Idő 
Értékelés 
Értékelés Kirándult a vihar is, kutyafuttában?
(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*
A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.
Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*
(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.
(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*
Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.
Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*
Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.
Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.
Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.
Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.
Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?
(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*
A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.
Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*
(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.
(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*
Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.
Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*
Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.
Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.
Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.
Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.
Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?
Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
(3 soros-zárttükrös)
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.
Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.
Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??
De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*
(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*
(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*
Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.
A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.
Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.
Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.
Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??
De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*
(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*
(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*
Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.
A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.
Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.
Hogy Legázol és Elfojtad az Éheim indiánlány
Te szőke szerelő, Démon, Mindened kérem,
Ha Forralod, vérem, Mert te vagy Élnem,
Álmom harcot fák,
Mindig öleltek Ahogy indok a Fénylat Éhesem,
Mint a farkas Marjuk haronta,
Mint az Eli, Prédának, véknyal csak benned,
Lették, Érezték Akarjak ezt te is Éli hát ?
INDIÁN LÁNY
Meg szőke Szemedben, Ősz és tavasz,
Szomorú Jaj, szó Félelmet, beszélő.
Pamasz Ősszerezzensz holló fa Lévéleivel,
Lélek takar a szemed tele tépje.
Nem veszem el az öröm pillanat.
Gyere még el ha Eljössz akkor itt ragad velem,
Egyel vagy zoruljanak,
Az idő kapot szerelmünk örök
Tanul Legyenek a szeretett ősei szellemek,
kiket mindig meg idézel,
INDIÁN LÁNY
Egy Szőke Folyó lelkű tiszta szó.
Nekem csendűlő lélek harang,
Megszólitó, simogató, sziv csókra ?
Hány Engedd hogy legyen egy valképp,
Magamnak Rejtselek el inkák. ki féltik
őseik titkol ,
Ahol a Nagy istenség lélekbe
Zárva él és a jelre vár,
Ami a szivekben van.
Te szőke szerelő, Démon, Mindened kérem,
Ha Forralod, vérem, Mert te vagy Élnem,
Álmom harcot fák,
Mindig öleltek Ahogy indok a Fénylat Éhesem,
Mint a farkas Marjuk haronta,
Mint az Eli, Prédának, véknyal csak benned,
Lették, Érezték Akarjak ezt te is Éli hát ?
INDIÁN LÁNY
Meg szőke Szemedben, Ősz és tavasz,
Szomorú Jaj, szó Félelmet, beszélő.
Pamasz Ősszerezzensz holló fa Lévéleivel,
Lélek takar a szemed tele tépje.
Nem veszem el az öröm pillanat.
Gyere még el ha Eljössz akkor itt ragad velem,
Egyel vagy zoruljanak,
Az idő kapot szerelmünk örök
Tanul Legyenek a szeretett ősei szellemek,
kiket mindig meg idézel,
INDIÁN LÁNY
Egy Szőke Folyó lelkű tiszta szó.
Nekem csendűlő lélek harang,
Megszólitó, simogató, sziv csókra ?
Hány Engedd hogy legyen egy valképp,
Magamnak Rejtselek el inkák. ki féltik
őseik titkol ,
Ahol a Nagy istenség lélekbe
Zárva él és a jelre vár,
Ami a szivekben van.
Képzeletem?
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
