Idő 
Értékelés 
Értékelés Ahogy beáll az est, a sok csillag, mint sajka, fölém úszik,
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.
Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.
Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.
Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.
Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.
Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.
Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József
Mennyi érzelemmel
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!
Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.
Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.
Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.
Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.
Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.
Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!
És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?
Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!
Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!
Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.
Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.
Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.
Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.
Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.
Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!
És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?
Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!
Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
Lenne csak az embernek
szebb és jobb jövője!
Ócska hajójának
biztos kikötője!
Lenne csak elég
béke és szeretet!
Kevesebb nyomorult
akit az élet megvet!
Mennybe kerülne
egymást megérteni?
Ha szeretjük az Istent,
az embert is kell szereti!
szebb és jobb jövője!
Ócska hajójának
biztos kikötője!
Lenne csak elég
béke és szeretet!
Kevesebb nyomorult
akit az élet megvet!
Mennybe kerülne
egymást megérteni?
Ha szeretjük az Istent,
az embert is kell szereti!
Hétköznapi pszichológia: De akkor ki a normális?
Fölöttébb sajnálom a tumultuózust benne fejembe.
Egymást akarják kiszorítani a sok torlódott renyhe,
Meg a ritkás gondolatok precízen egységes rendszere.
(Senrjon)
Jó lenne tudni jövőt,
Ismerni az összetevőket.
Okosabb lennék…
(3 soros-zártükrös)
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
Középen hagyom élvezve táncolni a három pontokat!
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
(Senrjon)
Ötlet-hegyek halmaza,
A létünk továbbhaladása.
Butaság tarol.
(3 soros-zártükrös)
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
Lélek… mindent összevetve tán' legjobb a magányban…
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Ember, biz' embernek a farkasa,
Ember, a boroshordó csaposa,
Ember, a létének a mumusa,
Ember, félelme generálója!
Rájöttem, az akaratosság nem a legcélszerűbb jellemvonás,
Aki akaratos, abban föltehetően nincs más jellemvonás.
Benne a fölhalmozódás, bizony lehet, mind, káros jellemvonás…
(3 soros-zárttükrös)
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat,
Már büdösödnek, de a vers kiengedi a szagokat…
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat.
(Anaforás, belső rímes)
A semmi lehet a végtelen akaratgyengeség jele,
A semmi, amikor már az életet megette a fene.
A semmi, amikor a gondolat már nem kiviláglik,
A semmi, amikor a gondolat lassan, de szétmállik.
(3 soros-zártükrös)
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
Tudom a receptet, át kéne adnom mindenkinek!
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
(Senrju)
Lét, éh-óhaján
Boldogságot játszani.
Kotta, miért nincs?
(Anaforás)
Semmiből vajon lehet-e nagyot építkezni?
Semmiből tán’ még gátat sem lehet építeni?
Semmiben fellelhető-e a tumultuózus?
Semmiben, vad gondolatokban van-e sok suskus?
Semmiben írva van, hogy kis az okos és ki nem?
Semmiben ki, aki segíthet? Mily’ az életem?
Vecsés, 2020. szeptember 2. – Kustra Ferenc József
Fölöttébb sajnálom a tumultuózust benne fejembe.
Egymást akarják kiszorítani a sok torlódott renyhe,
Meg a ritkás gondolatok precízen egységes rendszere.
(Senrjon)
Jó lenne tudni jövőt,
Ismerni az összetevőket.
Okosabb lennék…
(3 soros-zártükrös)
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
Középen hagyom élvezve táncolni a három pontokat!
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
(Senrjon)
Ötlet-hegyek halmaza,
A létünk továbbhaladása.
Butaság tarol.
(3 soros-zártükrös)
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
Lélek… mindent összevetve tán' legjobb a magányban…
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Ember, biz' embernek a farkasa,
Ember, a boroshordó csaposa,
Ember, a létének a mumusa,
Ember, félelme generálója!
Rájöttem, az akaratosság nem a legcélszerűbb jellemvonás,
Aki akaratos, abban föltehetően nincs más jellemvonás.
Benne a fölhalmozódás, bizony lehet, mind, káros jellemvonás…
(3 soros-zárttükrös)
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat,
Már büdösödnek, de a vers kiengedi a szagokat…
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat.
(Anaforás, belső rímes)
A semmi lehet a végtelen akaratgyengeség jele,
A semmi, amikor már az életet megette a fene.
A semmi, amikor a gondolat már nem kiviláglik,
A semmi, amikor a gondolat lassan, de szétmállik.
(3 soros-zártükrös)
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
Tudom a receptet, át kéne adnom mindenkinek!
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
(Senrju)
Lét, éh-óhaján
Boldogságot játszani.
Kotta, miért nincs?
(Anaforás)
Semmiből vajon lehet-e nagyot építkezni?
Semmiből tán’ még gátat sem lehet építeni?
Semmiben fellelhető-e a tumultuózus?
Semmiben, vad gondolatokban van-e sok suskus?
Semmiben írva van, hogy kis az okos és ki nem?
Semmiben ki, aki segíthet? Mily’ az életem?
Vecsés, 2020. szeptember 2. – Kustra Ferenc József
Tengetem, végtelen életem…
Végtelen életem, tengetem…
Életem végtelen, tengetem…
Ezt nem! Nekem ez elegem…
Életben szerencse szerepe fergeteges,
Nekem nem lehetne életem elégséges?
Nekem nem megy, nekem nem szerepel, de
Életem mentes lenne… helyes cselekedettel.
Mézes méhecske, legyek, repkedve, de
Nem, én rengetegben megyek, epekedve.
Ellenséges tereken megyek, ezeken evezek,
Éktelen élet tengerén… rengetegben elveszek.
Vezekelni kell és lehetne,
De nem lehet, mert elnyelne
Fergeteges ellenérzés, szerencse szemében
És lennék lehetetlen peches, szeretetben…
Hegyekben is lehetnék, nézném fent,
Lent lehetetlen esetek nem reggelt
Teremtenek nekem, este békét sem.
Nem, de fellegeket… én magam mentem.
Emberek, kérdezem, szerettek engem?
Egyébként nem szerettek engem?
Jelentkezem csendesen, személyesen,
Vezessetek engem ezen lékveszélyen.
Nekem nem megy, elegem
Lett, mert tengetem életem…
Nektek lehet, elég… nektek,
Sebesen cselez életetek.
Lehetne-e, nekem is, esetleg én cselezzek?
Nem elég… én nem hebrencsen teszek!
Életem végtelen… de én tengetem…
Nem ez kell! Nekem ezzel elegem!
Szép emlékek szememben,
Fekszek és nézem e szépeket.
Elszenderedek egészen békében,
És tengerében meglelem békémet?
Vecsés, 2012. március 15. – Kustra Ferenc József – eszperente nyelven íródott.
Végtelen életem, tengetem…
Életem végtelen, tengetem…
Ezt nem! Nekem ez elegem…
Életben szerencse szerepe fergeteges,
Nekem nem lehetne életem elégséges?
Nekem nem megy, nekem nem szerepel, de
Életem mentes lenne… helyes cselekedettel.
Mézes méhecske, legyek, repkedve, de
Nem, én rengetegben megyek, epekedve.
Ellenséges tereken megyek, ezeken evezek,
Éktelen élet tengerén… rengetegben elveszek.
Vezekelni kell és lehetne,
De nem lehet, mert elnyelne
Fergeteges ellenérzés, szerencse szemében
És lennék lehetetlen peches, szeretetben…
Hegyekben is lehetnék, nézném fent,
Lent lehetetlen esetek nem reggelt
Teremtenek nekem, este békét sem.
Nem, de fellegeket… én magam mentem.
Emberek, kérdezem, szerettek engem?
Egyébként nem szerettek engem?
Jelentkezem csendesen, személyesen,
Vezessetek engem ezen lékveszélyen.
Nekem nem megy, elegem
Lett, mert tengetem életem…
Nektek lehet, elég… nektek,
Sebesen cselez életetek.
Lehetne-e, nekem is, esetleg én cselezzek?
Nem elég… én nem hebrencsen teszek!
Életem végtelen… de én tengetem…
Nem ez kell! Nekem ezzel elegem!
Szép emlékek szememben,
Fekszek és nézem e szépeket.
Elszenderedek egészen békében,
És tengerében meglelem békémet?
Vecsés, 2012. március 15. – Kustra Ferenc József – eszperente nyelven íródott.
