Függő ágyban heverészve
Dohányfüstöm száll a szélbe.
Oly kék színű mint az égbolt,
Egy darabja lelkemből volt.

Öreg, kérges nagy fák alatt
Múlatom az időm hanyatt.
Balzsam-árnyék hozzám tapadt,
Fülemüle dalra fakadt.

A nap cammog fáradt este,
Nyugalmamat égre festve.
Lenge felhők, mint tarka rét;
Színesedik bennem a lét.

Lég illata ízes, bodzás;
Enyhít rajtam, ahol rozsdás.
Naplemente pirospozsgás,
Elszenderít madár zsongás.

Rám borul a lombkorona,
Mintha Isten karja óvna...

Jövő záloga
Gyermekáldás családban...
Létfolytonosság.

Jövő záloga
Nemzetnek gyermekei...
Hazafiasság.

Jövő záloga
Bölcsen tanított gyermek...
Emberiesség.

Jövő záloga
Békesség és szabadság-
Gyermek kacagás.

A pataknak kócos partján
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.

Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.

Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.

A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.

Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.

Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.

Nem fáj már semmi,
Földi lét végére ért-
Beteljesedett.
Túlléptél az anyagon
Lelked szárnyal szabadon.

Nyugodj békében,
Mindig Ember maradtál-
Emlék bennünk él.
Szívekből a szeretet
Csillag ösvényen vezet.

Öröklét kezdet
Mennyeknek tárt kapuja-
Megüdvözülés.
Földi létnek az ára
Világosság Világa.

Gyertyánknak fénye,
S gondolatunk feléd száll
Égi utadon.
Várnak már kik elmentek,
Mennyországba vezetnek.

(Íródott egy kedves rokon emlékére...)

Poéta a viharban…

Fénylő villám, gyűröttre karcolja az eget,
Én meg fölszólok: villám, velem ezt nem lehet!
Erre egy nagyot csattan megint és zumek, lecsap,
Ijedtében kilöttyenti a misebort a pap.

Talán az Isten így kommunikál velünk?
Ha igen, akkor haraggal bánik velünk…
Remeg a kutyám is, bebújt az asztal alá,
Roppan szélroham besuhant az eresz alá.

Eső meg? Úgy elkezdett most vadul zuhogni,
Mintha várná a Noé bárkáját érkezni.
Megint csattant fejünk felett, egy fényesen nagyot,
Kutya felvonított, biztosíték meg lekapcsolt.

Sötétben is tudtam, hogy hol van gyufa, a gyertya,
Gyorsan beletettem égve, egy üvegpohárba.
Ceruza akadt a kezembe és villám ötletem támadt,
Lejegyeztem nektek mind, ami villámlásnál belém áradt.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc József