Idő 
Értékelés 
Értékelés Egész éjjel havazott,
S a szél elkezdte játékát.
Az ősi hold a temetőre vetítette
Rémült árnyékát.
Fehér álmokat szőtt az éj
A fekete szívekbe.
Nem felel a csend
A tücsökzenére.
Az ősi mítoszok
Hullámzó dzsungelén
Surranó szárnyak repültek
Az őseim fekhelyén.
Szertefoszlott az éjjel,
A cigányszerető álmok.
Zúgó lombok a sötétben
Hordják rá az átkot.
Tarnazsadány, 2020. december 27.
S a szél elkezdte játékát.
Az ősi hold a temetőre vetítette
Rémült árnyékát.
Fehér álmokat szőtt az éj
A fekete szívekbe.
Nem felel a csend
A tücsökzenére.
Az ősi mítoszok
Hullámzó dzsungelén
Surranó szárnyak repültek
Az őseim fekhelyén.
Szertefoszlott az éjjel,
A cigányszerető álmok.
Zúgó lombok a sötétben
Hordják rá az átkot.
Tarnazsadány, 2020. december 27.
A télről, kínai versformában…
Zúzmara
Fekszik fenyőkön,
Téli hajnal lehelte.
Sötétség van felhőkön,
Szánkós... ráköszön.
Immár hajnalpír hasad,
Fénye határra tapad.
Megjött a szép kikelet,
Szellő csókol s elszalad.
*
Hófelhők
Borítják tájat,
Színük egy szín fekete.
Erdei út, holtjárat.
Út, jeges járat.
Harmat lepi a határt,
Szellő viszi illatát.
Akár egy virágoskert,
Lásd, a színpompás határt.
*
Domboldal
Szánkósok helye,
Gyerekzsivaj hallatszik.
Közeli földút helye,
Hóban elrejtve.
E szépség olyan csodás,
Éled érzés s vágyódás.
Jöjj ki velem a rétre,
Oly jó az álmodozás.
Vecsés, 2018. február 10. – Szabadka, 2018. február 12. – Kustra Ferenc József -Kínai „bambuszköltészet”= az írásom:„Yijiangnan” , szótag: 3-5-7-7-5 Rímképlet: xaxaa. – alatta: Jurisin Szőke Margit írása: „zhuzchici” 4x7 szótag Rímképlet: aaxa. (x=végtelen)
Zúzmara
Fekszik fenyőkön,
Téli hajnal lehelte.
Sötétség van felhőkön,
Szánkós... ráköszön.
Immár hajnalpír hasad,
Fénye határra tapad.
Megjött a szép kikelet,
Szellő csókol s elszalad.
*
Hófelhők
Borítják tájat,
Színük egy szín fekete.
Erdei út, holtjárat.
Út, jeges járat.
Harmat lepi a határt,
Szellő viszi illatát.
Akár egy virágoskert,
Lásd, a színpompás határt.
*
Domboldal
Szánkósok helye,
Gyerekzsivaj hallatszik.
Közeli földút helye,
Hóban elrejtve.
E szépség olyan csodás,
Éled érzés s vágyódás.
Jöjj ki velem a rétre,
Oly jó az álmodozás.
Vecsés, 2018. február 10. – Szabadka, 2018. február 12. – Kustra Ferenc József -Kínai „bambuszköltészet”= az írásom:„Yijiangnan” , szótag: 3-5-7-7-5 Rímképlet: xaxaa. – alatta: Jurisin Szőke Margit írása: „zhuzchici” 4x7 szótag Rímképlet: aaxa. (x=végtelen)
Renga-láncversben az évszakokról
Nyárias tavasz
Befedi, mind’ a tájat.
Hajnal, még hűvös!
Borús az idő,
Ónos eső csepereg.
Az éjjel fagyott!
Korai meleg
Napok, nyarat ígérnek.
Egy kicsit félő...
Jégeső pereg,
Felhőktől szürke az ég.
Télies idő.
Esőcsepp hullik,
Levelek epekednek.
Új lét locsolás.
Napnak fénye nincs,
Ónos felhők takarják.
Látás homályos.
Őzek, pataknál
Isznak és nézelődnek.
Nap süti őket.
Ködös éjszaka...
Bokrot zúzmara lepte.
Higanyszál süllyed!
Égi csatornák,
Naptestvérrel éltetnek.
Élet feltámadt.
Hajnal már deres,
Hideg északi szél fúj.
Fagyos nappalok.
Forgószél megjött,
Tarolja virágokat.
Palánta kicsi.
Zúzmara fákon,
Örökzöldeken csillan.
Piciny jégcsapok.
Kergetőzik két
Bogár! Napocska lesüt.
Hajnal, korán jő.
Hódara hullik,
Kert, mező hófehér lesz.
Metsző hideg.
Zuhog az eső,
Már hömpölyög a patak.
Minden megtisztul.
Csillagos éjjelt,
Hóvihar nem zavarja.
Havon, fény csillog.
Este szemerkél,
Ágon, madárka csipog
Cica közelít!
A lehullott hó,
Talpak alatt már csúszik.
Fagyos hókristály.
Meggyfa-lombok közt
Előbukkan az este.
Hangos, madárzaj.
Csupasz ágakon
Hótakaró, levél nincs.
Kéreg képződmény.
Madárka csipog,
Ibolyák mosolyognak.
Idő melegszik.
Havas ágakon,
Cinegék dideregnek.
Elnémult dalok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Fagyos udvaron,
Kicsi csikó esik-kel.
Állni képtelen.
Madárraj csivit,
Fészekről vitatkozás.
Gyorsan felépül.
Járdák csúszósak,
Menni csak lassan lehet.
Veszély fenyeget.
Szél még nem meleg.
Éjszaka, még oly’ hűvös!
Fiatalodás...
Szemerkélő hó,
Metszőn hideg! Szép fehér.
Ködös lélegzet.
Hűs szellő sétál,
A sarjadó-fűs réten.
Zöld változása.
Hóember készül,
Szán siklik hegyoldalon.
Nevetés hallik.
Reccsenő ágnak,
Nehéz volt régi élet.
Ez már nem zöldül.
Hóember dermed
Egyedül az udvarban.
Dermesztő hideg.
A nádas ember
Magasságú sűrűség.
Zöld fűszigetek.
Kékbe derült ég,
Felhőtlen, tiszta égalj.
Havas forgószél.
Bimbó és szirom,
Zöld levél száron, jó sok.
Váza még üres...
Éjnek békéjét,
Hideg szél megzavarja.
Hóbuckák, reggel...
Cseresznyevirág
Szirmok nagy fellegekben.
Arany napsugár.
Fákon, zúzmara
Az úr, minden hófehér.
Ág, mint szélhárfa.
Nap süt a rétre
Cinegékre, birkákra.
Terjedő élet.
Hideg, jeges szél
Porhót fúj, szembe, szájba.
Jeges fuvallat.
Párás éjszaka,
Illattalan esőszag.
Matt színű sötét.
Fagyos fuvallat
Megrezzenti a nádast.
Madárraj, riadt.
Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
Havas bokrok
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyos.
Zöldre váltanak
Az eddig kopasz ágak.
Madárdal harsog.
Rögök, fehérbe
Burkolóztak, megfagytak.
Hófehér szántás.
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Havas ugaron
Fácánok kapirgálnak,
Eledel hiány.
Szellő polkázik,
Kócolja erdő haját.
Pókháló készül.
Nyulacska fagyos
Fakérget rágcsál, fű nincs.
Végtelen fehér...
Hajnal sugara
Holdnak fényét elűzi.
Szél is feltámad...
Nyári-út havas,
Kétfogatos szán csúszik.
Csengő csilingel.
Már kizöldelltek
A fák, rétek, új fészkek.
Virító virág.
Nyuszi riad, fut,
Megzavarta csengőszó.
Úr a félelem!
Idő derűs már,
Faágak égbe nyúlnak.
Égkékje virít!
Kert ékes dísze
Sok fenyő, mind fehérben.
Esküvő-ruhák.
Kakukk szava zeng.
Erdő mélyén gyöngyvirág.
Zöld a fűszőnyeg.
Hónak súlya nagy,
Tuják ága földet ér.
Alázkodó fák...
Erdő illata
Édeskés vidékillat.
Virágpor özön.
Mohos a tölgyfa,
Bent a sűrű erdőben.
Hóborította.
Örök éj vége!
Patakokban, olvadt lé.
Lélekfa nyílik.
Havas fán mókus,
Mogyorót tör serényen.
Tartalék még van.
Kertekbe oson
És bimbókat kinyitja.
Remény évszaka!
Nap már alant jár,
Jégcsapok az ereszen.
Fagyos hajnal lesz.
Pattanó rüggyel
Kel a hajnali remény.
Remény, állandó!
Hideg szél szárnya
Karcol jégvirágokat.
Rózsás ablakok.
Egy hulló levél
Kacagva hull lefelé.
Van sarjadó új...
Kis madár a fán
Didereg, eledelt vár.
Fagyhalál közel.
Szellő belengi
Rügyező cseresznyefát.
Sok virágszirom.
Föld és ég fehér
Csillag egy sem, hó szakad.
Éjszaka... hideg.
Rügyek duzzadnak
Barackfán, lesz sok lekvár.
Derűs virágzás.
Meredélyeken
Araszolni, holdfényben.
Gyötrő túra hely.
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
Havas utakon,
Hegyekben talpra lépni!
Hold meg világít.
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
Pirkad, kel a Nap,
Sugara havon csillan.
Verőfényes nap.
Már az új vetés
Is sarjadásnak indult.
Lesz majd, új kenyér.
Kergetőzve fúj
Erős szél, havat hordja.
Lesz hó mindenhol.
Pataknak partján
Csend honol. Rügypattanás.
Langy szellő sétál.
Derűs égbolton
Szikráznak a csillagok,
Dermesztő fagyok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Éj sötétjében
Forgószél kerekedik.
Hófúvásveszély.
Liget közepén,
Terebélyes, nagy tölgyfa.
Egyre kérgesebb.
Őrjöng a vihar,
Kéménybe beledudál.
Kemence krahál.
Telihold fénye,
Megvilágítja erdőt.
Ligetben, árnyak.
Tör, zúz a vihar,
Tetőcserép hóval száll.
Kémény nem mozdul.
Erdő rügyezik,
Zöld réten, virágillat.
Lombok suhognak.
Vad szél havat hord,
Hótorlaszokat képez.
Járhatatlan út.
Erdőt és mezőt
Bejárja, friss szelecske.
Még nincs fülledtség.
Szánkó sem segít,
Nincs mivel közlekedni.
Hórabság honol...
Napsütötte szél
Dúdol, erdő fái közt.
Melegedést vár.
Világosodik,
Csendet tör egy hókotró.
Hórabság vége.
Árva virágmag,
Szél kénye-kedvére száll.
Élet rejteke.
Napnak sugara,
Hóbuckán fürgén táncol.
Csendes téli nap.
Pázsiton csillan,
A sok-sok eső-gyöngyszem.
Élet ébredés.
Hólabda süvít,
Légben gyerekkacaj száll.
Boldogság árad.
A levegőben
Érezni, már langy is van.
Nedves léghullám.
Dombról szán csúszik,
Korcsolya meg lesiklik.
Testmozgás fontos.
A kezdeti hit
Lelkesíti világot.
Élet, megfogant.
Lanyhuló télben
Rügyeznek rózsabokrok.
Hold rávilágít...
Vecsés – Szabadka, 2018. május 26. – 2018. május 30. -ig. – Kustra Ferenc József– 100 darabos Renga-láncvers eredeti stílusban. A tavaszi –páratlan- haikukat én írtam, a –páros- télieket szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit!
Nyárias tavasz
Befedi, mind’ a tájat.
Hajnal, még hűvös!
Borús az idő,
Ónos eső csepereg.
Az éjjel fagyott!
Korai meleg
Napok, nyarat ígérnek.
Egy kicsit félő...
Jégeső pereg,
Felhőktől szürke az ég.
Télies idő.
Esőcsepp hullik,
Levelek epekednek.
Új lét locsolás.
Napnak fénye nincs,
Ónos felhők takarják.
Látás homályos.
Őzek, pataknál
Isznak és nézelődnek.
Nap süti őket.
Ködös éjszaka...
Bokrot zúzmara lepte.
Higanyszál süllyed!
Égi csatornák,
Naptestvérrel éltetnek.
Élet feltámadt.
Hajnal már deres,
Hideg északi szél fúj.
Fagyos nappalok.
Forgószél megjött,
Tarolja virágokat.
Palánta kicsi.
Zúzmara fákon,
Örökzöldeken csillan.
Piciny jégcsapok.
Kergetőzik két
Bogár! Napocska lesüt.
Hajnal, korán jő.
Hódara hullik,
Kert, mező hófehér lesz.
Metsző hideg.
Zuhog az eső,
Már hömpölyög a patak.
Minden megtisztul.
Csillagos éjjelt,
Hóvihar nem zavarja.
Havon, fény csillog.
Este szemerkél,
Ágon, madárka csipog
Cica közelít!
A lehullott hó,
Talpak alatt már csúszik.
Fagyos hókristály.
Meggyfa-lombok közt
Előbukkan az este.
Hangos, madárzaj.
Csupasz ágakon
Hótakaró, levél nincs.
Kéreg képződmény.
Madárka csipog,
Ibolyák mosolyognak.
Idő melegszik.
Havas ágakon,
Cinegék dideregnek.
Elnémult dalok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Fagyos udvaron,
Kicsi csikó esik-kel.
Állni képtelen.
Madárraj csivit,
Fészekről vitatkozás.
Gyorsan felépül.
Járdák csúszósak,
Menni csak lassan lehet.
Veszély fenyeget.
Szél még nem meleg.
Éjszaka, még oly’ hűvös!
Fiatalodás...
Szemerkélő hó,
Metszőn hideg! Szép fehér.
Ködös lélegzet.
Hűs szellő sétál,
A sarjadó-fűs réten.
Zöld változása.
Hóember készül,
Szán siklik hegyoldalon.
Nevetés hallik.
Reccsenő ágnak,
Nehéz volt régi élet.
Ez már nem zöldül.
Hóember dermed
Egyedül az udvarban.
Dermesztő hideg.
A nádas ember
Magasságú sűrűség.
Zöld fűszigetek.
Kékbe derült ég,
Felhőtlen, tiszta égalj.
Havas forgószél.
Bimbó és szirom,
Zöld levél száron, jó sok.
Váza még üres...
Éjnek békéjét,
Hideg szél megzavarja.
Hóbuckák, reggel...
Cseresznyevirág
Szirmok nagy fellegekben.
Arany napsugár.
Fákon, zúzmara
Az úr, minden hófehér.
Ág, mint szélhárfa.
Nap süt a rétre
Cinegékre, birkákra.
Terjedő élet.
Hideg, jeges szél
Porhót fúj, szembe, szájba.
Jeges fuvallat.
Párás éjszaka,
Illattalan esőszag.
Matt színű sötét.
Fagyos fuvallat
Megrezzenti a nádast.
Madárraj, riadt.
Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
Havas bokrok
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyos.
Zöldre váltanak
Az eddig kopasz ágak.
Madárdal harsog.
Rögök, fehérbe
Burkolóztak, megfagytak.
Hófehér szántás.
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Havas ugaron
Fácánok kapirgálnak,
Eledel hiány.
Szellő polkázik,
Kócolja erdő haját.
Pókháló készül.
Nyulacska fagyos
Fakérget rágcsál, fű nincs.
Végtelen fehér...
Hajnal sugara
Holdnak fényét elűzi.
Szél is feltámad...
Nyári-út havas,
Kétfogatos szán csúszik.
Csengő csilingel.
Már kizöldelltek
A fák, rétek, új fészkek.
Virító virág.
Nyuszi riad, fut,
Megzavarta csengőszó.
Úr a félelem!
Idő derűs már,
Faágak égbe nyúlnak.
Égkékje virít!
Kert ékes dísze
Sok fenyő, mind fehérben.
Esküvő-ruhák.
Kakukk szava zeng.
Erdő mélyén gyöngyvirág.
Zöld a fűszőnyeg.
Hónak súlya nagy,
Tuják ága földet ér.
Alázkodó fák...
Erdő illata
Édeskés vidékillat.
Virágpor özön.
Mohos a tölgyfa,
Bent a sűrű erdőben.
Hóborította.
Örök éj vége!
Patakokban, olvadt lé.
Lélekfa nyílik.
Havas fán mókus,
Mogyorót tör serényen.
Tartalék még van.
Kertekbe oson
És bimbókat kinyitja.
Remény évszaka!
Nap már alant jár,
Jégcsapok az ereszen.
Fagyos hajnal lesz.
Pattanó rüggyel
Kel a hajnali remény.
Remény, állandó!
Hideg szél szárnya
Karcol jégvirágokat.
Rózsás ablakok.
Egy hulló levél
Kacagva hull lefelé.
Van sarjadó új...
Kis madár a fán
Didereg, eledelt vár.
Fagyhalál közel.
Szellő belengi
Rügyező cseresznyefát.
Sok virágszirom.
Föld és ég fehér
Csillag egy sem, hó szakad.
Éjszaka... hideg.
Rügyek duzzadnak
Barackfán, lesz sok lekvár.
Derűs virágzás.
Meredélyeken
Araszolni, holdfényben.
Gyötrő túra hely.
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
Havas utakon,
Hegyekben talpra lépni!
Hold meg világít.
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
Pirkad, kel a Nap,
Sugara havon csillan.
Verőfényes nap.
Már az új vetés
Is sarjadásnak indult.
Lesz majd, új kenyér.
Kergetőzve fúj
Erős szél, havat hordja.
Lesz hó mindenhol.
Pataknak partján
Csend honol. Rügypattanás.
Langy szellő sétál.
Derűs égbolton
Szikráznak a csillagok,
Dermesztő fagyok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Éj sötétjében
Forgószél kerekedik.
Hófúvásveszély.
Liget közepén,
Terebélyes, nagy tölgyfa.
Egyre kérgesebb.
Őrjöng a vihar,
Kéménybe beledudál.
Kemence krahál.
Telihold fénye,
Megvilágítja erdőt.
Ligetben, árnyak.
Tör, zúz a vihar,
Tetőcserép hóval száll.
Kémény nem mozdul.
Erdő rügyezik,
Zöld réten, virágillat.
Lombok suhognak.
Vad szél havat hord,
Hótorlaszokat képez.
Járhatatlan út.
Erdőt és mezőt
Bejárja, friss szelecske.
Még nincs fülledtség.
Szánkó sem segít,
Nincs mivel közlekedni.
Hórabság honol...
Napsütötte szél
Dúdol, erdő fái közt.
Melegedést vár.
Világosodik,
Csendet tör egy hókotró.
Hórabság vége.
Árva virágmag,
Szél kénye-kedvére száll.
Élet rejteke.
Napnak sugara,
Hóbuckán fürgén táncol.
Csendes téli nap.
Pázsiton csillan,
A sok-sok eső-gyöngyszem.
Élet ébredés.
Hólabda süvít,
Légben gyerekkacaj száll.
Boldogság árad.
A levegőben
Érezni, már langy is van.
Nedves léghullám.
Dombról szán csúszik,
Korcsolya meg lesiklik.
Testmozgás fontos.
A kezdeti hit
Lelkesíti világot.
Élet, megfogant.
Lanyhuló télben
Rügyeznek rózsabokrok.
Hold rávilágít...
Vecsés – Szabadka, 2018. május 26. – 2018. május 30. -ig. – Kustra Ferenc József– 100 darabos Renga-láncvers eredeti stílusban. A tavaszi –páratlan- haikukat én írtam, a –páros- télieket szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit!
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Minden változik... adventi hetek...
attól igazik, hogy voltam gyerek,
s a jelent lélekből díszítgetem.
Átélt és örökölt töredékek.
Emlék-tarka csokrom
ilyenkor kibontom
lassan és türelmesen.
Nem tudom, mi volt az ajándék,
már csak az örömre emlékszem...
csillogó szemekre,
s itt szívem táján a melegre,
ami túláradó, de békés.
Míg idézem, átsimogatom...
meg is érintem a jelenben,
hiszen van egymásra figyelés,
itt visszhangra lel szívverésem.ű
Szeretetem koszorú,
örökzöld ölelés,
mely boldog és szomorú,
mint maga a létezés...
eredőn emberi...
attól igazik, hogy voltam gyerek,
s a jelent lélekből díszítgetem.
Átélt és örökölt töredékek.
Emlék-tarka csokrom
ilyenkor kibontom
lassan és türelmesen.
Nem tudom, mi volt az ajándék,
már csak az örömre emlékszem...
csillogó szemekre,
s itt szívem táján a melegre,
ami túláradó, de békés.
Míg idézem, átsimogatom...
meg is érintem a jelenben,
hiszen van egymásra figyelés,
itt visszhangra lel szívverésem.ű
Szeretetem koszorú,
örökzöld ölelés,
mely boldog és szomorú,
mint maga a létezés...
eredőn emberi...
