Nem kell lét, e képletben,
Emberek élnek kényszerben.
Nem kell rémeket éreznem,
Lehet élnem hogy lélegzem.

Lélegzem, hogy érezzem,
A végtelenben élnem kell.
Képletem lehet a véletlen,
K?ptelent nem enged az életben.

Képeket teremt a lényekben,
Fényeket nevel a lélekben.
Végre tényleg felébredtem
Nem értem hogy élhettem...

Hogy tévedtem eddig ész nélkül,
Hogy élhettem eddig fény nélkül.
Ott él benned is tév nélkül,
Hagyd hogy ébredjen benned is fék nélkül.

LÁTOMÁS
Írta: Poór Edit

Szívem közepében,
Életre kell lényed,
Így jelensz meg előttem,
Mitől oly boldog létem!
Nézz reám, csak nézz,
Szeretem szemed tüzét!
Sarkcsillagként ragyog le rám,
A sötét éteren át!
Mosolyod, mint a felkelő nap,
Szívem rögtön lángra kap!
Ajkam csókodra vár,
Tüze éget már!
Illatod tovaszáll,
Az ég felé egy sóhaj száll,
Óh, bárcsak itt lennél már!
Este, amikor lefekszem,
Csillagokkal üzenem,
Jó éjt kedvesem!
Testem alszik már,
Lelkem csak reád vár!
Jössz is felém már,
Az álom ködfátyolán.
Mily csodás ?e világ,
Itt miénk az egész világ!
Az éjszaka sötétjében,
Nappali fényárad,
Szívünk boldog tüze áraszt!
E boldog fény, beragyogja álmom,
S kívánom, hogy ily csodát,
Te is álmodj barátom!
Ha jő is a keserű ébredés,
Mind ez nem valóság, csak álom,
Vidd magaddal a fény ragyogását,
Mert ez valóság és nem álom!

Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!

Így egyszerűen, SZERETLEK!
Mindegy hol vagy, mit csinálsz,
Nem számít sem kor, sem foglalkozás.
Bár, tiszteletem irántad mélységes,
De személyedbe vagyok szerelmes!
Ismerem a lelked régóta már,
Lelkem, lelkedre oly sokat várt!
A sors életünk során,
Többször is segített,
De elmentünk egy más mellett,
Így, elkerülhetetlen találkozás kellett!
Hidd, el nem tehetek róla,
Már az első kézfogás óta,
Csak rád gondolok, rólad álmodok!
Megtettem mindent a felejtés útján,
Ám, harcom hatástalanul hullott vissza rám.
Könnyeim már elapadtak,
Olyanná lett, mint a kiszáradt patak.
Szemed ragyogása számomra a fény,
Minden reggel köszöntelek én.
Látom arcod és mosolyod,
Lelkemben szól kedves hangod.
Estenkénti imám érted szól,
Nevedet szívembe véstem jól!
Álom nélküled soha sem jön szememre,
Lelked tüze örökké él lelkemben!

Szemeim levetkőztetnek
ha látlak
s levetem rólad minden ruhádat
szőke hajad összeborzolom
gyönyörű meztelenséged
hajlatait
képzeletemben mindenütt
csókolom
csókolom az arcodat
a szádat
melltartód levéve
édes melleidet
imádom
bimbóidat száz csókkal
csókolom
s lefelé haladva a köldöködet
hasad feszes
forróságát
centinként
csókolom
míg elérem
ábrándos öled
lüktető
szőke háromszöged ahonnan
a te lázas asszonyi illatodat
iszom,
ahol nyelvemen
a számon érzem ízeidet
a te buja és forró
édes sós nedveidet
amikre vágyom
ahol száz és száz
csókommal haraplak csókollak
ahol férfias alázatommal
a te szeretkező
vágyadra
várok