Szeretsz Te még engem,
Ha szíved, úgy fáj, mint enyém,
Felülsz a vonatra és robogsz hozzám,
Az a csók amit adtál, nekem, elárulta,
Hogy él még a remény, éreztem én.

Öleltél, csókoltál, símogattál,
Mint ifjú korunkban rég,
Ezt elfeledni nem lehet,
Hiába mondanád, nem szeretsz,
Én nem hiszem el, soha Neked!

Édes az emlék,
Keserű a bánat,
Amit régóta érzek,
Úgy mennék utánad.

Miért hallgatsz másra,
Mért nem a szívedre,
Ami hozzám húz,
Érzem én ne feledd el!

Milyen boldog és őrült
Volt utolsó napunk,
Mikor nálam voltál,
Ugye jól tudod?

Azután jött a villám
És közénk csapott,
Azóta mindennek vége,
Nem látlak, hallak sehol.

Mondd mennyi sóhaj kell ahhoz míg hozzád eltalál?
Mennyi bánat kell ahhoz,hogy meghallgasd imám?
Mennyi könny és mennyi kín,mely évek óta rág,
míg úgy érzem nem bírom :hát hallasd meg imám!

Nem kérek tőled semmi mást,csak adj erőt nekem!
Csitítsd háborgó lelkemet,mely tombol szüntelen.
ha nem tudsz felém nyújtani segítő kezet, hát ne hagyj tovább szenvedni !Kérlek!Istenem!

A hiányod szívbe markoló
A hideg kegyetlen és gonosz
Össze beszélt a hiánnyal
És így rám támadt.

Nem vagyok gyenge gyerek
De senki vagyok nélküled
Csak egy kegyetlen harcos
Aki megöl minden barmot

Amíg nem voltál velem
Kemény volt az életem
A kezem nem fogta senki
Harcos voltam és ennyi

Aki mérgesen rám nézett
Azt hamar elhagyta az élet
DE te megfogtad kezem
Ezt nem felejtem el sosem

Habár sok rosszat tettem
Te kiálltál mellettem
Fogtad a kezem erősen
Habár néha sírtam félősen

Nem köszöntem meg neked
Hogy szívemből szerethetlek
Hogy a kezed foghatom mindig
És így sírhatok kicsit

Nem beszélve a szeretetről
És arról a forró szerelemről
Amit te adtál nekem
És mondtad: szeretlek!
Ilyenkor esténként fáj a Szívem
És körbevesz a hideg
Nem melegítesz engem
Mert nem vagy itt velem

Hiányzol nagyon szerelem
Csak a levegőt fogja a kezem
Mindig rád gondolok
Én szerelmes vagyok

De nem egy árnyékba
Mert sírok én néha
De valós dolgok miatt
Tehát a szerelem igaz

Most a hívásod várhatom
Messze vagy nagyon
DE a telefonomat nézem
Hátha megcsörren éppen

A kezem is remeg
Amivel támaszom a fejem
A gondolataim sötétek
De még mindig élek.

Álmaim őrzője voltál
oly sok fáradt hajnalon.
Már nem torzítja arcom
könnyező mosoly,
de hosszú éjszakákon át
tovább hajszolom
reflektor tépte emlék-arcodat.

Szerelmed álma kincs,
nem ad reményt a nincs,
csókjaim tüze kevés,
ha hideg az ébredés,
s nincs erőm, hogy betakarjalak.
Új ruhákba, hogy bújtassalak,
ha arcom is szegény. Kopott,
elfogyó múltam nem kapott
reményt a téli ébredéstől.
Vártam még, de a szenvedéstől
csak torz vigyorra tellett,
azután mennem kellett.

Szeretve szeretlek,
fáradt szenvedélyjel,
arcokban kereslek,
minden züllött éjjel.

Gép, ember,
gépember.
Egyek vagyunk, én és a gép,
valaki jön, helyembe lép.

De fogsz-e mással,
úgy mint akkor ott velem,
szeretkezni a hegyen,
hálózsákba bújva,
félúton Krakkó felé,
új mesés csodák elé
futsz boldogan újra,
mással, mint velem,
hazudsz neki is,
mindig mint nekem?

Fényszórók kúsznak fel a dombon,
piros hátuk álmot küld felém.


1980.