Tekintgetünk a múltba?Minek?
Magyar abból sem okulna
Nem szabad mélyre ásni
Abból nem tudunk kimászni
Kár azzal foglalkozni, régen
Hogyan kellett volna hadakozni
Százötven évig úr lett a török
Abból is lett majdnem örök
Akkor sem fogott össze a magyar
Egymás ellen ment az acsar

Ha? Szapolyai akkor kitart
Török nem győzi le a magyart
Ütőképes volt a sereg
Töröknek itt nem volt helye
Kár lenne sorolni, jött a Habsburg
Magyar nem volt összetartó
Hosszan lett ő a helytartó
Kevés volt ki Kossuth hangját itta
Elesett a Haza, osztrák
A vérünket tovább szívta

Porba hullt sok magyar feje
Elveszett az ország több mint fele
Alig maradt hazánk fia
Azt sem tudjuk már,hogy ki az
Csapolják a határt, folyik
Elárulják egyre bomlik
Ne azon sírj, mi lett volna ,.ha?
Birodalom voltunk összeomlott
Magyar menekült hanyatt-homlok
Nekiestek az országnak, mint tortának
Magyar meg egymás torkának
Benyalták mint tortáról a habot
Népünk belőle alig kapott

Pecsét került sorsunkra
Béklyó meg a lábunkra
Kisem hevertük a szenvedést
Jött az orosz sínylődés, iga
Mi lettünk a málenkiak
Lett olyan ki ezért vigad
Nem feledjük a harcok nyomát
Felosztják a magyar honát
Ölik egymás vérét szívják
A népet össze uszítják
Gyerekekre nincsen áldás
Csak a múltat sírják
Így ássák meg a Magyar sírját.

Hogy győz a jobb , a jobbik ?
Volt igazság és jobb is
Van annak vagy több száz éve
Már eladták az országot élve
Ha kinyitod a szádat félve
Munkád kenyered nem lesz
Kormányunk róla eleget tesz
Nincs ki Magyarért feláll
SEGÍTSÉG! Magyarország kiállt
Vagy lesz majd egy mégis?
Ki mer és áll az élre?
És elsöpri az elnyomót? Félre!

Hazáért kik tettek régen
Emlékét nekik őrzi béke
Élünk belőlük mint emlék
Állj fel! Mire vársz még?
Emlékezni Petőfi és Kossuthra
Attól még maradunk csonka
Emlékezni szép és nemes
De ne feledd most van jelen
Létünk már sajnos régen
Nincs mi zengje Földön égen
Nem csak nagy ország
De volt Magyarország

Mi csak ülünk és tűrünk
Hol van mikor a határt
Tenger, három fogta körül
Magyar már semminek sem örül
Zászlónk és benne a címer
Hazánknak nagyságát jelképezte
Erejét, hazafiság, szeretet képezte
Kivágni ősi címert
Zászlónkból ki merte?
Ki ezt tette nem magyar a lelke
Csonka lett mint a Haza
Nem lengeti szívnek dala

Hogy tekintesz büszkén a múltra?
Ha tűröd semmit nem tanulva
Ne hagyd, hogy e név feledésbe merüljön
Véred add érte bármibe is kerüljön
Büszkén vallni, hogy mered?
Ha ereidben nem Magyar vér pezseg!
Zászlónkon befoltozzuk a lyukat
Nagy Magyarországhoz utat így mutat
Ne sírj a múlton nem kell zokognod
Volt miből legyen okolnod
Add és ne sajnáltasd magad
Emléket majd mit hagysz
Büszke lesz a magyar apraja és nagyja
Kér a MAGYAR NÉV sírva, könyörögve
Húzd ki magad ne görnyedj örökre

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy a szerelemnek adjam életem,
Hogy ne legyen idő a fájdalomra,
Amit a szerelem szül a világra.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy szerelem legyen minden percemben,
Hogy meg ne értsem a fájdalmas véget,
Mert veled én nem lehetek eleget.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy majd halál legyen a menedékem,
Hogy ne kelljen ezt megélnem:
Elhagysz engem,kedvesem.

Te adtál életet nekem,
Velem vívtad a harcot.
Mikor a kínod elcsitult,
Az ajkad mosolyra simult
S láttál egy síró arcot.

Igy jöttem a világra én,
Indult a közös élet.
Nálad volt puha otthonom,
de felnőttem s egy szép napon
Elhagytalak téged.

Éltük a magunk életét
Egymástól messze , távol.
Megirtunk sok sok levelet,
S a köztünk lévő szeretet
Uj utakat kovácsolt.

Igy lett, hogy élted alkonyán
A világ másik oldalán
Csendes napjaid éled,

Most én fogom a kezedet
Vezetlek, óvom léptedet,
Amig csak tart az élet.

Szeretnék már másfelé nézni,
De szemem vonzza ez a kép.
Szeretnék végre megnyugodni,
Hogy engedjen fel már a jég.
Nézem az arcod. Mosolyogsz rám,
Szemed vidáman rám tekint.
Mintha jósként jövőbe látnál
Törékeny ujjad búcsút int.
A szívem elszorul megint.

Ha az ókorban éltél volna,
S viselsz tógát és bőrsarut,
Megvívtál volna Góliáttal,
Vagy Lehelként döngetsz kaput.
Átkelsz a hegyen Hannibállal,
Felfedezed Amerikát.
Senki szigetén kincset lelsz és
Legyőzöd a spanyol bikát.
Megnyertél volna száz csatát.

De te az újkorban születtél.
Jetek hasítják az eget.
Computer volt a te világod,
És popzene az életed.
Mégis, lehettél volna győztes,
Tudós, tűzoltó, vagy tanár,
Vagy mérnök apád nyomdokán,
Ha nem lett volna lehetetlen,
A kis fehér port tenyeredben
Legyőzni egy nap hajnalán?

S így: Emlék lettél Unokám.