Manapság olyan a világ, hogy ki-, és megkopott az a mosolyság!
Kopott, rajta mosolysággal járni… emberek nem fognak imádni…
Kopott mosolyon, mögött azért mélázgatok, sőt elgondolkozok!

Van még, hogy hallgatom a szívem dobbanását, hallom kutyák ugatását…
Közben fölmerülnek benne régi emlékek, miket meséltek a vének…
Ha rám süt a nap, az segít a lelkemen, gondolatom előre megyen.

Ezt a félszegséget nem én csinálom, de a környezetem… éppen ezért nem imádom.
Le vagyok lassulva is, kevés a hajtóerő, pedig mennyi volt bennem az őserő?!
Olyasmi vagyok, mint ki repülővel lezuhant, de szerencsére még nem várja a hant…

Lennék én
Más, de vajh’ hogyan?
Arcvesztés?

Vecsés, 2016. június 2. - Kustra Ferenc József

A hajnali sötétség
Most olyan mint a lelkem
Nem látok csak kontúrokat
Mélyen a szívemben.
Nem mesél a szél sem,
Most nagyokat hallgat.
Elkerül az álom,
Csak a fájdalom vallat.

Hunyorgó szemem
Még álmokat látna,
De járkálva könnyebb,
Hát kilépek a mába.
Reggeli kávém
Már gőzölög éppen,
S közben e sorokat
Pötyögtetem géppel.

Kerülök még egyet,
Szétjárom a lábam.
Jobb lesz a pillanat
Kávéval a számban.
Óvatosan a nap is
Megfesti az eget;
Tolni kell újra
Az élet-szeketet.

Lassaként enyhül
Porcaim kínja,
Mert mozgásban a titok;
A nagykönyv is ezt írja.
Most példája lettem
E nagy bölcseletnek,
Mozogj te is ha fáj
Amennyit teheted !

Úgy fáj az én beteg lelkem,
Azt se tudom, mi lesz velem.
Ha elhagytál, hát Isten veled,
Gyere vissza, ha még szeretsz.

Fekete felhős esők járnak,
Szerelmünkön könnyek áznak.
Nézz ide egy pillantással,
Béküljünk ki mi egymással.

Úgysem kell más a világon,
Adj egy esélyt, hogy ne fájjon.
Más is volt így, és ezt tették,
És egymást örökké szerették.

Úgy fáj az én beteg lelkem,
Nem is tudom, mi lesz velem.
Hogy ne kelljen külön élni,
Gyere vissza, béküljünk ki.

Milyen gyorsan múlik
Minden,
A szép emlékek
Drága kincsem.
Bár akad köztük
Mattos, szürke, és fekete,
De mind elkísér
A végtelenbe.

Csak ez lesz
Az útravaló,
A lelkemből kiáramló
Pillanat,
Mely világítja utamat
A mennyekbe.
Istenem...
Majd eressz be!

Csuszka kutat a fa törzsén
Amott harkály kopogtat
Mókus szökken a bozótban
A természet hívogat

A pókhálók fonalán
Lecsúszik a drága fény
Remegve csillognak
Ártatlan tünemény

Beengedem a lelkembe
E pillanat ott hont kap
Hadd legyen szép melengető
Ez a röpke mai nap.