Szófelhő » Lelked » 19. oldal
Idő    Értékelés
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kivűled rám nézve
Nincs élet, nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szivemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék érted
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz,
Én is azt akarom,
Nincs az az áldozat,
Mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Egy személyben minden,
De mindened vagyok
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személyben te
Vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avvagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!
Beküldő: versek.eu
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letűnt boldogságom sötét fejfájára.

Óh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek,
Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet,
Lihegő ajkaim nem átkot szórnának
Csak örökre Téged, Téged csókolnának.

Óh, ha tudtad volna, mennyi dicsőt, szépet
Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked,
Nem törted vón` össze sóvárgó, bús lantom:
Elmerengnél sokszor annyi édes hangon!

Óh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot,
Mely elrabolt tőlem egy tündérvilágot:
Megtörne a szíved, megtörne a lelked,
El nem bírnád soha azt a nagy keservet!

Vándorlok kifosztva mindenből, mi drága,
Fenyeget egy élet sivár éjszakája...
Gyenge rózsatőről hova lett a rózsa?...
- Verje meg az Isten, ki letépte róla!
Beküldő: versek.eu
Minden virágnak, minden kis fűszálnak
Jut a napból, ha több nem, egy sugár.
Oh szerelem, te szívek napja, szívem
Egy sugárt tőled csak hiába vár?
Nincsen leány, ki engemet szeretne,
Nincsen leány, ki mondaná nekem:
Hideg világ van, lelkedet meghűté,
Jer, melegedj föl forró keblemen!

Nincsen leány, ki mondaná: fáradt vagy,
Bocsásd vállamra bágyadt fejedet!
Nincsen leány, ki véremet lemosná
E homlokról, mely megköveztetett!...
Magam vagyok, mint a szőlő karója,
Melyről leszáradt a zöld venyige;
Madár nem száll rám, csak fölöttem repdes
Sötét eszméim hollóserege.

Igy foly le majd az ifjuság, az élet,
Igy foly le tőlem árván, egyedűl,
Azt veszem észre csak, hogy elfagy vérem
A halál hideg ölelésitül.
S ha meghalok, ha megfagyok: szememre
Megkönnyezetlen szemfedő borúl,
S ültetni nem fog senki egy virágot
A sírra, amely rajtam domborúl.

Ott hamvadok majd egy kopott fejfánál,
Kopott fejfánál, puszta domb alatt;
Nő ott a kóró, mert meg nem tapossa,
Nem jő megnézni senki síromat.
Meglátogatni csak te fogsz, hogy elzúgd
Testvéri búdat, éji fergeteg,
Testvéri búdat, mert hiszen testvére
Voltál te lelkem érzeményinek!
Beküldő: versek.eu
I. Ének

Ábrahámnak nagy jóságú istene!
A tebenned bízó szívnek mindene!
Kitől vagyon minden mozgás, lehellet,
Légy kegyelmes hadnagy kis néped mellett.
Ennek Áronjával
És egész házával
Lakozz mind éjjel-nappal;
Hogy ember dícsérjen,
Alleluját zengjen
Házadban e főpappal.

II. Ének

Dávidnak szent múzsája, űlj ajakinkra nyelveddel,
Illesd meg a mennyekből csepegő tiszta mézeddel!
Pengesd, Úrnak egész háza! víg Jedutumodat,
Tisztelt papodat,
Hív Áronodat.
Leányi Sionnak
Majd víg nótát vonnak,
Cedruságat e megtisztelt főre fonnak.

Szent öröm fohászkodik Jéruzsálemnek ligetén,
Inneplő muzsikával örvend papjának életén.
A vígadó vőlgyekből felhat s az egekig ér,
Így mindent megnyér,
Érted amit kér,
Óh, mi is, a mai
Próféták fiai,
Hadd lehessünk e nagy innep lantossai!

III. Ének

Vígadj, szűz Pegazus! csergedezzen
A hegyek alatt zuhogó szent forrásod,
Víg nótát kettőzve zengedezzen
Hunyadi nevén örvendő ekhózásod.
Szent hegyeink múzsái nevét hírdették
S azt az örök Hónornak köveire tették.
Zengjetek,
Ligetek!
Mély tiszteletet tévén érdemének,
Amelyet
Sok helyek
Tudósabb fiai tevének.

Az elmondott beszéd

Titkot énekelek, oly titkos esetet,
Melyet csak poéta-elme szemlélhetett:
Nekünk poétáknak mert a bé nem fedett
Képzelés sok titkot esmérnünk engedett.
Hatalmas képzelés! gerjeszd fel szikrádat,
Lobbantsd fel elménkben világos fáklyádat,
Amelynek fényénél láthassam azokat
A testi szemektől elrejtett dolgokat!
Csak alig hanyatlott a komor éjtszaka,
Melybe a borzasztó homály köde laka:
A múló setétség ellankadásával
Sárgúlt már a hajnal első világával;
De feljebb emelvén a rózsaszín fáklyát,
Bontotta az édes álom gyenge mákját,
Megszakadt ruháit szedvén szemem körűl,
Igéző orcáját vetette tűkörűl,
Melybe mit mutatott egy szent fantázia,
Te tudod, óh! mennyből szállott Uránia.
Mely látást csak alig tudna beszélni el
Egy Krisztus lábánál űlő Gamáliel.
Leszállott a Vallás - mennyei nevezet!
Mely a mindenható szent Atyához vezet -
Leszállott a Vallás. Óh, szentségek Atyja!
Mennyei súgárral fénylett ábrázatja,
Melynek szent felsége édességgel játszott,
Rajta a Jehova négy betűje látszott.
Méltóságos mellén az Urim Thumimmal
Tűndöklött, két lángot-vetett Kérubimmal,
S tisztelő fényt vetett, kik látták, azokra;
Mint emészthetetlen Mózes csipke-bokra.
Derűlt benne szívet enyhítő tekintet,
Melyről vígasztalás lágy balzsamát hintett.
Édes nyúgodalom űlt szempillantásán,
Felséges szelídség minden mozdúlásán.
Ez az a szent követ az ég és főld között,
Mely hozzánk az Isten öléből kőltözött.
Ez az a jóltévő, melyet ha megvetünk,
Életet hazudó halál lesz életünk.
Ez jött le, s oly szent fény omla orcájáról,
Mint Mózesnek, mikor lejöve Sináról.
Leszálla s egy fényes felhőre leűle,
Ruhája az égről a főldig terűle,
Melyet sok halandó tudományok fogtak,
Alatta tisztelő csókkal mosolyogtak.
E' jött le tisztelni azt a vídám napot,
Melyben idvezlették sokan e főpapot.
Így szólott, s csak alig kezdettük hallgatni,
Szent borzadás fogá lelkünket meghatni:
Istennek hív papja! kit e nagy Sionnak
Leányi tisztelnek egy kegyes Áronnak,
Kinek szent érdemid az Úrnak házába
Hosszas sorral vagynak metszve sittim-fába,
Ki az Úr házában állsz hív szolgálatot,
E néppel mindennap tévén áldozatot,
Hogy még a te lelked az élők főldén él,
Kedvesebb a sok száz lelkek életénél;
Öröm van a mennybe, a főldön vígadnak,
Ég-főld közt a sok száz vivátok szaladnak.
Meglész, amit mindég kívántak mindenek,
Mert az égre ilyen kérések jöttenek:
Isten! a kegyesség jó bírája s atyja,
Ezt esdekli sok száz szívnek indúlatja,
Hogy tartsd meg sokáig kegyes püspökünket,
Aki szent orcádhoz vezérli népünket,
Az élet vizével legeltetvén nyáját,
Hordozza a tőled írt törvény tábláját.
Kerítsd körűl őtet minden javaiddal,
Hordozd kézen fogva több prófétáiddal,
Folyjon rá, mint drága kenet, szent áldásod,
Hogy légyen házadat építő Esdrásod.
Egész nemzetsége e Lévi-fiának
Légyen a nép előtt szente Jehovának.
Jábesi időket érjen örvendéssel;
Végre az egekbe ragadd fel Illyéssel,
Ahol zengjen száján az a dicső ének,
Melyet énekelnek a huszonnégy vének.
Ilyen szók lebegtek az Úr zsámolyánál,
Mely a Kérubimok rettentő vállán áll.
A Jehova hármat mennydörgött ezekre
A változhatatlan végű kérésekre;
A lelkes állatok trónussa dörömbölt,
Alól, a felhők közt a főld s tenger bömbölt,
Melyet a sikoltó lárma tisztelettel
A forgószeleknek szárnyán végezett el -
Így esett. Ti pedig mind, mind örüljetek,
A Jehova lelke lakozik veletek,
Ád kegyes Abdiást, kegyes Esdrásokat,
Törésre állt Mózest, istenes papokat.
Ád szuperintendenst, amilyet csak kértek,
Olyat, mint Hunyadi, akit már esmértek,
Olyat, mint Hunyadi, s annál is bőlcsebbet -
Bőlcsebbet? - mit mondok! - Már nem szólok többet.
Ezt mondván, hirtelen eltűnt szemem elől,
Hosszan bársonyozván az eget jobbfelől.
Láttuk a felhőkbe miként bemerűle,
S az élő Istennek lábaihoz űle,
Csókolván grádiccsát dicső trónusának,
Háromszor kiáltott szentet Jehovának;
Melyre a dicsőűlt lélek templomában
Zengett a szent minden szerafim szájában.
Trombiták harsogtak, a triumfus ének
Hangjára az egek öszverendűlének. -

Ezt láttuk; s csak azért jöttünk udvarodra,
Hogy azt, amit láttunk, adhassuk tudtodra;
Nékünk poétáknak mert a bé nem fedett
Képzelés esmérnünk sok titkot engedett.

IV. Ének

Ha valaha lefoly az a gyászos óra,
Melyben maga, óh!
Maga Hunyadi megyen a koporsóra,
Óh, keserves szó!
Halálát a népek siratják,
Gyászhalmát könnyekkel áztatják,
Rózsákat béhullatják,
Maga zokog az egekig óhajtozó
Jajjal az Ekhó.

V. Ének

Isten, légy a főpapoddal,
Árnyékozd bé jóságoddal,
Mint több kegyes prófétáidat.
Mint a Libánus vőlgyére,
Forrásként áraszd fejére
Onnan feljűl bőv áldásidat,
Míg az élők főldjét lakja,
Jóvoltod légyen sisakja.
Beküldő: versek.eu
Mint a világnak hajdani díszei,
Csendes meződben rejted el éltedet,
Hogy ott magadnak s nemzetednek
Élj Eratód arany édenében,

Kazinczy! s mérész aetheri szárnyakon
Felleng sas elméd Delphi dicső egén,
A dithyrambok lángkörében
S a Kegyek életadó virányin.

Plátói nyelved s lelked idézte le
Hozzánk az ép íz szebb geniusszait;
Nyelved mosolygó Gratiája
Önti belénk Helikon malasztját.

Pólyádba' paeán rengete tégedet!
Már ott tapodtál sok fene undokat,
Melyek zavarták Pindusunknak
Szent ereit s ege tiszta fényét.

Boldog vagy, Áon szűzei kedvese,
S nagy, mint hazádnak legnemesebb fia!
E két remek dísz kéri méltán
A Ganyméd poharát az égben.

Te lelkesítéd szunnyadozó erőm,
Kebledbe öntöm zsenge virágimat:
Iktasd dicsően tört utadra
Nyomdokidon lebegő Camoenám!

[Végleges formája: 1810]
Beküldő: versek.eu
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák