Álomvágy vagy vágyálom?

Heves napsütésben látom víztelen leveleket s lelkemben az emlékeket!
Mindezt a nagy Balaton partján, ülve a kispadon, közben bambulok oly’ mohon…
Az emlékekre visszavágyok, de ma erre éppen lehetőséget nem látok…
Ücsörögve nézem a vizet, mini tarajokat látok is igy épp’ eleget.

Hátam mögött csendből: ekkor megszólt a poéta társam: búslakodsz? Pont ezt vártam!
Érzem, hogy vágyálmaid pont erősen úralják lelked, de már itt vagyok veled.
Kibontotta szatyrát, elővette a két lángost, meg üvegnyi házi lekvárját.
Persze kanalat nem hozott, így lekvárt nekem üvegből, ujjaival kikotort.
*

(Kínai, csi-csüe vers. 4×7 szótag, rímképlet: aaxa)
Fellegek közt szél kering,
Nádasoknál víz csiling.
Álmot őriz csendesen,
Balaton, szív titka ring.
*

Még régi szocreálból ismerem, hogy a németek igy ették, tetszett ez nekem.
Otthon én kettévágom, elejét jól meg tejfölözőm, rá sajt és igy legyűrőm…
Otthon ezek után lekvárakció... kanállal szétkenem, nincsen ribillió!
Kellemes egy finomságot kétfélén enni, tudom, hazafi jó, ha igy eszi…
*

(sedoka)
Sajtos tejfölös,
lángos, krumpli és tészta.
Gyerekkor ízét idéz.

Lekvár terül szét,
édes és sós egymásban.
Ez ám huncut uzsonna.
*

Juj, jólesett a lekváros… mi is? Lángos-desszert… zabáltam és járattam eszet’.
Nagyobbak a gondjaim, mint a lekváros desszert, kialszom, ha megérem reggelt!

Ma érzem, reggel már rendesen elkapott a gépszíj, a sors rákontráz… ma csak szijj!
Ha este jót alszok, még jó álmom is lehet, de még nem álmodtam ma eleget…
*

(Tíz szavas)
Alvó szíved csendben ring,
Jóéjt puszim betakar, mint az ing.

Vecsés, 2024. november 1. – Siófok, 2025. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- Gránicz Éva: Írtuk: 2 szerzősnek, alloiostrofikus versformában.

Ha lennél, fognám a kezed, Ida!
Ha lennél, csókolnám kezed, Ida!
Elmentél, már nem vagy!
Elmentél! Mér’ nem vagy?
Ha visszajönnél, simogatnálak,
Ha visszajönnél, úgy csókolnálak.

Szívem visszahúz, ölelésed vár rám,
Itt vagyok, mindig megtalálsz... lám.
*
Sétálhatnánk a régi erdei úton,
Megint ülnénk kispadon, átélve vágyón…
Sétálhatnánk a régi erdei úton.

Erdei utacska hív, ott vagyok,
Padon súgom: sosem hagylak, maradok.
*
Emlékszel még, mekkora eső csapott le ránk?
Összeölelkezve gyorsan rohantunk hozzánk…
Emlék ez, és nem vonatkozik másra, csak ránk!

Esőcseppek csókoltak, mikor hozzád bújtam,
Szívverésed zenéje itt maradt nálam.

Vecsés, 2021. augusztus 19. – Siófok, 2025. szeptember 1. Kustra Ferenc József- Írtuk: két szerzősnek. A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.

Kedveském, kis szerelmem Judi,
Vágylak puszilni, simogatni…
Ülhetnénk a fűbe,
Álmosan… el dőlve.
Rég jártál erre… nincs valami?

Kedvesem, nem feledlek soha,
Szívem nem lett másé, nyugodj na!
Fűben majd heverünk,
Álom-nyugtot lelünk.
S a szélben zeng szívünk dala.

Kedveském, kis szerelmem Judi,
Írd meg, nem kell nekem aggódni!
Hiányzik szép lelked,
Hiányzik sok eszed.
Jöjjél már, ne kelljen aggódni!

Kedvesem, nem hagylak el téged,
Csak az élet sodort el tőled.
De eszem, lelkem él,
S ha írok, azzal kél.
Jövök, újra ott leszek veled!

Kedveském, kis szerelmem Judi,
Vágylak kicsim… fogsz megérkezni?
Nagyon el vagy tűnve,
Kettőnknél: kihűlve?
Hiányzol, szerelmetes Judit!

Kedvesem, csak csókomat várod,
Szívemben a lángot meggyújtod.
Ne hidd, hogy eltűntem,
Tűz most is ég bennem.
Lelkemben élsz, újra láthatod...

Vecsés, 2025. március 21. – Siófok, 2025. július 2. -Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban. A páratlan versszakokat én írtam, a párosokat, Gránicz Éva, szerző-, és poéta társam.

Már én is igen unom, hogy a számon.
Csak panasz szava tódul elő vádlón,
De egyedül vívom dicstelen harcom,
Közben szép lassan elvesztem az arcom.

Hiába van hű, szamuráj szellemem,
Ha azt alkalmazni nincs segedelmem.
Pedig a hovatartozás nagy erő,
Amit csak én tudok és miért nem ő?

Mint egy Ronin kóborlok a semmibe
És földerítem azt, minden részibe.
Nincs itt fa, bokor, épület és semmi,
Sőt körülnézek; nincsen is itt senki.

A kardom még éles, a kezem még gyors,
De, hogy használjam fel? Nem igényli sors.
Gím koszolódik, övem szakadozott,
Bajuszom számba lóg, életem kopott.

Magányos harcos? Nem viszem semmire,
Magányos harcost nem vesz be senki se.
Hiába az önbizalmam töretlen,
Ha a kilátásom matt és fénytelen.

Mélyalázattal helyekre kopogok,
De eredmény semmi, amit megfogok.
Üres a kezem, kiürül a lelkem,
Kóborlok, nem lelem egyedül helyem.

Kardom fenem, fényesítem, kirántom!
Belevágom semmibe... számat tátom,
Hogy milyen könnyen vágom szét a semmit,
Mely nagy eredmény, de nem látok senkit.

Egyet azért látok, sötét felhő jő,
Mi több az előző tetejére nő.
A nagy semmibe jól beborul az ég,
Eltűnik, az mi nem volt; a fényesség.

Fura „kincs” a vak kilátástalanság,
Sokaknak ez az igazi szabadság.
Én nem ilyen vagyok, tovább keresek…
Tán’ semmibe… még sikeres lehetek?

Budapest, 2000. augusztus 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Szél fuvolája
Levelet játszva
Perdülő táncra
Hívja el.

Forog serényen
Levél a szélben
Aranyló fényben
Csillan fel.

Színekkel telve
Tarka lomb zegve
Gyermek nevetve
Libben el.

Kacag a lelke
Pirul hevülve
Avarra esve
Elpihen.