Fogni a kezed
s érezni tested melegét.
Mindez olyan jó volna.
De vajon mennyit ér?

Mennyit ér a csók
ha más valaki kapja?
S mennyit ér a szó,
ha más valaki hallja?

Van egy szó: örökre.
Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.
De most mégsem vagy
itt, mellettem.

Egyszer még visszajössz
de akkor már késő lesz.
Mert az 'örökké' akkor
már nem csak egy szó lesz.

Hibáztatunk másokat?
Azt kérdezem, hogy miért?
Kié a felelősség
az aláírásunkért.

Döntés mi kezünkben volt,
szabadon választható,
s hogy melyikre voksoltunk,
ez ma nem vitatható.

Kifelé mutogatnunk
oly könnyen megtanultunk,
s eközben elvesztettük
belső lelki világunk.

Tanultunk szorgalmasan,
eminensek lettünk,
el csak azt felejtettük,
amiért megszülettünk.

Virrad.Rémült madárhang szeli át a hajnal nyugalmát
zöld sárkány szeme csap lassan a végtelenbe.
Alszol még,egymásba lógó kapaszkodó testünk,mint
indák keresik egymást a takaró alatt.
Sörényként rejtett hajad homokdűne,már nem kelti
vágyamat,elárult titok lett az áhítat és rabságba hullt
a szeretet varázsa.
Elmegyek.Elhagylak örökre.
Felismertem sorsomat az életem a titkot.
Pokol az enyém ha maradok,hát indulok.
Virrad.Lábam alatt sír az áldozat és a csikorgó
lendület fészket rak szívemben,megfagyott a lelkem.
Egyedül,örökre egyedül,szótlanul halálos percemig.

Siratom,Siratom bánatom
Mely pokolba folyt,megöl
De semmit sem tehetek ellene...
Tipor,szétszed s csak a por marad.

Nincs baratnőm,mely segitene
Nincs szerencsém mely mellettem lenne...
Bús időknek temetőjét éljük..
De csak tipor,szétszet...pokolba vele

Sodrodunk,Sodrodunk az árral.
Megvetjük,elfelejtjük a gondjainkat.
De az ott Lapul lenn..
Hova majd jutni fogunk.

Menny miről van itt szó?
Pokol az meg egy új szó?
Menny mely virágokkal teli?
Pokol mely üst a mélyben?

Válaszok,válaszok...
Tengernyi válaszok mely válaszra várnak.
Hol élünk mi?
Poklon vagy mennyben?

Adynak hivnak sokszor.
Lelke szelleme mely velünk van...
De 50 vagy 1 nap s már porba
folytjuk bánatunk.

Sötét köpenyét felvette már az ég
Úgy suhan át a város felett,
Csillag szemeivel letekint a földre
Hol békésen alszanak már az emberek.

Egyedül talán én vagyok még ébren
S némán forgolódom álmatlanul,
Látod? Én most is teutánad vágyom
Hiába tiporsz el durván, szótlanul.

Miért van, az hogy nem tudlak feledni?
Pedig jól tudom, meg sem érdemelsz!
Kaphatnék én is szebbet, jobbat nálad
De az én szívem csak utánad, eped.

Úgy szeretnék végre kitörölni mindent
Ami hozzád fűz, és tehozzád vezet,
Nem akarok többé miattad szenvedni
Hisz nélküled talán sokkal jobb lehet!