Meghaltam, de lélegzem,
fájó emlék, amit érzek.
Meghalok majd felébredek,
örök körforgás az élet.

Szívem lassan üti ritmusát,
alig dobog, alig éltet már.
Szemem lassan lehunyom,
s nem is fáj, talán meghalok?

Ennyi lenne az élet?
Élek, meghalok, s közben,
semmit sem érzek?
Ennyi szenvedés kell,
megannyi kínt megélve?

Tényleg ennyi lenne az élet?
Nem hiszem, de még élek.
Még vagyok, s még létezem,
elmúlni minden nélkül nem lehet.

Nem akarom, hogy ennyi legyen az élet,
érezni akarok, szeretni, nem csak amíg élek.
Halál után mi lesz velem?
Megszabadul a testem?
Kiszáll a testemből a lelkem?

Nem, ez nem lehet a vége,
kell, hogy legyen ami éltet.
Kell, hogy legyen még életem,
kell, hogy legyen aki szeret.

Kell, hogy én is szeressek,
kell, hogy beszélhessek vele.
Kell, hogy sírhassak mellette,
nekem kell az élet értelme.

Nem akarom itt hagyni az életem,
hiszen még annyi mindent nem tettem.
Szeretni akarok, amíg a szív dobog,
és a vágy éltet, amíg én vagyok.

Nem, nem sétálsz a halál peremén,
felemelt büszke fejjel tovább mész.
Mert szereted önmagad és megy az élet tovább,
hisz az Isten kegyelme vigyázni fog reád.

Szíved tele szeretettel, hisz poéta vagy,
s versekbe öntöd a szív fájdalmadat.
Olyan vagy mint én versben mondom el,
mit érzek,
minden fájdalmamat, szerelmet, gyászt,
az életemet.

Szomorú és kegyetlen az élet, más a világ,
tudjuk és versben meg is írjuk mi poéták.
Isten megáldjon minket és költői lelkünket,
tele van a szívünk és lelkünk érzésekkel.

Mi tudjuk igazán, hogy kell versben leírni,
hisz költői lelkünk van és így születtünk mi.
Én ezt nem tanultam, velem született,
költői lelkem gyermekkorom óta él bennem.

Már kiskoromban verset írtam anyàk napjára,
felolvastam neki, és könnyek között csókolta
az orcámat.
Ettől szebbet nem is adhattam volna neki,
büszke volt rám nagyon, hogy tudok így írni.

Költői lelkem csak úgy suhan, mint a madár,
belülről jövő csoda, amit mindenki lát.
Versben mondom el, milyen az életem,
vagy csak úgy elkap egy hirtelen ihlet.

Amit azonnal le kell írnom, hogy kifejtsem
az álmaimat.
Legyen az bármi szerelem, csalódás, ima,
haza szeretet, fohász Istenhez és vágyak.

Büszke vagyok erre, hogy poétának születtem,
verseket írhatok, mely lelkemből ered.
Tiszta szívemmel, s lelkemmel verseket írok,
mennyei csoda, amivel megáldott a sorsom.

Távol vagyok tőled, de a szívem ott van nálad,
érzem, hogy szeretlek, vágyom utánad.
Vágyom, hogy mehessek, hogy veled lehessek, halkan súgjam neked szeretlek, szeretlek.

Minden pillanatban csak rád gondolok,
minden éjjel csak veled álmodom.
Ha nem vagy itt mellettem, szívem nagyon fáj, mert Te vagy életemben a ragyogó napsugár.

Mindvégig azt adtad, ami a tied,
nyugalmat, jóságot, örömet és hitet.
Elég lesz neked köszönet helyett,
hogy amíg élek fogom a kezed?

Szívem, szíveddel lágyan összedobban, szeretlek, szeretlek, napról, napra jobban.
Csukd be a szemed és érezz engem,
csókomra, csókod feleljen szerelmem.

Te legyél, aki vár, aki ölel, ha valami fáj,
aki félt, szeret és megért, s biztonságot ád.
Az életem minden perce már tiéd örökké,
veled csak veled legyen meg az öröklét.

Szeretnék veled boldog lenni,
fogni a kezed, és örökké szeretni,
mosolyogni, és vidámnak látni,
a boldogságot melletted megtalálni.

(3 soros-zárttükrös duó)
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,
Egyenesen isteni illatot -orgonát- kerget lég.
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,

Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja,
Kutyák is elaludtak, ha mindkettőnek szép volt az álma.
Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja.
*
Kék ég alatt csendben álmodom,
Orgonaillat száll és kísér utamon.

Hajnalfény játszik az égen,
Kutya sem ugat.
Csend ül réten,
Orgona száll a szélben,
Szívemben béke ébren.
**
(leoninus)
Kitárt ablak mellett aludtunk, de nem álmatlansággal vajúdtunk.
A szobánk egy nagyon szerény hajlék, de idefűz sok boldog emlék.
Szép tüllfüggönyünk van, azon át most is jócskán beragyog a kelő nap... az van.
Éjjel egyszer fönt voltam, hold csipkét kötött, árnyéka a padlóra költözött…

Szerény hajlékunkban pont elférünk ketten, meg a két kutyával a kertben.
Nálunk tisztaság és rend van, ajtót magunkra zárjuk, látszik itt lakó van.
Kertünkben nap lángol és tűzhabot hint, ha függöny engedi, oda is hint…
Míg holdfény ezüstösen mindent beterít, itt vagyunk, más lakót nem kerít.
*
Nálad, csend is otthon van,
Fény sző rá álmot boldogan.

Átszűrve jön a fényár,
Hallgat a ház,
Kutya szuszog már.
Fény vetül… a csipkés sugár,
Két szív mást ide nem vár.
*
(senrjon duó)
Rügyfakadás idején
Szép tavaszi dalok, de szólnak…
Nem kell más nekünk!

Legyen így, mutasd meg, kín,
Öröm él még, te hajnali kék…
Nem kell más nekünk!
*
(tükör apeva duó)
Rügy
Éled,
Tavasz int.
Szólnak dalok,
Nem kell más nekünk.

Nem kell más nekünk,
Szólnak dalok,
Tavasz int.
Éled
Rügy.
*
Kék
Éled,
Öröm él.
Hajnali kék,
Fájdalom tűnhet.

Fájdalom tűnhet.
Hajnali kék,
Öröm él.
Éled
Kék.

Vecsés, 2023. március 15. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József- íródott: mint Szergej Jeszenyin (1925): azonos c. versének kétszerzős átírta! Az alapverset én írtam, a kiegészítő-ket, Gránicz Éva: szerző-, és poéta társam.

Kérlek adj még időt nekem,
hogy élhessek Istenem,
add, hogy lélegezzek és szerethessek.
Add, hogy lássam még a felkelő napot,
láthassam még a holdat, s ragyogó csillagot.

Add meg nekem esedezve kérlek szeretetet,
s reményt, hitet, s nyugodt, boldog életet.
Egy remény teli szebb jövőt, s világot,
ahol békesség, s szeretet honol.

Legyen erőm és hitem esedezve kérlek,
adj még egy kis időt nekem hadd élhessek.
Szeretnék egy szebb holnapot kérni,
nem pedig remény nélkül élni.

Reményt, hitet, szerelmet, boldogságot,
nyugodtabb életet, s feledve a bánatot.
Múljon el minden szív fájdalmam,
csak szeretetet érezhessek, s boldog napokat.

Add meg nekem kérlek, add meg nekem,
hogy életem minden perce örömmel teljen.
Szeretet lakozik szívemben, s esdekel,
ezt az űrt, amit érzek felejtsem el.