Idő 
Értékelés 
Értékelés Istenem, mond mit tettem?!
Bocsáss meg, hogy vétkeztem!
Vétkem, hogy megszülettem?
Mi ez a patazaj, lihegve fújtató ördög?
Avagy kovácsfújtatóba régen szorult hörcsög?
Én így akkor hogyan élvezzem a szférák égi zenéjét?
A sors rám küldte a lihegve fújtató, patás segédjét?
(leoninus)
Az ember azt várná, hogy a szférák zenéje tán' lenyugosztalná,
De a fehér hollónak sem kedvelt a fekete had, ott nem marad.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,
Az ördög meg rúgott egy gödröt és ez lett mára az nagy árkom...
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, kétszeres belső rímes)
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?
Jól látom, hogy hiába erőlködők én, nagyobb sas csapattal, ég által...
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?
Nézem az eget és az alkonyat pirosítja az arcomat,
Gondoltam, hogy jó ez hátha fokozni tudom égi harcomat!
Előttem nagyon bíboros színben lángol a kacsaúsztatónk,
Mi tükörsima és leülepedett, ez esti búcsúztatónk?
(3 soros-zárttükrös)
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba,
Akkor már nem vágyok: el nem ért, égi szférákba…
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba.
Vecsés, 2016. május 21. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Bocsáss meg, hogy vétkeztem!
Vétkem, hogy megszülettem?
Mi ez a patazaj, lihegve fújtató ördög?
Avagy kovácsfújtatóba régen szorult hörcsög?
Én így akkor hogyan élvezzem a szférák égi zenéjét?
A sors rám küldte a lihegve fújtató, patás segédjét?
(leoninus)
Az ember azt várná, hogy a szférák zenéje tán' lenyugosztalná,
De a fehér hollónak sem kedvelt a fekete had, ott nem marad.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,
Az ördög meg rúgott egy gödröt és ez lett mára az nagy árkom...
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, kétszeres belső rímes)
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?
Jól látom, hogy hiába erőlködők én, nagyobb sas csapattal, ég által...
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?
Nézem az eget és az alkonyat pirosítja az arcomat,
Gondoltam, hogy jó ez hátha fokozni tudom égi harcomat!
Előttem nagyon bíboros színben lángol a kacsaúsztatónk,
Mi tükörsima és leülepedett, ez esti búcsúztatónk?
(3 soros-zárttükrös)
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba,
Akkor már nem vágyok: el nem ért, égi szférákba…
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba.
Vecsés, 2016. május 21. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Mint egy vak zongorista… Lia!
Nem látlak… vágy előrehajtva.
Lelkem billentyűit,
Szeresd szerkentyűit.
Csak közösen, előretartva.
Mint egy dallamot, zongorállak,
De nem kell néznem, a kottákat.
Te a lelkemben élsz,
Szinte, velem átélsz...
Mi kerekítenénk kockákat...
Mint egy álmodozó ó, Lia!
Jöhetnél, már előrehajtva.
Beszéld meg vágyaddal,
Egyeztesd, álmoddal...
Horkolhatnánk egy jót, egy… ágyba.
Vecsés, 2019. május 5. – Kustra Ferenc József - anaforás, romantikus LIMERIK csokor
Nem látlak… vágy előrehajtva.
Lelkem billentyűit,
Szeresd szerkentyűit.
Csak közösen, előretartva.
Mint egy dallamot, zongorállak,
De nem kell néznem, a kottákat.
Te a lelkemben élsz,
Szinte, velem átélsz...
Mi kerekítenénk kockákat...
Mint egy álmodozó ó, Lia!
Jöhetnél, már előrehajtva.
Beszéld meg vágyaddal,
Egyeztesd, álmoddal...
Horkolhatnánk egy jót, egy… ágyba.
Vecsés, 2019. május 5. – Kustra Ferenc József - anaforás, romantikus LIMERIK csokor
Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák,
Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
A szivárvány sem világít ide.
Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Elment az élet, bánok… semmit se.
Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.
Sosem voltam tömeg töltelék
Így mindig kirekesztett valék.
Tömeg… soha nem is fogadott be
Mindig csak lebegtem a semmibe…
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Felsőbbrendű gondolatok… azt se.
Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
Ha lementem völgybe, megkötöztek,
Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Mennék saját utamon… népmese.
Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Vagy már tudom, de vagyok… senkise.
Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
A szivárvány sem világít ide.
Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Elment az élet, bánok… semmit se.
Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.
Sosem voltam tömeg töltelék
Így mindig kirekesztett valék.
Tömeg… soha nem is fogadott be
Mindig csak lebegtem a semmibe…
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Felsőbbrendű gondolatok… azt se.
Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
Ha lementem völgybe, megkötöztek,
Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Mennék saját utamon… népmese.
Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Vagy már tudom, de vagyok… senkise.
Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Mikor a lelkem útra kél,
Elkíséri az esti szél.
Mikor a lelkem jót remél,
Halkacskán... zúg az esti szél.
Szemem az alkonyat tűzébe réved,
Oly szép, hogy az esti szél is eltéved.
Lelkem azonosul a naplemente fénnyel,
És szárnyal… szárnyal, a magasba zúgó széllel.
Vecsés, 2012. május 11. - Kustra Ferenc József- Pályázatra készült, visszajelzés nem érkezett. Önéletrajzi írás.
Elkíséri az esti szél.
Mikor a lelkem jót remél,
Halkacskán... zúg az esti szél.
Szemem az alkonyat tűzébe réved,
Oly szép, hogy az esti szél is eltéved.
Lelkem azonosul a naplemente fénnyel,
És szárnyal… szárnyal, a magasba zúgó széllel.
Vecsés, 2012. május 11. - Kustra Ferenc József- Pályázatra készült, visszajelzés nem érkezett. Önéletrajzi írás.
Bús, könnyáztatta arcom az eső veri,
Búmnak, bánatomnak se száma, se szeri…
Lelkem zokogva sír, már csak úgy támolygok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Ember! Ne sajnáld, ha elmúlik az élet,
A végére lásd, hogy mindenki mivé lett…
Fán is elkorhad az ág és a mélybe hull,
Porhüvelyünk bármilyen is, a végére elmúl.
Napsugaras, oly’ csodaszép a sötét éj,
Látnám, de nem látom, eltakarja gömbhéj…
Ily’ szépet akarnék látni, de nem tudok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
A Hold fekete felhők fogságában él,
Úgy, hogy egy igazi magyar hazát remél…
Erőlködik, jól átnézne a felhőkön,
Én úgy látom, rosszul éltem és így csak bűnhődőm.
Van olyan, kinek napsugaras élete,
Lehet, hogy gyenge a méltóságérzete…
Lelkem zokogva sír, mert bármit akarok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Szeretem a szépet, én mindig csak jót akarok…
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Élnék boldogabb életet, de én... mit akarok?
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Vecsés, 2010. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Búmnak, bánatomnak se száma, se szeri…
Lelkem zokogva sír, már csak úgy támolygok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Ember! Ne sajnáld, ha elmúlik az élet,
A végére lásd, hogy mindenki mivé lett…
Fán is elkorhad az ág és a mélybe hull,
Porhüvelyünk bármilyen is, a végére elmúl.
Napsugaras, oly’ csodaszép a sötét éj,
Látnám, de nem látom, eltakarja gömbhéj…
Ily’ szépet akarnék látni, de nem tudok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
A Hold fekete felhők fogságában él,
Úgy, hogy egy igazi magyar hazát remél…
Erőlködik, jól átnézne a felhőkön,
Én úgy látom, rosszul éltem és így csak bűnhődőm.
Van olyan, kinek napsugaras élete,
Lehet, hogy gyenge a méltóságérzete…
Lelkem zokogva sír, mert bármit akarok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Szeretem a szépet, én mindig csak jót akarok…
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Élnék boldogabb életet, de én... mit akarok?
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Vecsés, 2010. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
