Fújj a szél, pengeti a kopasz-ág húrokat,
Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat.
Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett,
Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet.
Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó,
Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó!
Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát,
Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát…
Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte,
Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke.
Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot,
Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot.
Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja,
Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja…
Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet,
Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket…
Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része,
Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne.
Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni,
Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni!
A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot,
És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot…
A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet…
Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket…
Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni,
Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni…
Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene,
De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme…
Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat.
Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett,
Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet.
Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó,
Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó!
Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát,
Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát…
Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte,
Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke.
Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot,
Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot.
Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja,
Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja…
Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet,
Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket…
Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része,
Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne.
Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni,
Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni!
A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot,
És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot…
A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet…
Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket…
Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni,
Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni…
Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene,
De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme…
Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia… miből nincs menekvés…
(10 szavas duó)
Rajtam nyom magányom, már unom…
Elveszett a normális élet, vágyom’.
Biz’ csak egyszerűen egy normális-életre vágyom,
Ne mocsok legyen házom…
*
(leoninus trió)
Szerethetetlen és igen rossz a sorsom minden lapja, ez nálam ember kínja.
Itt aztán előre lapozni nem lehet, naponta vannak… lehetetlenséget!
Az ellenem az ördög, meg sűrjen leszökik a falról… intézkedése máról.
Sokszor hallottam már, hogy „a rosszat jó követi…” ez hazugság és biz' kezdeti…
Azt is mesélik „jó tett helyébe jót várj…” ez orbitális hazugság… hohó, várj!
Minden ember más, szinte kiismerhetetlen, még a magány is, mi lehetetlen.
Ötven évig voltam nyomozótiszt, tudom… ez volt általában tapasztalatom.
Engem hazugságmentes realitásra képeztek ki… mindig így nyomoztam ki…
*
(senrjon)
A magányom, mint egy árny
Kisért, tudásom meg csak nézett!
Én csak nyomoztam.
*
(halmazrímes)
Találkoztam rengeteg magányos emberrel, párokkal,
Turkáltam… de ugyanez volt az érvényben családokkal.
Mivel magammal hordtam a magányom, a megismerés
Meg a segítőm volt, igy volt sok-sok kemény felismerés.
Sokszor láttam, hogy az „álompár” ezt megmutatta szomszédoknak,
Közben meg este verekszenek, mit hűn őriztek… nagy titoknak…
Az italosok, mind tagadják ezen tényt, meg belőtt füvezők
Állnak ellent mindenféle gyanúnak… mert ők a ’rendes’ elsők.
*
(3 soros-zárttükrös)
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak,
De út közben meg, tőlem várta, neki telhetetlen nagyot bókoljak…
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak.
*
(HIQ trió)
És magány,
Örökre marad?
Magányság!
Meddig tart
Élet nem tudni…
Végleges?
Jól érzi
Magát… mért’ velem?
Társ nélkül…
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön,
Sok ujj, illatos virággal megvigasztal majd, kérkedőn…
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön.
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
De még elmondom, hogy ahhoz kevés ez, hogy te is tudd…
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha,
Rajtam van, nem kérdez, de leszorít... van erre alkalma…
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha.
Azt meg én szoktam volt mindig mondani:
„Kinek mi van megírva, azt kell élni…”
Azt meg én szoktam volt mindig mondani.
*
(leoninus)
Az is igaz: „egy szó, mint száz”, igy nem hozom rád végleg… mindazt, ami frász.
Emberek tartozéka magány, sokak élete egy magány ingovány...
Vecsés, 2025. július 26. –Kustra Ferenc József – írtam, tanulmányként ezen témában.
(10 szavas duó)
Rajtam nyom magányom, már unom…
Elveszett a normális élet, vágyom’.
Biz’ csak egyszerűen egy normális-életre vágyom,
Ne mocsok legyen házom…
*
(leoninus trió)
Szerethetetlen és igen rossz a sorsom minden lapja, ez nálam ember kínja.
Itt aztán előre lapozni nem lehet, naponta vannak… lehetetlenséget!
Az ellenem az ördög, meg sűrjen leszökik a falról… intézkedése máról.
Sokszor hallottam már, hogy „a rosszat jó követi…” ez hazugság és biz' kezdeti…
Azt is mesélik „jó tett helyébe jót várj…” ez orbitális hazugság… hohó, várj!
Minden ember más, szinte kiismerhetetlen, még a magány is, mi lehetetlen.
Ötven évig voltam nyomozótiszt, tudom… ez volt általában tapasztalatom.
Engem hazugságmentes realitásra képeztek ki… mindig így nyomoztam ki…
*
(senrjon)
A magányom, mint egy árny
Kisért, tudásom meg csak nézett!
Én csak nyomoztam.
*
(halmazrímes)
Találkoztam rengeteg magányos emberrel, párokkal,
Turkáltam… de ugyanez volt az érvényben családokkal.
Mivel magammal hordtam a magányom, a megismerés
Meg a segítőm volt, igy volt sok-sok kemény felismerés.
Sokszor láttam, hogy az „álompár” ezt megmutatta szomszédoknak,
Közben meg este verekszenek, mit hűn őriztek… nagy titoknak…
Az italosok, mind tagadják ezen tényt, meg belőtt füvezők
Állnak ellent mindenféle gyanúnak… mert ők a ’rendes’ elsők.
*
(3 soros-zárttükrös)
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak,
De út közben meg, tőlem várta, neki telhetetlen nagyot bókoljak…
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak.
*
(HIQ trió)
És magány,
Örökre marad?
Magányság!
Meddig tart
Élet nem tudni…
Végleges?
Jól érzi
Magát… mért’ velem?
Társ nélkül…
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön,
Sok ujj, illatos virággal megvigasztal majd, kérkedőn…
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön.
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
De még elmondom, hogy ahhoz kevés ez, hogy te is tudd…
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha,
Rajtam van, nem kérdez, de leszorít... van erre alkalma…
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha.
Azt meg én szoktam volt mindig mondani:
„Kinek mi van megírva, azt kell élni…”
Azt meg én szoktam volt mindig mondani.
*
(leoninus)
Az is igaz: „egy szó, mint száz”, igy nem hozom rád végleg… mindazt, ami frász.
Emberek tartozéka magány, sokak élete egy magány ingovány...
Vecsés, 2025. július 26. –Kustra Ferenc József – írtam, tanulmányként ezen témában.
Nem egy perc, de már évek, Nusi!
Igen hiányollak, kis Husi.
Elmentél, itt hagytál,
Búcsú! Nem fáradtál…
És biz’ már nincs is meg a bungi!
Te kinevetsz… csókra vágyódót.
Te kinevetsz… mint ezt megírót.
Legalább tudatnád,
Hogyha tán’ akarnád…
Pedig képviselted… állandót.
Nem töltünk együtt, vad éjszakát?
De, hallom lelkem nagy sikolyát…
Nem jelentek semmit?
Legalább egy kicsit?
Mi nem élünk át már… ágycsatát.
Vecsés, 2022. október 7. – Kustra Ferenc József – íródott: ROMANTIKUS limerik csokorban.
Igen hiányollak, kis Husi.
Elmentél, itt hagytál,
Búcsú! Nem fáradtál…
És biz’ már nincs is meg a bungi!
Te kinevetsz… csókra vágyódót.
Te kinevetsz… mint ezt megírót.
Legalább tudatnád,
Hogyha tán’ akarnád…
Pedig képviselted… állandót.
Nem töltünk együtt, vad éjszakát?
De, hallom lelkem nagy sikolyát…
Nem jelentek semmit?
Legalább egy kicsit?
Mi nem élünk át már… ágycsatát.
Vecsés, 2022. október 7. – Kustra Ferenc József – íródott: ROMANTIKUS limerik csokorban.
AZ ÚR:
”Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Év-milliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát ujítni kell.”
A KÖLTŐ (napjainkban):
Már megbocsásd Uram, hogy szólok,
de akad itt néhány ugyancsak rossz fog.
Engedelmeddel, ím bejelenteném,
lévén a gép még garanciális lenne:
nem úgy, mint e szedett-vedett költemény.
Szóval, itt van például a gazdag fog maga,
szerinte a kenő pénznek semmi szaga.
Sőt, muszáj a forgáshoz, hogy géped menjen:
a szegény fog pedig örökkön kenetlen.
Bocsásd meg nekem Ó Uram:
e két fog sehogy sem pászol a Te gépedben.
Aztán, itt van még, a jog és az igazság,
gyakorta elakadnak, oka talán gazság:
esetleg ... kisebb tervezési hiba lehet?
Uram, e kettőt közös tengelyre raktad,
ám együtt forogni, az Istennek sem akarnak.
AZ ÚR:
”Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen."
A KÖLTŐ (napjainkban):
Forog, forog Uram, de nem mindegy, hogy, hogy.
Ideje lenne rajta ezt-azt megigazítanod.
Lazul a tisztesség, lötyög a becsület,
Egyesek úgy vélik nincs is semmiféle gép,
és akad itt még jócskán egyéb tünet.
Az évmilliókból alig telt le pár ezer,
a burkolat sok helyt önmagától nyaklik,
itt-ott mintha' fegyverropogás hallik:
gépészed pediglen, remegve bújik el.
ANGYALOK KARA:
„A nagy ég áldása rajtad!
Csak előre csüggedetlen;
Kis határodon nagy eszmék
Fognak lenni küzdelemben.”
A KÖLTŐ (napjainkban):
Nagy eszmék, nagy eszmék,
kis határok, meg küzdelem,
Angyalaim, ez mind-mind szép,
de dolgos kéz nélkül,
a fejünkre rohad majd a gép...
Megtettem hát panaszom Uram!
Angyalaid ma délutántól estig várom,
ha javíthatatlanná vált már a nagy mű,
küld el kérlek a megadott címre:
csereutalványom.
Pest-Buda 2016. június 24-29.
Idézetek: Madách Imre – Az ember tragédiája
”Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Év-milliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát ujítni kell.”
A KÖLTŐ (napjainkban):
Már megbocsásd Uram, hogy szólok,
de akad itt néhány ugyancsak rossz fog.
Engedelmeddel, ím bejelenteném,
lévén a gép még garanciális lenne:
nem úgy, mint e szedett-vedett költemény.
Szóval, itt van például a gazdag fog maga,
szerinte a kenő pénznek semmi szaga.
Sőt, muszáj a forgáshoz, hogy géped menjen:
a szegény fog pedig örökkön kenetlen.
Bocsásd meg nekem Ó Uram:
e két fog sehogy sem pászol a Te gépedben.
Aztán, itt van még, a jog és az igazság,
gyakorta elakadnak, oka talán gazság:
esetleg ... kisebb tervezési hiba lehet?
Uram, e kettőt közös tengelyre raktad,
ám együtt forogni, az Istennek sem akarnak.
AZ ÚR:
”Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen."
A KÖLTŐ (napjainkban):
Forog, forog Uram, de nem mindegy, hogy, hogy.
Ideje lenne rajta ezt-azt megigazítanod.
Lazul a tisztesség, lötyög a becsület,
Egyesek úgy vélik nincs is semmiféle gép,
és akad itt még jócskán egyéb tünet.
Az évmilliókból alig telt le pár ezer,
a burkolat sok helyt önmagától nyaklik,
itt-ott mintha' fegyverropogás hallik:
gépészed pediglen, remegve bújik el.
ANGYALOK KARA:
„A nagy ég áldása rajtad!
Csak előre csüggedetlen;
Kis határodon nagy eszmék
Fognak lenni küzdelemben.”
A KÖLTŐ (napjainkban):
Nagy eszmék, nagy eszmék,
kis határok, meg küzdelem,
Angyalaim, ez mind-mind szép,
de dolgos kéz nélkül,
a fejünkre rohad majd a gép...
Megtettem hát panaszom Uram!
Angyalaid ma délutántól estig várom,
ha javíthatatlanná vált már a nagy mű,
küld el kérlek a megadott címre:
csereutalványom.
Pest-Buda 2016. június 24-29.
Idézetek: Madách Imre – Az ember tragédiája
(Tiborc újkori sirámai)
Hej kelmed pedig mit pöffeszkedik feszt ott fenn,
és pocsolja nekünk az észt rocska-szám itt lenn.
Kelmed még a csicset csak jó anyjánál szopta,
mikor mi izzadtunk e földön robotolva.
Lám fent cifrálkodik most a soktornyú házban,
flangál a sok-sok tudás fölösen agyában.
Nem segít kenden a szűr s rajta holmi pityke,
amit kend ott hablatyol, az csak tized icce.
Kortyintásnyi ige a lenti valóságból,
szüzesség nélküli párta egy puszta vágyból.
Álmában pendely s zsindely kuszálódik össze,
varjún látott dolmány s hárász vár törökre.
Kend magyarabb tán még holmi Árpád fiánál,
zavarja az élet: beljebb nem lát orránál.
Lenézi a parasztot, szavát meg nem érti,
fertály s fortély szavak közt agya menettérti;
s tyúkjainknak csicseit szorgosan keresve,
rükvercbe kapcsolt a világtörténelembe’.
( Pest - Buda 2014. november 30.)
Hej kelmed pedig mit pöffeszkedik feszt ott fenn,
és pocsolja nekünk az észt rocska-szám itt lenn.
Kelmed még a csicset csak jó anyjánál szopta,
mikor mi izzadtunk e földön robotolva.
Lám fent cifrálkodik most a soktornyú házban,
flangál a sok-sok tudás fölösen agyában.
Nem segít kenden a szűr s rajta holmi pityke,
amit kend ott hablatyol, az csak tized icce.
Kortyintásnyi ige a lenti valóságból,
szüzesség nélküli párta egy puszta vágyból.
Álmában pendely s zsindely kuszálódik össze,
varjún látott dolmány s hárász vár törökre.
Kend magyarabb tán még holmi Árpád fiánál,
zavarja az élet: beljebb nem lát orránál.
Lenézi a parasztot, szavát meg nem érti,
fertály s fortély szavak közt agya menettérti;
s tyúkjainknak csicseit szorgosan keresve,
rükvercbe kapcsolt a világtörténelembe’.
( Pest - Buda 2014. november 30.)

Értékelés 

