Idő 
Értékelés 
Értékelés Filozofikus felfogásban…
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
(bokorrímes trió)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Ragyogóan szép, örök-fényes, csillagos éjszakán hajózgattunk a tengeren,
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok…
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Semmi sem történik hiába.
Még egy lehullott levél is,
mely lebeg egy tó felszínén
szerepel a nagy táncba.
Az életek jönnek s mennek,
akár a gyors holdfázisok.
Megtelnek-e kelyheink
mielőtt a halál kopog?
Nincs olyan, hogy véletlen,
minden fel lesz számolva.
A legkisebb léptünk is
új ajtót nyit valahova.
Sorsunk felett uralkodunk,
de jó tudni merre vezet.
Kik és mik is vagyunk?
Tétovák vagy istenek?
Még egy lehullott levél is,
mely lebeg egy tó felszínén
szerepel a nagy táncba.
Az életek jönnek s mennek,
akár a gyors holdfázisok.
Megtelnek-e kelyheink
mielőtt a halál kopog?
Nincs olyan, hogy véletlen,
minden fel lesz számolva.
A legkisebb léptünk is
új ajtót nyit valahova.
Sorsunk felett uralkodunk,
de jó tudni merre vezet.
Kik és mik is vagyunk?
Tétovák vagy istenek?
