Dicső múltnak gyökeréből
Sarjadnak még cserjék
Ó-anyának hűs árnyékát
El nem felejtették.

Sejtek szintjén szeretete
A génekbe lett táplálva
Mindegy neki milyen földből
Jön elő a hajtása.

Virágzik még sok-sok réten
Szép nyelvének zamata
A magyarrá lett hű szíveket
Ősi forrás táplálja.

Hazafiak vére gyógyír
Hősök lelke manna
A nemzetnek igaz sarja
Nyelvét el nem hagyja.

Az ószövetség pátriárkái
jól átverték egymást.
Gondoljunk csak Jákobra,
amint Ézsauval elbánt.

Aztán Lábán szúrt ki Jákobbal,
mert hét évig megdolgoztatta,
de jutalomként Jákob Lábán
bágyadt szemű lányát kapta.

Hát még hét évet verejtékezett
mire Ráhel lett a felesége,
de az ide-oda csalásnak
még régen nem lett vége.

Lábán birka nyájával
szintén lehetett bűvészkedni,
és csalafinta tenyészettel
Lábán vagyonát elvenni.

Mert Jákob birkákkal spekulált,
és önhasznára manipulált.
Az apósát úgy átverte,
hogy Lábánt a frász kitörte.

Mulatságos oly szentírás,
melyben részletezett a csalás.
Épp oly jó mint modern krimi,
melyet ma is tudunk értékelni.

Ukrajna felett
a csillagok fakulak.
Az örök félhomályban
már csak bombák hullnak.

Ti nyugati szomszédok
viszont csak nézitek.
Talán a kelet lappangó
veszélyét érzitek?

De mi óta indokolt
egy nép pusztítása?
Csak makacs erőszak
gonosz parancsára.

Szülői hazát elhagyták
A tékozló fiúk,
A Szélső vidéken
Büszkék lettek, és hiúk.

Ősök vidékének földje
Csak kolonc a nyakadon!-
Fényt mutatok, s kaput érte
Hol élhetsz boldogan, szabadon!

Mézes madzag, s csillogás
Kampányolt ezerrel-
Minek a hagyonány
Amíg pénz van a zsebedben.

Mosolyog a sátán,
Jól indult a terve-
Mindenütt még ráakad
Hiszékeny emberre.

Az örökölt vagyont
Könnyen elherdálták,
Hízelgő ígéretekért
Mindenüket adták.

Egy naiv bohóc büszkén
Játssza még szerepét,
Mazsoret bábuként
Hitegeti nyomorított népét.

Őseitől nem tanult,
A Vidék most fertő,
De hiszi még mindig-
Ő a nagy cselszövő.

Gőgös büszkeség
Dagasztja még mellét
Bízik hogy megtömik
Bestoppolt zsebét.

Kapzsiságában már
Semmilye sem maradt,
Csak rombadőlt vidék
Amerre a kaszás haladt.

A szélső Vidéket
Már cafatokra tépték,
Tékozló fiúk népének
Sorsát pecsételték.

Porondon a bohóc
Még Hollywoodról álmodik,
Közben százezrek vére
A csonkolt földre folyik!

A boldok fény felé
Csak egy út vezethet,
Mindenkivel békében-
Az ember csak úgy élhet!
(más úton indulva
Csak közelít a Végzet!)

Dermedt fák ágaikkal kapkodnak
A szélben magatehetetlenül sodródó
Hópelyhek után.
Csak egy ölelésre,
Végül dideregve
A szeretet ráolvasztja
Csillogó gyémántként
A szerencséseket.

A tova táncolók olykor csoportosulva
Árnyékként megtelepszenek a törzs
Menedéksávjában, csillagokról álmodozva.

A holnap verőfényes melegében
Egylélekké olvad a csillám-ragyogás,
És álmuk a körforgásban beteljesedik.
Valahol majd könnyezve siratnak,
Valahol tapintatosan a tájra telepednek.
Valahol csillagfényt fürdetnek,
Egylelkükben szeretetben
Boldogság cseppjeikben.

Vízgyöngy csüng az ágról,
Hópehely múltról
Suttog a metamorfózis végtelen léte,
És az értetlen elme tudata
Megszakad
A gőg felsőbbrendűségében.

Ciklusokban ismétlődik
A véletlenszerü Értelem
E parányi, összetetten
Egyszerü megnyilvánulása.
A magyarázat sokrétü lehet
A hajtóerő felett, -
Az a Nagylélek szeretet.
Minden benne terjed.

Hópehely
Vagy univerzumok halmaza,
Mindenerő egy gondolat-
Az Egy eleme része minden;
Ha van is titok, égi rejtély
A természettel,
Hogy egy lehettél
Hálás legyél!

Jót adjál, és szeretetet;
Szebb lesz úgy a te életed
Is Istenben.
Mert miként a hópehely átalakul
Akaratlanul,
Ránk is vár a végtelen utazás.
Már felszálltunk -
Nincs kiszállás.

A metamorfózis körforgásában
A lélek kvarkja
Istenhez tapadva
Időtlenül jelen lesz mindenütt
A Természetben.