Idő 
Értékelés 
Értékelés A temetőőrnek nem hiányzik a feltámadás,
De, ő biblia ellenes? Vagy az ok egészen más…
Életem halkan dúdoló zenéje, harsogva visszhangzik létem felett…
Életem csak rongy, nincs is neki zenéje, viszont akkor kinek csengetett?
Állítod, hogy én mindig csak azt akarom… ez már végső véleményed?
Nem! Én állandóan akarom! Nyilatkozz, mi erről a véleményed?
Az illatos nyár is besötétedik késő estére,
Vajon, majd gyenge holdvilágnál, nekiállnunk lehet-e?
Sok apró, jó jel, jellemezte hétvégi pihenésünket,
Közben sokágú villám lecsapott, őrülten ijesztgetett.
Örökre ott van fönt a sok csillag, igen jól kapaszkodnak!
De, földről azt látjuk, hogy vannak, amik gyorsan lezuhannak!
Törtető, nagyravágyó embereknek még a szeme sem rebben,
Hogy civilizációt elrontották… az már nincs emlékekben…
Vannak nagy és óriási pénzekről szóló tervek, amiket majd még realizálnak,
Ezek a mintapéldányai az emberiségnek, a felsőfokú képmutatásnak…
Kinek aranyere lett, annak bizony megfagyott a lehelet…
Nem hiszem, hogy jobb híján kézen állva-ülni, nagy élmény lehet…
Hangtalan az arctalan?
Vagy arctalan, ki hangtalan?
Súlyos-e vagy súlytalan
A hang, mely éppen arctalan.
Koros-e az, ki kortalan?
Kóros-e, avagy kórtalan?
Gyógyul-e a gyógyítható,
Gyógyít majd a Mindenható?
Boldog kin azt látom, boldogtalan?
A boldogság vajon határtalan?
Határt szabhat neki ma a holnap?
Állhat új cél az ajtóban holnap?
Vecsés, 2024. június 10. -Kustra Ferenc József- íródott: oximoronban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
De, ő biblia ellenes? Vagy az ok egészen más…
Életem halkan dúdoló zenéje, harsogva visszhangzik létem felett…
Életem csak rongy, nincs is neki zenéje, viszont akkor kinek csengetett?
Állítod, hogy én mindig csak azt akarom… ez már végső véleményed?
Nem! Én állandóan akarom! Nyilatkozz, mi erről a véleményed?
Az illatos nyár is besötétedik késő estére,
Vajon, majd gyenge holdvilágnál, nekiállnunk lehet-e?
Sok apró, jó jel, jellemezte hétvégi pihenésünket,
Közben sokágú villám lecsapott, őrülten ijesztgetett.
Örökre ott van fönt a sok csillag, igen jól kapaszkodnak!
De, földről azt látjuk, hogy vannak, amik gyorsan lezuhannak!
Törtető, nagyravágyó embereknek még a szeme sem rebben,
Hogy civilizációt elrontották… az már nincs emlékekben…
Vannak nagy és óriási pénzekről szóló tervek, amiket majd még realizálnak,
Ezek a mintapéldányai az emberiségnek, a felsőfokú képmutatásnak…
Kinek aranyere lett, annak bizony megfagyott a lehelet…
Nem hiszem, hogy jobb híján kézen állva-ülni, nagy élmény lehet…
Hangtalan az arctalan?
Vagy arctalan, ki hangtalan?
Súlyos-e vagy súlytalan
A hang, mely éppen arctalan.
Koros-e az, ki kortalan?
Kóros-e, avagy kórtalan?
Gyógyul-e a gyógyítható,
Gyógyít majd a Mindenható?
Boldog kin azt látom, boldogtalan?
A boldogság vajon határtalan?
Határt szabhat neki ma a holnap?
Állhat új cél az ajtóban holnap?
Vecsés, 2024. június 10. -Kustra Ferenc József- íródott: oximoronban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
Nehéz a búcsú, hisz kárhozott az óra
Midőn harangszóra könnyeink kicsordulnak
S száraz arcunkról letörlik
Az elmúlt évek komor fáradtságát
Emlékek sora szalad végig fejünkben
Szívszorító érzést hagyva testünkben
A lélek vérzik, hisz nem tehet mást
Tudja jól, vár rá az utazás
Megannyi szép emlék tovaszáll
A könyv már megírva áll
Nem lesz több bekezdés, strófa
Véget ért egy emberi csoda
2012.
Midőn harangszóra könnyeink kicsordulnak
S száraz arcunkról letörlik
Az elmúlt évek komor fáradtságát
Emlékek sora szalad végig fejünkben
Szívszorító érzést hagyva testünkben
A lélek vérzik, hisz nem tehet mást
Tudja jól, vár rá az utazás
Megannyi szép emlék tovaszáll
A könyv már megírva áll
Nem lesz több bekezdés, strófa
Véget ért egy emberi csoda
2012.
Egy veréb csapat,
Etető körül zajong.
Terített asztal!
Ki kapja-marja,
A szemfülesnek könnyebb.
Így szól a törvény!
Tengelic kivár,
Most engedékeny, szerény.
Maradék gyűjtő.
Földön is magvak,
Kis cinkének alkalom.
Bátorság próba!
Leszáll egy galamb,
Apró raj széjjel riad.
Testesült erő.
Etető körül zajong.
Terített asztal!
Ki kapja-marja,
A szemfülesnek könnyebb.
Így szól a törvény!
Tengelic kivár,
Most engedékeny, szerény.
Maradék gyűjtő.
Földön is magvak,
Kis cinkének alkalom.
Bátorság próba!
Leszáll egy galamb,
Apró raj széjjel riad.
Testesült erő.
Mi célja e keserű földi létnek?
Hamvainkból netán új lét ébred?
Vagy mint szél fújta por
tűnünk el a semmiben?
E világ kivet, elfeled, törli emléked,
nem marad más, mint kopott képek a dobozban,
s megkésett szép emlékek a szívekben,
mik idővel új értelmet nyernek.
Ily gyorsan múlna el minden? Nem!
A szív lassan kifakul, elveszti erejét
A lélek kifújja utolsó erőltetett lélegzetét,
majd csendben, halkan, s észrevétlenül távozik.
De ez még nem a halál órája, nem lehet az,
hisz a lélek továbbél ott,
hol a dobozban állnak a kopott képek,
s ott, ahol a szív őrzi az emléket.
2012.
Hamvainkból netán új lét ébred?
Vagy mint szél fújta por
tűnünk el a semmiben?
E világ kivet, elfeled, törli emléked,
nem marad más, mint kopott képek a dobozban,
s megkésett szép emlékek a szívekben,
mik idővel új értelmet nyernek.
Ily gyorsan múlna el minden? Nem!
A szív lassan kifakul, elveszti erejét
A lélek kifújja utolsó erőltetett lélegzetét,
majd csendben, halkan, s észrevétlenül távozik.
De ez még nem a halál órája, nem lehet az,
hisz a lélek továbbél ott,
hol a dobozban állnak a kopott képek,
s ott, ahol a szív őrzi az emléket.
2012.
