Gyöngyfény-színű ajkaid remélem a csókomra vágynak
Ugyan, szeressük már izzadtra egymást… test és a vágyak…
Még hiány van, nincs itt az ölelésed, pedig -csak miattad- felajzott vagyok,
Fura mi? Pedig csak a szerelmi életünk teljesüléséért harcolok.

Holdvilágos, magányos éjben szerelmedre vágyom,
Testembe szorult vágyak a gyászom.

Vágy
Gyötri
Testemet.
Hiányod fáj!
Katarzisra vár.
*

Szinte csak azon jár az eszem, hogy izzadt hasadon csúszkálok,
Szádba meg csókot lehelek… de mikor? Erre is nagyon vágyok…
Alkonyat mikorra elparázslik, itt már a karjaimban tarthatlak?
Jó a szerelmes csend, de én kicsiholom belőled a kéj-hangokat!

Vágymámoros, tüzelő tested kívánom,
Forró csókjaid imádom, beteljesülésünkre úgy vágyom.

Vágy
Sóhaj
Elhagyja
Számat: Jöjj már!
Téged akarlak!
***

Csendes vágyainkban összeölelkezünk,
Aztán nem bírjuk és bele heveskedünk,
Fellobban a szerelem tüze, az izzó levegőben,
Én, birtokollak, de a vágyak, még csak ide jövőben…

Ölelésed gyöngéd... bársonyként csúszik kezed testemen,
Érzem tested-tüzét, siklok testeden.

Vágy
Permed,
Heves csók
Tüzet csihol.
Szerelmünk lángol.
*

Dobbangat a szív és hasra is fektetlek,
Dobbangat a szív és beléd szeretgetek…
Dobbangat a szív és már ő is leizzadt,
Dobbangat a szív és akarat még akadt…

Kéjben úszik testünk, mámor fedi eszünk
Egymásba beleveszünk... égig repülünk.

Méz
Édes
Élvezet,
Égbe repit
Immár bennünket.
***

Kedveském, isteni voltál, nagyon mélyen éltelek,
Kedveském, nagyon hatottak rám, finom rezdülések…
Kedveském, már jár az eszem, újra, mikor élhetlek?

Kedvesem, veled lenni káprázat,
Minden vágyam újraélni, ezt a szerelemlázat.

Vágy
Gyötör
Pedig csak
Most mentél el.
Jó veled! Jöjj már!

Vecsés, 2018. január 14. – Szabadka, 2018. június 22. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a 10 szavasokat és az apevákat poéta és szerzőtársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:”Szárnyaló vágyak”. „Permed”, régi szó = fokozódik, emelkedik.

Én vagyok az... Itten, én!
De lennék én fenomén?
Ez bizony, nem csak az én vágyam,
Sok ember lenne benne társam…

Ezt a sors, persze keveseknek adja meg,
A többség, marad maga szintjén, a tömeg...
Tömegnek lenni, vajh jó-e?
Ha nincs más, ezt kell élnie…

A lelkem alsó polcain, csak a várakozás honol,
Mi lesz holnap, holnap után, a jövőben… úgy marcangol.
Bármi lehetnék, és az lenne nekem az új élet,
Ha minden marad... a hétköznap úgyis folyó élet.

Vecsés, 2014. február 19. – Kustra Ferenc József

Az áldott pillanatokból, fellélegzésekből
Nem maradt semmi.
Ez az emlegetésednek ára, két hányás
Közt újra elveszni.
Vad erjedésnek indult a legolcsóbb bor is.

Cseppek a vállamon. Csupán az időjárás, ami haláli szeszélyes.
Önmagam zivatarjait se lehet előre jelezni, Úgy nem lenne személyes.
Gondosan lekoptatott szívemben ragadok.


Igazán felszabadíthatna ez a dombtető,
Feküdnék itt dalolva veled.
Szorongató bájadból tákolnék akaraterőt,
Talán nem is nézném a kebled.
Szemem is megered, ömlik az életadó eső.

Innen fentről látom, ahogy elönti a dudvát.
Mind egy szálig elpusztul.
A pofátlanul nagy, mesélő ősfák sajnálják,
Miképp az ég elhalkul.
Gyökér kell, hogy hajtásaim ne mossák el.

Borosüveg tanúja, hogy végzek kettőnkkel.

Megremegve vágylak, ó, Jolán!
Lehet, hogy enyém lennél talán?
Levetkőztetnélek,
Megszeretgetnélek...
Ezt lehetne mielőbb, netán?

Jolánkám, te vagy a vágyottam!
Mondanám; testeddel játszottam!
Kihúznék én mindent,
Orgazmust, kéjt, mindet...
Kufircolnánk… nem csak álmomban.

Add át magad, izzadj, csókolj meg,
Altestedben kéjt, éljük csak meg!
Orgazmusod vágyam,
Maga varázsában...
Csodás mozgással is lepjél meg!

Vecsés, 2019. január 17. – Kustra Ferenc József – Erotikus LIMERIK csokor.

Meg sem vettük a mozijegyeket,
Nézzük mégis saját filmünket.
Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,
Világméretű, szomorú filmhíradó.

Nem tudunk kiszállni belőle,
Sodor bennünket ez a valami előre.
Mikor lesz már a filmnek vége?
Ki vágja meg a kockákat készre?

Mikor lélegzik fel a világ,
S élhetjük az életünk újra tovább?
A választ nem tudja senki,
Addig bizakodónak kell lenni.

Aztán, majd amikor végre vége,
S hálásan nézünk fel az égre,
Egy gondolat motoszkál fejünkben,
Miért is maradtunk életben?

Istennek mi velünk a terve,
Mit kell tennünk cserébe érte.
A válasz csupán csak annyi,
Merjünk saját hitünk szerint élni.