Elkorcsosult éjszakák lépten-nyomon követik lelkemet.
De a sorstalanság messzire elkerült engemet.
Míg céltudattal élem az én apró életem,
A halál árnyéka sem fog utolérni soha, amíg a reményt éltetem.

Nem szolgáltam rá az elkeseredett bosszúra,
Eltűnt az az árnyék, ami szívemet szétzúzta.
Oly önző és tékozló dolgokat teremtettem,
Míg itt vagyok ezen a földön, bánni fogom, mert a harag itt van bennem.

Bárhogy is alakuljon az én kilátástalan jövőm,
Hagyok hátra jót és rosszat, amíg marad elég erőm.
És ha farkasszemet nézek ezzel az aljas világgal,
Akkor majd remélem, hogy a végítélet órájánál az örökkévaló elfogad minden egyes hibámmal.

Nem tudják megtörni meggyötört elmémet,
Nem fizetem meg könnyel, csakis vérrel az emléket.
Bárhol is keresnek, nem tudják, ki vagyok,
Hisz jószándékkal élek és rossz erkölccsel halok.

Felperzselt földeken, ragyogó hajnalon
Elkorcsosult éjszakák a múltamon és vállamon.
Nem múlik el a halhatatlan háború nyomtalanul felettünk,
De kitartunk a szeretteinkért, hogy ne harcoljanak és szenvedjenek helyettünk.

De, hogyan tovább…?

(9 soros)
Megszülettünk, ez lét!
Hallgatjuk, szív zörejét,
Meg a test napi neszét.
Megszülettünk, már lét…
Van, kinek ősz lengi… létét,
Berozsdásítja… elméjét.
Megszülettünk, volt lét!
Mindnek kaszás suhintja létét,
Nyitja, túlvilági életét.
***

Életre keltem már.
De a boldogság nem vár
Tárt karokkal sodor ár!
Tudom, szép lehet - bár!
Most valahogy még jót nem áll!
Bú és könny kéz a kézben jár.
Feledni olyan kár!
Cipőm talpához tapad a sár,
Télben ragad, sír a hideg nyár.
***

Túl korán érkeztem,
Hét hónapra születtem,
Ám nem adtam életem!
Életre születtem,
Mindenért kellett küzdenem,
Az élet nem kímélt engem.
Megszülettem, éltem…
Egyszer el kell mennem, nem kétlem.
A halál mondja ki majd: Végem…

Vecsés, 2018. szeptember 13. – Mórahalom, 2019. június 9. – Szabadka, 2019. február 15 – Kustra Ferenc – az első csokrot én írtam, a 2. –t Farkas Tekla, - a 3. –t Jurisin Szőke Margit, a címe: Egyszer el kell mennem…

Két hete talán, vagy több is már,
minden este ablakom elé száll egy kismadár.
Éjféltájt' érkezik, felül az ág hegyére,
megköszörüli torkát és rázendít a zenére.

Szerenádot ád, s míg a Nap elő nem dugja első sugarát,
addig abba nem hagyja, csőre be nem áll.
Fütyül, trillázik, csattog, cserreg...
visszhangzik az éjszakában a madárének.

Szólózik, konkurenciája nincsen,
így csak az övé minden figyelmem.
Ágyamban fekszem, hallgatom az előadást.
Arcomon mosoly fakad, - ó ez annyira csodás!

Dalnokok királya vagy!
Tiéd a legszebb ének, ami csak madártorkon kiférhet.
Csordultig tölti meg a szívemet örömmel,
a lelkemet az égig emeli fel.

Kis Fülemülém, édes Csalogányom!
Sokszor gyere még, hangodat hadd csodálom!
De tudom, hogy egyszer nem jössz többé
és az éjszaka újra csendes lesz mint rég.

Akkor is köszönöm, hogy nekem daloltál,
szürke életembe egy kis színt varázsoltál.
Ha valamikor majd újra erre repülsz, szállj le, pihenj meg nálam.
Ha nem is egész éjszakára, legalább egy nótára.

Siófokon, 2023. május 9. - Gránicz Éva

Gondoltam, témát majd csak megtalálom.
Megírom, majd szép lesz, mint egy nagy álom.
Ihletemet, nyugtalanul… csak várom…

Fiatalságom csak, huss… gyorsan elrepült!
Írói kedvem ettől van… és nem renyhült…
Agyamba, lelkembe bölcsesség települt.

Ma már nagy okosan tudom, mit sem ér egy önlázadás,
Az idő nem áll meg, magától mindig jő a változás…
Legföljebb, ha papír szálkás, akkor van nálam ágálás.

Nekem még nem írtak fel, így nem is hiányzik a séta-botom,
Erre nem is gondolok, amikor a lélek útjait rovom…
Rájöttem, maradok én magamba, mert a lelkem a hatalom.

Ücsörgők a lassan sötétes, komoras szobámban,
Nézelődők, a gyérülő napfény-világításban.
Elmémmel próbálok keményebben írni, ügyködni,
Sőt, a pennámmal még ezeket le is kéne írni.

Egyszer csak, bumm! Mint az égen a csillag,
Gondolatom tolul: esthajnalcsillag.
De mondhatok bármit, hazudhatok igazat, mesés szépet,
Ha nem festem előre nektek, szebbre és jobbra a létet…

Leírom, hogy mit ér a hideg érintés,
Minek egy, csak viselt langymeleg ölelés?
Az igazi, ha nem kell habzásfékezés?

Papírom a toll érintésére megrezdül,
És ha felébred benne vágy, el nem menekül.
Ő viszi tovább gondolatot, belemerül...

Óh, tollam! Éltemben kérlek, kísérj egészen végig,
Legyen kezemben, utamon a toll, a halálomig.
Még nem csalódtam benned, leszel itt velem a sírig?

Úgy írnék én, hogy ne csak cipeljem gondolat húrokat,
Szeretném, ha nem maradna bennem több fölös gondolat.
Lehet, hogy lassan vége? Tollammal oldjuk meg gondomat.

Ha a tüzes villámfény behatol az ablakomon,
Hogy jobb legyen, inkább leülök kint a balkonomon…
De írok tovább… nem zavar a paca a karomon…

Vecsés, 2016. január 17. – Kustra Ferenc József

Avagy az évszakváltás története…

Nos, bizony a mai nap egy nagy vízválasztó,
De ne tévedjetek, mert még ám nem jön a hó…

Egész életemben a mával ért végül is véget a nyár,
Balatoni fürdéseknek vége, igen hűvös a víz már.

A napocska a teljes gőzzel előre… hajókar állásából visszavesz,
De vajon miért teszi ezt, ő már kapcsolatban van az ősszel? Igy ilyet tesz?
Biz' a, igaz a… hogy naptáram is mutatja, csomagol az ősz és jő.
Mi nékünk tetszik vagy sem, igy lesz ez, mert a mai nap, igaz mérföldkő!

A nyári nappalokat a napocska visszaparancsolja,
Nem csak hűlnek nappalok, de rövidülnek, ez a parancsa…
A növényzetek még szépek, klasszul virulók,
Még a gyepek is szép zöldek, még nem száradók…
A lassan besűrűlő esték naponta csökkentik a meleget,
Ekkor már hosszú ujjút kellene felvegyünk… lég hűvösös lehet!

Ha megjönnek az őszi viharok, akkor a Balaton is haragos lesz,
Mert úgy tűnik, ő sem tudja, hogy majd jövőre, a jövő nyáron, mi-hogy lesz!

Már nemsokára az őszi szél zúg, átvág a kerteken,
Ennek nézünk elébe az elkövetkező hetekben.
Esernyőt szerezz be, mert az őszi eső, akaratos,
És a lecsebbenő vízcseppek… orcáról sminket lemos…

Vecsés, 2025. augusztus 20. -Kustra Ferenc József