Forrás csendben folydogál,
Az ágra egy galamb száll.
*
Őzike szökken,
Gida követi félőn!
Réten, friss a fű.
Kutya a sarkokban vár,
A szél reá fújdogál.
*
Juhnyáj, szunnyadó.
Állatok is horkolnak.
Nádas, bóbiskol.
Éjszaka a Hold bujkál,
A kis gida alszik már.
*
Égben vadgalamb,
Alatta pacsirta had.
Felhőtlen-kék… ég.
Az idő kereke jár,
A mókus makkot rágcsál.
*
A kivert kutya,
Vizes bundában kullog.
Esőben ázott.
Nap szája mosolyra áll,
Keze a hajban turkál.
Vecsés- Budapest, 2016. június 7. – Kustra Ferenc - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „A természet bűvkörében”.
Őzek udvarban,
Csak körbe-körbe mennek.
Magas kerítés.
Az őz négy lábbal ugrál,
A medve csak szunyókál.
*
Forrás csordogál,
Őzikék is ott isznak.
Csobogó, friss víz.
Forrás csendben folydogál,
Az ágra egy galamb száll.
*
Őzike szökken,
Gida követi félőn!
Réten, friss a fű.
Kutya a sarkokban vár,
A szél reá fújdogál.
*
Juhnyáj, szunnyadó.
Állatok is horkolnak.
Nádas, bóbiskol.
Éjszaka a Hold bujkál,
A kis gida alszik már.
*
Égben vadgalamb,
Alatta pacsirta had.
Felhőtlen-kék… ég.
Az idő kereke jár,
A mókus makkot rágcsál.
*
A kivert kutya,
Vizes bundában kullog.
Esőben ázott.
Nap szája mosolyra áll,
Keze a hajban turkál.
Vecsés- Budapest, 2016. június 7. – Kustra Ferenc - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „A természet bűvkörében”.
A II. Világháborúban…
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
(3 soros-zárttükrös)
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Kis-Duna parton.
Avarnak bomló szaga.
Párás reggelek!
Élet sétál e tájon,
Ősök nyoma hazámon.
Hattyúk a folyón,
Fenségesen szép látvány.
Kecses angyaltánc.
Folyóparti ligetek,
Táplálékot hintenek.
Magas nyárfa agg,
Kérge fészek-odút rejt.
Mókusnak otthon.
Odú akad sok féle,
Madarak örömére.
Hol lápos talaj
Van, ott a nádas sűrű.
Szellő suhogás.
Vadkacsák, récék száma...
Rókáknak édes álma!
Vad komló szára,
Vén fűzfát ölel lazán.
Sok éves kapocs.
Érdekes egy társulat,
Tán szerelmet tartogat.
Kidőlt, korhadt törzs
Bogaraknak tanyája.
Öko-logikus!
Pusztulása lételem,
Rovaroknak kegyelem.
Folyónak partján
Sok csivitelő madár.
Víg felfrissülés!
Élet vize reményt ad,
A természet így vigad.
Holt ágnak éke
Tavirózsa, liliom
Csábos nőszirom.
Vízen, parton dúl a lét,
Szívbe mártja szerelmét.
Nagy síkság-sziget,
Dunának ölelése.
Ez a legnagyobb!
Folyam-sziget csallóköz,
Mindegyiket leköröz.
Avarnak bomló szaga.
Párás reggelek!
Élet sétál e tájon,
Ősök nyoma hazámon.
Hattyúk a folyón,
Fenségesen szép látvány.
Kecses angyaltánc.
Folyóparti ligetek,
Táplálékot hintenek.
Magas nyárfa agg,
Kérge fészek-odút rejt.
Mókusnak otthon.
Odú akad sok féle,
Madarak örömére.
Hol lápos talaj
Van, ott a nádas sűrű.
Szellő suhogás.
Vadkacsák, récék száma...
Rókáknak édes álma!
Vad komló szára,
Vén fűzfát ölel lazán.
Sok éves kapocs.
Érdekes egy társulat,
Tán szerelmet tartogat.
Kidőlt, korhadt törzs
Bogaraknak tanyája.
Öko-logikus!
Pusztulása lételem,
Rovaroknak kegyelem.
Folyónak partján
Sok csivitelő madár.
Víg felfrissülés!
Élet vize reményt ad,
A természet így vigad.
Holt ágnak éke
Tavirózsa, liliom
Csábos nőszirom.
Vízen, parton dúl a lét,
Szívbe mártja szerelmét.
Nagy síkság-sziget,
Dunának ölelése.
Ez a legnagyobb!
Folyam-sziget csallóköz,
Mindegyiket leköröz.