Melléfogtam hajdanán…

Én hajdanán, nagyon pozitívan a hegyre indultam,
Mire fölértem, szembesültem vele, meddig jutottam,
Ez csak egy kis lankás dombocska! Lelkesen följutottam!

(Sedoka)
Domb! Csak egy lapos
Emelkedő! Caplatok.
Itt már nem lesz hegymenet.

A hegyek között
Mint ellaposult fennsík!
Unalmas bejárni is…

(3 soros-zárttükrös)
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal,
Vártam a távolsági járatot, mi erre soha nem járt… elsápadt arcommal…
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal.

Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél,
Engemet a lét valósága tartott fogva! Nekem, nincs élettér…
Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél.

(bokorrímes)
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,
Messzire innen nem láttam, mert egy nagy-erdő volt az útba…
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,

Közben meg az elkopott hatékonyság áporodott levegője lengett körbe,
Lehet, hogy hagytam magam, mint barom és ezért rúgott folyton belém az ökörbe?

Vecsés, 2018. január 2. - Kustra Ferenc József

Vödör vagyok és a tisztem,
Hogy; láncra akasztott fülem
Segélyével merítenek
Kútból vizet, kiemelnek.

Magamat, jól akkor érzem,
Ha kútkáván sütkérezem.
De az biz’ kit sem érdekel,
Mit érzek a merüléssel.

Igen sokat merítenek
És itt nincsenek érzelmek.
Ember, állat vödre vagyok,
A sorsom, hogy csak szolgálok.

Ide születtem vödörnek
És jó is ez mindenkinek,
Csak engem nem kérdez senki,
Jó sötét kútba merülni?

Aztán jő a vödör sorsa,
Jól nekitámad a rozsda.
Szétmarja, lyukassá teszi,
Így nem tudja vizet merni.

Újonnan is ez a sorsa,
Hogy másokat kiszolgálja.
Ő nem született vezérnek,
Így használták el; vödörnek.

Nekiütődik kávának,
Megadja magát a sorsnak.
A láncáról leakasszák,
Nevetve szemétbe dobják.

Vecsés, 1999. február 20. – Kustra Ferenc József

A haikuban és versben írt elismerés

Jézusom, segíts!
Hihető ez? Káprázat?
Poéták Gyöngye!
*
Amit Te ezek szerint tudsz, az már maga a csoda,
Te vagy a POÉTAKIRÁLYNŐ cím várományosa!
Én itt a messzi alvégen, mától örülök, hogy szóba állsz velem!
Megleptél rendesen, ezen túl a barátságodért esedezem.

Kérlek, ha lelöksz a pástról, legyen fájdalommentes,
Igaz, e „finomság” bizton nem lesz érzelemmentes.
Te csak gondoltad, de megtetted, csak elmentél aludni!
Én lerágtam körmeimet, mivel fogok vakarózni?

Ez volt eddig az én szempontom, most vegyük sorra a tieidet,
Úgysem tudsz mást csinálni, erre kaptad sorstól a zsigereidet!
Te kis Feltörekvő, enged, hogy örüljek, hogy ismerhetlek,
Nekem a sors ennyit adott, Poétaként nagyon szeretlek!

Én már látom az aurádban, hogy Te erre, ezért születtél,
Legyél Te csak poéta és író, szinte erre teremtettél…
Egyszer megtudod, sikeresen mennyi lelket üdvözítettél…

Vecsés, 2017. május 10. – Kustra Ferenc József
Eme művemet ajánlom: Jurisin (Szőke) Margit poéta és szerzőtársamnak…

Nem vagyok én János,
Aranyból sem vagyok,
A lelkem is sáros,
Eleget sem adok.

Hogyha méltóbb lennék,
Tán jobban is szeretnék.
Erre vagyok képes,
Nem voltam én lépes.

Nyúlból van a szívem,
Bátorságom szerény,
Nincsen nekem hírem,
Nem vagyok nagy legény.

Amit tudtam adtam,
Elvették mit hagytam.
Kaptam is, nem mondom...
Úszik még a sorsom.

Az ősz derekán túl,
Erőm elfogyóban.
Hangom is vízbe fúl,
A lét lefolyóban.

Aki lettem...voltam.
Hegyeket nem hordtam.
Csak dolgozni mertem,
Ma is felébredtem.

Keresztem még viszem,
Fel a golgotára.
Addig jó míg hiszem,
Jön holnap a mára!

Dunatőkés, 2024 március 3.

(3 soros-zárttükrös)
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba,
Szinte puhán, halkan koppan, mert nincs is benne semmi tinta…
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba.
*
(bokorrímes)
Mártsuk be a kalamárisba nagyon óvva -metszett- lúdtollat
Kétes jövő tintájába... írjuk az életszagú sorokat…
Hol van a gondolat, van-e valahol -ötletes- ég csak egypárleledző gondolat…
Mi egy lelket kivallat… Fehérlik a papír, tükrözi, poéta mit is írogat.
*
(Leoninus)
Talán én is embernek számítok, attól, hogy művészi verseket írok.
Hangnemem megjelenik a lélek falán, megy tovább az én szívem falán…
Poétaként írok, tisztelettel, az olvasó iránti szeretettel.

A múlt a történelem, ezt már tudjuk.
A jelen nincsen is, már ezt is tudjuk.
A jövő nagy rejtély, mi lesz, nem tudjuk.

Vecsés, 2015. március 2. - Kustra Ferenc József