Végtelennek tűnő utunk révbe ért,
Véget ért a hosszú iskolaév.
Visszanézünk a múlt évekre,
Boldog hétköznapi iskolaévekre.

Aranyszívű, segítőkész tanárok,
Iskolatársak, jó barátok.
Fájón búcsúzunk, szemeink könnyes,
Táskáinkban lapulnak még a füzeteink s a könyvek.

Online órák, nehéz évek.
Ma ezek is véget értek.
Vár ránk az ismeretlen nagyvilág,
Isten veled, iskolánk.

Száműzött, csavargó vándorcigány,
Sötét végtelen bíborszínű álomvilág.
Anyám sírjánál megállok
Életem kristálytiszta forrásvizén.

Szeretet áramlik bennem,
Lelkemben örök a nyár.
Emléked kísér a tájon,
Amerre járok oly fájón.

Vinnél el magaddal engem, anyám!
Mert itt kivert kutyaként élek tovább.
Viharként tombol a lelkem,
A napfényben elfúj a szél engem.

Gondolataim virágos kertjén
Kiáltom anyám nevét!
Emléked kísért a sírig,
Míg ott lenn csendben pihensz végig.

Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.

Szállingóznak a hópihék
Száz fajra, népre, száz házra és száz vidékre.
Fel-fellobban a gyűlölet fekete lángja,
S ezt az egész világ látja.

Nagyhatalmak,
Nagy horderejű téveszmék.
Mi is szeretnénk lenni itt magyarnak,
De lelkileg aláznak, a sárba tipornak.

Az idők végtelenségéig
Támad a vad gyűlölet.
Szivárványszemek teli könnyekkel,
S nézik ezt jéghideg közönnyel.

Szeretnék úgy élni,
Hogy ne kelljen senkinek se félni.
Hozzon áldást Istenünk a földre,
Ne hulljon Jézus urunknak hiába a vére.

A békés együttélés jegyében legyen áldott Magyarország minden állampolgára.

De keserves is szeretni,
Ha téged nem szeret senki.
Ősz halálát követi a zúzmarás tél,
Minek a nyár, ha te nem lennél.

Reszket a fűszál,
Fújja a szél.
Hószagú szerelem
Hűen kísér.

Szívemben ég még az égő csillagremény,
Kinn áll a hóban, vár rám szegény.
Ébreszd fel szívemnek napsugarát,
Olvad a jég is, ha téged meglát.

Örök szerelem szunnyad a tájon,
Hogy egyszer talán ránk is találjon.
Fecskepár repül, boldog a nyár,
Átkarol lágyan az asszonyi vágy.

Égre nyíló vályogkunyhók
A sötét éjszakában.
Könnyes szemmel áll egy legény
Egy kunyhó ajtajában.
A szívében édes emlék,
Mereng a valóságban.
Azt a barna kislányt rég nem láttam.
Boldogságról álmodozva, állok az ajtód kapujában.

Valahol a Tarna mentén
Szomorúság járja.
Valahol egy barna lánynak
Könnyes a párnája.
Jaj, de az ajtód előtt térdepelve,
Imám száll a házra.
De lehajtott fejjel odébbállok,
Sóhajom nem hallja senki
Idelenn a cigányok utcájában.