Idő 
Értékelés 
Értékelés A sas madár könnyedén kel szárnyra.
Enyhe szélben lassan magasabbra száll.
Én éber, lelkes szemekkel követem,
és részemre az idő csodásan megáll.
Villám sebességgel halad a gyorsvonat,
és a tarka, dombos táj szembe rohan velem,
A valóság nem más mint röppenő pillanat,
a csalfa idő viszont léha és féktelen.
Ilyen volt életem is: hosszú,
komor órák és csekély pillanatok,
de most hogy megőszültem
már az időn kívül vagyok.
Enyhe szélben lassan magasabbra száll.
Én éber, lelkes szemekkel követem,
és részemre az idő csodásan megáll.
Villám sebességgel halad a gyorsvonat,
és a tarka, dombos táj szembe rohan velem,
A valóság nem más mint röppenő pillanat,
a csalfa idő viszont léha és féktelen.
Ilyen volt életem is: hosszú,
komor órák és csekély pillanatok,
de most hogy megőszültem
már az időn kívül vagyok.
Az életemben mást nem kérek
légy az enyém adja ég.
Nem rontott meg téged az élet
a te szíved tiszta még.
Mióta előszőr láttalak,
elrabolt a szerelem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.
Mindent megadnák szerelmedért
nem tudom, hogy érted-e.
Pillantásod tüzében égve
hangod nekem lágy zene.
Kitárt lélekkel kérlek téged
add szívedet csak nekem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.
légy az enyém adja ég.
Nem rontott meg téged az élet
a te szíved tiszta még.
Mióta előszőr láttalak,
elrabolt a szerelem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.
Mindent megadnák szerelmedért
nem tudom, hogy érted-e.
Pillantásod tüzében égve
hangod nekem lágy zene.
Kitárt lélekkel kérlek téged
add szívedet csak nekem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.
Kéjesen nyaldossák testem olvadó lángok.
Nem marad belőle, csak nemtelen zsarátnok.
Gyarló, kultikus hit áldozatává váltam.
Nem terem babér nekem e sötét világban.
Tiszta, szűzi létemet a jónak áldoztam.
Áldott ünnepnapokon vidáman táncoltam.
Nagy tudásom, és szépségem lett a vesztem.
Irigy lelkek elveszik tőlem az életem.
Máglyát hordott össze a hitnek vélt balgaság.
Nem számít itt már, sem becsület, sem igazság.
Nyüszítve a fájdalomtól, az égre kiáltok.
Átokként örök boldogság szálljon rátok!
Nem marad belőle, csak nemtelen zsarátnok.
Gyarló, kultikus hit áldozatává váltam.
Nem terem babér nekem e sötét világban.
Tiszta, szűzi létemet a jónak áldoztam.
Áldott ünnepnapokon vidáman táncoltam.
Nagy tudásom, és szépségem lett a vesztem.
Irigy lelkek elveszik tőlem az életem.
Máglyát hordott össze a hitnek vélt balgaság.
Nem számít itt már, sem becsület, sem igazság.
Nyüszítve a fájdalomtól, az égre kiáltok.
Átokként örök boldogság szálljon rátok!
(3 soros-zárttükrös)
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Utóvédharcot is magam folytatok, mivel én vagyok életem csahosa.
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nehéz nekem a saját életem... bizony, még belőlem mindig csak lop.
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nem kegyes a lét,
Lassan-lassan fel emészt.
Nem volt szerencsém.
Voltak csodás álmaim,
Létem zúzta szárnyaim.
*
(10 szavas)
Mennék én tovább, de hová?
Ilyen öregen, már csak… sehová.
Út előtt állok...
Hová vezet... induljak?
Éveim kötnek.
Szállnom tovább kellene,
Harcolni léttel, szembe?
*
(Sedoka)
Erőm már fogyott!
Teljes érték hiánya!
Napsütés, csak megtéveszt.
Dominancia
Nálam az erőtlenség!
Felhőkből Nap kukucskál.
Napfény nem segít,
Erőm fogy, testem alélt.
Létem őszbe ért.
Nem forrt össze tört szárnyam,
Társra hiába vártam…
*
(10 szavasok)
Ha öreg fa lennék, már roppanna a törzsem,
Ágaim… létem
A létem, már elég régen érdes,
Lelkem beletörődő, nem mérges.
Nincs más hátra, élni kell létet
Sőt lehet… emelni tétet…
Létem lejtőjén,
Csoszogok... még élnem kell!
Bár, lét terhe nagy.
Szárnyalni még szeretnék,
Fenn, hol az ég azúrkék.
*
(Sedoka)
Izzadva érzem,
Hűvös szellő becsapott.
Hazug frázist lerakott!
Létem izzadós,
Hónaljam, nincs mi hűtse.
Lélek nehezen érti.
Sivár a létem,
Éltető nedű fogytán.
Lelkem nem érti.
Szállni már sosem fogok,
Lét konok, könnyem csorog.
*
(3 soros-zárttükrös)
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Megtaposott életem... testemen-lelkemen.
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Jót is reméltem,
Rosszat kaptam tengernyit.
Létem lesz vesztem.
Hittem az életemben,
Ám szárnyam… csökevényben.
*
Saját életem veszejtett el?
Mi történt... már hetven évemmel?
Saját életem veszejtett el?
Vecsés, 2013. január 7. – Szabadka, 2018. július 14. – Kustra Ferenc – A vegyes formákat én írtam, alájuk a tankákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A tankák címe:”Létem zúzta szárnyaim”
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Utóvédharcot is magam folytatok, mivel én vagyok életem csahosa.
Megöregedtem, én vagyok a peches életem olimpiai bajnoka…
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nehéz nekem a saját életem... bizony, még belőlem mindig csak lop.
Az életem belém férkőzött, mint Madridba az ötödik hadoszlop.
Nem kegyes a lét,
Lassan-lassan fel emészt.
Nem volt szerencsém.
Voltak csodás álmaim,
Létem zúzta szárnyaim.
*
(10 szavas)
Mennék én tovább, de hová?
Ilyen öregen, már csak… sehová.
Út előtt állok...
Hová vezet... induljak?
Éveim kötnek.
Szállnom tovább kellene,
Harcolni léttel, szembe?
*
(Sedoka)
Erőm már fogyott!
Teljes érték hiánya!
Napsütés, csak megtéveszt.
Dominancia
Nálam az erőtlenség!
Felhőkből Nap kukucskál.
Napfény nem segít,
Erőm fogy, testem alélt.
Létem őszbe ért.
Nem forrt össze tört szárnyam,
Társra hiába vártam…
*
(10 szavasok)
Ha öreg fa lennék, már roppanna a törzsem,
Ágaim… létem
A létem, már elég régen érdes,
Lelkem beletörődő, nem mérges.
Nincs más hátra, élni kell létet
Sőt lehet… emelni tétet…
Létem lejtőjén,
Csoszogok... még élnem kell!
Bár, lét terhe nagy.
Szárnyalni még szeretnék,
Fenn, hol az ég azúrkék.
*
(Sedoka)
Izzadva érzem,
Hűvös szellő becsapott.
Hazug frázist lerakott!
Létem izzadós,
Hónaljam, nincs mi hűtse.
Lélek nehezen érti.
Sivár a létem,
Éltető nedű fogytán.
Lelkem nem érti.
Szállni már sosem fogok,
Lét konok, könnyem csorog.
*
(3 soros-zárttükrös)
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Megtaposott életem... testemen-lelkemen.
Bíztam az életemben, vágytam, hogy jó legyen…
Jót is reméltem,
Rosszat kaptam tengernyit.
Létem lesz vesztem.
Hittem az életemben,
Ám szárnyam… csökevényben.
*
Saját életem veszejtett el?
Mi történt... már hetven évemmel?
Saját életem veszejtett el?
Vecsés, 2013. január 7. – Szabadka, 2018. július 14. – Kustra Ferenc – A vegyes formákat én írtam, alájuk a tankákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A tankák címe:”Létem zúzta szárnyaim”
Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
