Hómező közepén vörös rózsa virít.
Dermedő ajkával a fagyott égre sikít.
Rossz helyen, rossz időben fogant meg életem.
Lám fagyos szélbe burkol be rémület, félelem.

Tán, ha máshol láttam volna meg a szép napot.
Azt mondaná mind ki lát, hogy de szép vagyok.
De itt a kietlen, rideg hűvös tájon,
dércsípte mosoly ég e büszke bájon.

Versben és európai stílusú haikuban…

Egyre többször érzem, ahogy öregszek, milyen romboló az enyészet,
Életemben mindig döntenem kellett, elfogadni szélső végletet…
Ilyen tudással és, ha, így haladok, meg fogom én érni a véget?
*
Rossz úton jár az,
Aki álomvárban él.
Múlt, realitás.
*
Ódon falak is
Omlanak, nem mesélnek…
Már nem regélnek.
*
Megfoghatatlan…
Jelen lesz ásatag múlt…
Ódon eszmények?
*
Régi emlék, mar.
Vigasztal, küzdet, lezúz.
Hiánypótlás nincs.
*
Emlékek foltos,
Rojtos, varázsszőnyege.
Nincs már varázsszó!
*
Régészkedni a
Múlt kutatóárkában.
Titok leletek.
*
Régi rögöt kell
Nagyon is porrá rúgni…
A múlt már örök.
*
Utána kell nézni, hogy mikor mi történt?
Keresni kéne, az én magam fenomént…
Hiába mondják, hogy a múlt volt, nem számít,
De! Érzem, amit átéltem, az még ámít.
*
Esetlen a múlt,
Már hiába keressük.
Történelem lett.
*
A jó dolgokat
A bölcs örökre őrzi.
Rosszat veszejti.

Vecsés, 2013. december 1. - Kustra Ferenc József

Múltunkba révedés, maga a lélek haladék!
Mindenkinek más az átka, de van-e menedék?

A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő,
Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő.

Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa,
És még abba is benne van milliónyi szálka.
Válaszra várva nézzünk fel arra... kék égre,
Révedjünk el eme végtelen messzeségbe

Elmerengek, nagyon imádkozok fel a mennynek,
Gyógyuljanak be a múltbéli fekélyes sebek.
Fenyőfa, pázsit, holdvilág, napsütés, most ne beszélj másról!
Hóvihar, esőfelhő, sötét árnyék, hallgass el, de mától!

Száraz szemmel nézem, felhősödik és nem zavar a közelgő
Halál, ki kaszájával közelít és hízelegve esdeklő.

Már nincs, de volt az életemben sok-sok antitézis,
Fenik a kasza élit, még tán' van más út… azért is.

Múltfáklya újra, meg újra fellobban.
Bennünk a vágy terjed. Szétáradóan.

Vecsés, 2013. november 2. – Kustra Ferenc József

Először termeljünk zöldségeket.
Répát, sok zellert és gyökeret.
Na, akkor ezzel mar meg is vagyunk.
Nézzük meg, hogy van-e egy fazekunk.

Ha már találtunk egy megfelelőt,
gyüjtsünk a főzéshez lelkierőt.
Tisztítsuk meg az összes zöldséget.
Ételbe tenni, csak tisztán lehet.

Elfelejtettem egy fontos dolgot.
Adjunk kedvesünknek közben csókot.
A legfontosabb majdnem kimaradt.
Hozzávalókból a hús elmaradt.

Lehet bármi, szárnyas,marha,sertés.
De ne a szomszédé, mert az sértés.
Erre nekem van egy jó ötletem.
Én a húst mindíg a boltban veszem.

Kezdjük főzni a húst, ne csak álljunk.
A zöldségekkel egy kicsit várjunk.
Ameddig az én levesem rotyog.
Addig kicsit pihengetni fogok.

Körülbelül fertály óra múlva.
Zöldségnek is levesbe vezet útja.
Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint.
Közben olvassunk el egy jó magazint.

Mire a művelődéssel végeztünk.
El is készül a finom ebédünk.
Már csak egy kis tésztaféle kell bele.
Meg valaki, ajki velünk megegye.

Lelkem mélyén gunnyasztó félelem.
Nézd, lásd mit tettél most énvelem.
Reszketek, mit tarlón ázó madár.
Nyugodt nem lesz szívem, soha már.

Mint sötét, rémes zúgó fellegek.
Úgy borítja félelem életem.
Hát, kérlek drága, édes Istenem.
Hozz végre már, megnyugvást nekem.