A II. Világháborúban Albionból…

2 rész
A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett…
A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet.
Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket,
Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket.
Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött.
Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött.

Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat.
Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót.
Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak.

Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben!
Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben.
Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben.

Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott…
Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót…

Irány ötven, mindkét motor előre,
Vészmerülés most... kilencven méterre…
Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe.

Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant,
A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant.
Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant.

Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól.
Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából…

Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen.
Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen.

Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.

Derekas nap a mai nap.
Január dereka és a tél dereka.
Mától minden eltelt nappal,
közelebb kerül az áhított tavasz.

Még itt a tél javában.
Hó is esett, megfagyott minden, kihűlt a táj.
Tiszta, jeges szél fúj,
próbálgatja még a tél a fogát.

Körülöttem szürke csend,
egybeolvadt a fent és a lent.
Nem hallatszik és nem látszik semmisem.
A végtelenben szabadon lebegek.

Ez a hely nagyon kedves nekem.
A pamutszerű gyerekkori álmokban,
itt mindig boldog vagyok és
csodaszép, ragyogó nyár van.

Most fagyos, kihalt a vidék,
de így is megkapó.
Hőn szeretett Balatonom nem látható.
De tudom, hogy itt hever a lábaim előtt,
s ha a napfény befűzi arany fonalát, felszáll a köd.

Látható lesz a vékony jégtükör,
a smaragd fényű nyugalom tükre.
Hol békére lelsz és megpihen a lélek.
Ez a természet nyugodt suttogása,
meghallod, ha szíved tárva.

Siófok, 2025. január 15. -Gránicz Éva-

Szamuráj kardja
Élet végét jelenti?
Élet vagy halál…
*
Szamuráj kardban
Láthatod a villámot.
Az győz, aki gyors.
*
Szamuráj „régi”
Katona. Urához hű!
A végletekig!
*
Szamuráj igaz…
A bushidó szerint él.
Alapja: hűség!
*
Szamuráj maga…
Igazság és becsület!
Hűség: életcél.
*
Szamuráj szellem
Mai emberben már nincs.
Embertömegek…

Vecsés, 2014. május 9. - Kustra Ferenc József – íródott: klasszikus -anaforás- senrjú csokorban.

Álltam, néztem, előttem Gibraltár sziklája emelkedett,
Lent a tengerszoros kék vize oly' sejtelmesen csillogott,
A játékos hullámokon afrikai napfény ugrándozott.
Belenéztem a kékes verőfénybe... lélek énekelgetett.

Jó mélyen beszívtam a sós tengeri levegőt,
Megcsodáltam szemben lévő hegylánc szép vonalát.
Levegő varázslatos, élvezem a lágyságát.
De megyek tovább, várok még élményt... a következőt.

Vecsés, 2014. november 21. - Kustra Ferenc József

A sivatag pusztaság, nyomasztó, végtelen, rettenetesen,
Homok mindenhova beférkőzött, zoknijukba is rendesen…

A tébolyult nap a hátukra ráragasztotta az inget,
Aztán szikkasztott és így elérte a deszka keménységet.

A nap a hőség aranypalástját, mindenre ráterítette,
Szárazságot növelte, életlehetőséget majd' elvette.

Valaha pihenője volt, Kairó jómódú lakóinak,
Nyílegyenes főutca vágja ketté a várost, neki, partnak.
Abrahimia... mólók közé húzódott arab falucskának
Lakói, vággyal néztek modern faházakig. Van, gazdagoknak...

Régi és új rész, Sari Dzadid alsó végénél találkozott,
Báb-al-Garla mellett... a diadalív-romnál, becsatlakozott.
A hegy tetején, valaha nagy szőlő és gyümölcsös húzódott...
Már felverte gaz, sivatagi cserje bokrával, uralkodott...

Elől, Ibn-al-Asz mecsetnél datolyapálmák övezték vizet,
És a két egymás melletti öblöt, az elválasztó földnyelvet.
Ehhez készült a kőgát, mi körbefogta a kikötőt vízben...
A kőgát, nagy betontömbökből volt, hosszú, hajló, széles ívben.

A felettébb élénk hajósélet, lent a kikötőben zajlott,
De a kőgát végében, a kőraktár köré korlátozódott.

Ragyogó ég és a kikötő vizén vibráló tükörképe,
Lassan lazac szín és a bronz árnyalatába lett öltöztetve...
A nap fénye, fénylő korongja, szépen alábukott az éjbe,
A föld kezdett kihűlni, a legyek támadásainak vége!

A nap torkolattüze gyorsan elhalt a nyugati égbolton,
Megérkezett a porfelhő görgető esti szél… itt van folyton.
A beduin kereskedők vártak a pálmafa árnyékában…
Most elindultak a tevékkel, szél, homokot fújt... éjszakában.

Vecsés, 2015. március 5. – Kustra Ferenc József