Egykoron szakmájában profi volt,
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.

Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.

Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.

A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.

Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.

Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.

Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.

Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.

Következményt hordoz magában
Minden hétköznapi egyszerű tett,
S gondolat.
És bár - ha ereje megfeneklett
A hatás szekere
Tova gördül a jövőbe,
Hol a múltban elvetett mag
Kalászba szalad.

Kalászba szalad
A múltban elvetett mag,
Tova gördül a jövőbe
A hatás szekere,
És bár - ha ereje megfeneklett
A gondolat
És minden hétköznapi egyszerű tett
Következményt hordoz magában.

Rég volt már, de milyen régen
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.

Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.

Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.

Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.

Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.

Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.

Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.

Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.

A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.

Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.

(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)

A hajnali sötétség
Most olyan mint a lelkem
Nem látok csak kontúrokat
Mélyen a szívemben.
Nem mesél a szél sem,
Most nagyokat hallgat.
Elkerül az álom,
Csak a fájdalom vallat.

Hunyorgó szemem
Még álmokat látna,
De járkálva könnyebb,
Hát kilépek a mába.
Reggeli kávém
Már gőzölög éppen,
S közben e sorokat
Pötyögtetem géppel.

Kerülök még egyet,
Szétjárom a lábam.
Jobb lesz a pillanat
Kávéval a számban.
Óvatosan a nap is
Megfesti az eget;
Tolni kell újra
Az élet-szeketet.

Lassaként enyhül
Porcaim kínja,
Mert mozgásban a titok;
A nagykönyv is ezt írja.
Most példája lettem
E nagy bölcseletnek,
Mozogj te is ha fáj
Amennyit teheted !

A hajnali homály
Most átlátszó fátyol
Mindegy hogy merre
Vagyok most bárhol
Lámpafénnyel a pára
Csillogva táncol
Szemem még álmosan
Hunyorgatva ráncol

Megfestett bíbor
Utat tör a mába
Ásító tükrök
A házak ablakába
Az utca még néma
Száll a kémény lelke
Parázsló holt fának
Illatával telve

Egyre magasabbra
Settenkedve lépdel
Szellővel köszönt
A mai hűvös reggel
S ahogy a fény
Kitágul felettem
Mellém szegül az árnyék
Ott kullog mellettem

A hajnali homály
Felszállott az égre
Fátyol párájával
Színekbe lépve
Bőrömhöz tapad
A fuvallat sarja
Őszülő hajamat
Ujjával kócolja

Az utca szürke kövén
Koppanások hangja
Mormoló motornak
Duruzsló zaja
Egy kutya is vakkant
A kakas kukorékol
Lassan a falu is
Felébred álmából.