Lassan ballagó percek felőrlik életem,
jó lenne valaki, ki gondolatban követ,
bús óráimban, szeretnék hinni szavának,
szívem szivárványszínben őérte ragyogna.

Árnyéka vagyok már - már önmagamnak,
bús felhők, szívemen lassan áthatolnak,
bátorítnak, de szívemből elszállnak,
tükörfény tengerben búsan elúsznak.

Szivárvány szívemet boldogság járná,
ha karjai ölelőn testem átfonná,
velem lenne, bajban, boldogságban,
bánatom múlna, ölelő karjaiban.

Az érzelmek síkján…

Kedves Barátném, mutasd a kottád,
Mit mutat nekem az ábrád?

Kedvesem!
Ne keresd kottám.
Egy húron pendülünk már.
Húrom pengesd, búj hozzám,
Szeretlek! -mondám.
*

Odaadó szeretőm… az egyetlen vagy,
Aki bajban el nem hagy.

Tudom jól,
Egyetlen vagyok.
Tűzön, vízen át együtt,
Menni veled akarok,
S végig... maradok!
*

Édes szerelmem mit mondasz, mindig édes,
Finom, halk, fülbe csempészes…

Édesem!
Füledbe súgom:
Imádlak, érted élek,
A szerelmedben úszom.
Karodba bújom!
*

Álmaink lépcsőjén hallgatom dalod…
Nem fakó boldogság, remélem, hogy, akarod…

Csak veled!
Hallgasd a dalom,
Simogató fuvallat,
Szívből neked dalolom.
Szeress, akarom!
*

Életem hangszere a Te szerelmed,
Pengetem a húrjait, míg megengeded.

Jöjj Édes!
Tiéd szerelmem,
Hangszered mért ne lenne?
Pengesd, pengesd...élvezem.
Játsszál még velem!
*

A mi napkelténk ébredezik horizont párnáján,
Kávéját várja, napnak sugarán…

Ébredni
Édes kettesben,
Meglesni nap felkeltét.
Karjaink ölelésben,
Meghitt békében.
*

Szerelmünk a mai napon is a régi,
Közösségünket, napkelte fényli…

Még ma is
Minden a régi,
Együtt várjuk a reggelt.
Szerelmünk él, mennybéli,
Nem fakult, égi...
*

Addig jó, míg remegő ujjaim cirógatnak,
Mitől vágyaid, erőre kapnak…

Vecsés, 2015. január 5. – Szabadka, 2018. június 7. - Kustra Ferenc- az erotikus 10 szavasokat én írtam, alá a kínai versformát= „Vágyódás délre”: "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe:”Örök szerelem”

Én vagyok az... Itten, én!
De lennék én fenomén?
Ez bizony, nem csak az én vágyam,
Sok ember lenne benne társam…

Ezt a sors, persze keveseknek adja meg,
A többség, marad maga szintjén, a tömeg...
Tömegnek lenni, vajh jó-e?
Ha nincs más, ezt kell élnie…

A lelkem alsó polcain, csak a várakozás honol,
Mi lesz holnap, holnap után, a jövőben… úgy marcangol.
Bármi lehetnék, és az lenne nekem az új élet,
Ha minden marad... a hétköznap úgyis folyó élet.

Vecsés, 2014. február 19. – Kustra Ferenc József

Az áldott pillanatokból, fellélegzésekből
Nem maradt semmi.
Ez az emlegetésednek ára, két hányás
Közt újra elveszni.
Vad erjedésnek indult a legolcsóbb bor is.

Cseppek a vállamon. Csupán az időjárás, ami haláli szeszélyes.
Önmagam zivatarjait se lehet előre jelezni, Úgy nem lenne személyes.
Gondosan lekoptatott szívemben ragadok.


Igazán felszabadíthatna ez a dombtető,
Feküdnék itt dalolva veled.
Szorongató bájadból tákolnék akaraterőt,
Talán nem is nézném a kebled.
Szemem is megered, ömlik az életadó eső.

Innen fentről látom, ahogy elönti a dudvát.
Mind egy szálig elpusztul.
A pofátlanul nagy, mesélő ősfák sajnálják,
Miképp az ég elhalkul.
Gyökér kell, hogy hajtásaim ne mossák el.

Borosüveg tanúja, hogy végzek kettőnkkel.

(3 soros-zárttükrös)
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja,
Egyben a kalodám is, mert a láncokkal bele vagyok koncolva…
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja.

Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva,
Szakíthatatlan láncokkal, hogy ne maradjon üres az ladikja…
Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva.

A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van,
Erre orvos nincs, gyógyszer segítség nincs, csak változtatási vágyam van…
A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van.

(Senrjon)
Éltem saját koncában,
Éltem ladikjában utazok.
Szél fú’ ladiknak!

Éltem nagyon hullámzik,
A ladik meg dobál engemet.
Így hova jutok?

Éltem, már jó hosszúra
Sikerült, eddig is… Még mi lesz?
Ladik még bírja!

Könyörgők én kikötve is a kegyetlen sorsomnak,
Adjon már kegyelmet, az öreg, lassan elmúlónak!
Mért is jó ennek, hogy vele egy sorban csak szenvedek,
Holott tudom, nélküle, sokkal jobb ember lehetek…

(3 soros-zárttükrös)
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka,
Pedig én itt, nem is tehet semmiről, mondom múltba belelátva…
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka.

(Bokorrímes)
Átkozott lettem, így születésem óta elátkozott vagyok,
Le vagyok láncolva, pedig tán' jó lenne… ha arcomba marok…
Átok elől nincs menekülés… egy lehet! Élek vagy meghalok!

Vecsés, 2020. november 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, ami azt jelenti, hogy a vers, téma-azonos de, különféle szerkesztésű versszakokból áll össze!