Idő 
Értékelés 
Értékelés Nekem hiányzol Kornélia,
Lehetnél bennem… lelkem párja.
Tíz évet lehúztunk,
Ez bizony a múltunk…
Gyere no, vissza Kornélia.
Érted vágyakozik mindenem,
Csak nálad pihenhet a szívem.
Ha hívsz engem, megyek,
A karomba veszlek.
Örökké maradok kedvesem.
*
Merészelek, jobb jövőt kérni,
Még jó pár tízet, veled élni…
Sorstól, nem kell félni,
Szeretve kell élni.
Gyere… vágyaimnak zenélni!
Veled lobban a láng szívemben,
Tűz gyúl, ha reám tekintsz csendben.
Nem félek a sorstól,
Vágyam nő a csóktól.
Karodban olvadnék... szüntelen.
*
Tanuljak, még jobban szeretni?
Közben a lelkedbe kerülni?
Nagy volt a hiányod,
De nem volt másságod.
Magamhoz beszélek! Ezt tenni?
Ne tanulj már, hisz szíved szeret,
A lelkem rég befogadta ezt.
A hiány égetett,
De szívem tégedet,
Mindvégig őrzött, perc amíg jött..
*
Igyekszek benned, jobban bízni,
Igyekszek benned, jobban hinni.
Harcom, magam vivom,
Éjjel Te vagy álmom…
Veled beszélek… s lepihenni.
Ha bízni akarsz, engedj közel,
Ha hinni akarsz, ész mérlegel.
Csitítsd el harcaid,
Bízd énrám álmaid,
A karomban békén pihenj el.
*
Ha összeállunk, Kornélia,
Az már nekem a szívem útja.
Ölelnélek, csókkal,
Simogatás, csókkal…
Ünnepeken is él… szív útja.
Ha összeérünk, szívem zenél,
A vágyad bennem örömre kél.
Ölelés és csókok,
Szelíd simogatók.
Szív útja, ünnepeken is él.
*
Gondolod, hogy nem bíztam benned,
Véljem, hogy ebből volt eleged?
Hallgattam mesédet,
Meg ütő szívedet…
Ha visszatérsz… szeretet jeled.
Tudom, bíztál, csak néha féltem,
Szívem súlyát rejtve viseltem.
Ha szavam hallgattad,
Éreztem, ott marad.
Ha visszatérek, szeress engem!
*
Gyere vágyok, óh, Kornélia!
Gyere csak, kinek nincs bajusza…
Hallgassuk a csendet,
Nem lehet eleget…
Végül… vágyok, óh Kornélia.
Jövök már hozzád, ó, kedvesem,
Vágyaknak lángjában ég lelkem.
Hallgatni a csendet,
Míg szívünk remeghet,
Csókban talál rám az érzelem.
*
Szíveinknek… együtt működni,
Lélekben kéne egyesülni…
Van tíz év gyakorlat.
Újra kell akarat…
Jőj vissza… egymást kell szeretni.
Szívünk lángja hadd forrjon össze,
Lelkünk vágya ne szálljon messze.
A tíz év nem szakít,
Az akarat szólít.
Jöjj, szerelmünk lobbanjon össze!
*
Én már gondolom, mi egy sorsban,
Jövőkben szépen élnénk… sorban.
Hívj fel, hogy mikor jössz,
Óvatosan előzz!
Mondok imát hozzád, kínomban…
Hiszem, hogy együtt lesz szép a lét,
Veled újra meglelem a fényt.
Hívj hát, hogy induljak,
Ölelve csókoljak…
Én is imádkozok mindezért.
Vecsés, 2025. július 12. – Siófok, 2025. szeptember 26. -Kustra Ferenc József - Gránicz Éva; Írtuk: két szerzősként rom. LIMERIKBEN. A páratlanokat én írtam a párosokat, szerző-, és poétatársam.
Lehetnél bennem… lelkem párja.
Tíz évet lehúztunk,
Ez bizony a múltunk…
Gyere no, vissza Kornélia.
Érted vágyakozik mindenem,
Csak nálad pihenhet a szívem.
Ha hívsz engem, megyek,
A karomba veszlek.
Örökké maradok kedvesem.
*
Merészelek, jobb jövőt kérni,
Még jó pár tízet, veled élni…
Sorstól, nem kell félni,
Szeretve kell élni.
Gyere… vágyaimnak zenélni!
Veled lobban a láng szívemben,
Tűz gyúl, ha reám tekintsz csendben.
Nem félek a sorstól,
Vágyam nő a csóktól.
Karodban olvadnék... szüntelen.
*
Tanuljak, még jobban szeretni?
Közben a lelkedbe kerülni?
Nagy volt a hiányod,
De nem volt másságod.
Magamhoz beszélek! Ezt tenni?
Ne tanulj már, hisz szíved szeret,
A lelkem rég befogadta ezt.
A hiány égetett,
De szívem tégedet,
Mindvégig őrzött, perc amíg jött..
*
Igyekszek benned, jobban bízni,
Igyekszek benned, jobban hinni.
Harcom, magam vivom,
Éjjel Te vagy álmom…
Veled beszélek… s lepihenni.
Ha bízni akarsz, engedj közel,
Ha hinni akarsz, ész mérlegel.
Csitítsd el harcaid,
Bízd énrám álmaid,
A karomban békén pihenj el.
*
Ha összeállunk, Kornélia,
Az már nekem a szívem útja.
Ölelnélek, csókkal,
Simogatás, csókkal…
Ünnepeken is él… szív útja.
Ha összeérünk, szívem zenél,
A vágyad bennem örömre kél.
Ölelés és csókok,
Szelíd simogatók.
Szív útja, ünnepeken is él.
*
Gondolod, hogy nem bíztam benned,
Véljem, hogy ebből volt eleged?
Hallgattam mesédet,
Meg ütő szívedet…
Ha visszatérsz… szeretet jeled.
Tudom, bíztál, csak néha féltem,
Szívem súlyát rejtve viseltem.
Ha szavam hallgattad,
Éreztem, ott marad.
Ha visszatérek, szeress engem!
*
Gyere vágyok, óh, Kornélia!
Gyere csak, kinek nincs bajusza…
Hallgassuk a csendet,
Nem lehet eleget…
Végül… vágyok, óh Kornélia.
Jövök már hozzád, ó, kedvesem,
Vágyaknak lángjában ég lelkem.
Hallgatni a csendet,
Míg szívünk remeghet,
Csókban talál rám az érzelem.
*
Szíveinknek… együtt működni,
Lélekben kéne egyesülni…
Van tíz év gyakorlat.
Újra kell akarat…
Jőj vissza… egymást kell szeretni.
Szívünk lángja hadd forrjon össze,
Lelkünk vágya ne szálljon messze.
A tíz év nem szakít,
Az akarat szólít.
Jöjj, szerelmünk lobbanjon össze!
*
Én már gondolom, mi egy sorsban,
Jövőkben szépen élnénk… sorban.
Hívj fel, hogy mikor jössz,
Óvatosan előzz!
Mondok imát hozzád, kínomban…
Hiszem, hogy együtt lesz szép a lét,
Veled újra meglelem a fényt.
Hívj hát, hogy induljak,
Ölelve csókoljak…
Én is imádkozok mindezért.
Vecsés, 2025. július 12. – Siófok, 2025. szeptember 26. -Kustra Ferenc József - Gránicz Éva; Írtuk: két szerzősként rom. LIMERIKBEN. A páratlanokat én írtam a párosokat, szerző-, és poétatársam.
Szeretni születtem én erre a világra,
nem pedig aki érzéseit megjátssza.
Ki fecsegi, s dobálja az üres szavakat,
aki érzések nélkül mondja ki a valótlant.
És színaranyból készült az én kicsi lelkem,
Így ez soha nem fog változni bennem.
Nem kezdek játszmákba, mint sokan teszik,
érzéseiket nem kimutatni ma olyan trendi.
Nem taktikázok az életben, erre én ezt fogom,
amit érzek és gondolok mindig kimondom.
S ha szívemmel gondolkodom,
megsebzik a lelkem?
Szeretni születtem mégis szívem ellen,
kellene tennem?
Ha kell a fájdalmat választom, lelkem remeg,
de akkor is szeretek, a hazug szavak helyett.
Nem állok be a sorba, ahol tilos kimutatni a szív érzelmét,
inkább választom a fájdalmat, s szívem
ezer sebét.
nem pedig aki érzéseit megjátssza.
Ki fecsegi, s dobálja az üres szavakat,
aki érzések nélkül mondja ki a valótlant.
És színaranyból készült az én kicsi lelkem,
Így ez soha nem fog változni bennem.
Nem kezdek játszmákba, mint sokan teszik,
érzéseiket nem kimutatni ma olyan trendi.
Nem taktikázok az életben, erre én ezt fogom,
amit érzek és gondolok mindig kimondom.
S ha szívemmel gondolkodom,
megsebzik a lelkem?
Szeretni születtem mégis szívem ellen,
kellene tennem?
Ha kell a fájdalmat választom, lelkem remeg,
de akkor is szeretek, a hazug szavak helyett.
Nem állok be a sorba, ahol tilos kimutatni a szív érzelmét,
inkább választom a fájdalmat, s szívem
ezer sebét.
Hogy is kezdjem el leírni mit jelentesz gyermekem,
talán az elején kezdem, olyan jó, hogy vagy nekem.
Köszönöm a jó Istennek,
hogy az Édesanyád lehetek,
mikor még csak reménykedtem,
kicsi szívem, hogy te leszel.nekem.
Téged hordtalak a méhemben, életem kincse,
már a gondolattól is mosolygott a szívem.
S ó még annál is jobban kalapált a szívem, mikor megtudtam valóban gyermeket várok, téged.
Onnantól számomra nem számított,
semmi más csak te,
csak neked éltem, megtettem érted,
mindent, de mindent amit lehetett.
Csak egészséges legyél azt kívántam,
a hasamban odabent.
S kilenc hónapig számoltam,
a napokat, órákat, perceket.
Vajon mikor jön el a pillanat,
s jössz világra kislányom te nekem.
Vártam, nagyon vártam a percet gyermekem,
mert tudtam az lesz a legszebb napom az életben.
S megfogadtam, attól a perctől
egyetlen cél vezérel,
egy csak egy, hogy a legjobb
édesanya lehessek.
Ó Istenem, annyira szép voltál,
mikor megszülettél,
s én a legboldogabb Édesanya,
mert te az én gyermekem lettél.
Engem választott ki a jó Isten -e
megtisztelő szerepre,
s nem tudlak elégszer megköszönni
neki téged sohase.
Mikor először karomba vettelek,
téged a legcsodásabb kincset,
szívem megtelt a legszebb érzésekkel,
mit anya csak érezhet.
Az első perctől kezdve nem tudtam
betelni veled,
te voltál a leggyönyörűbb kisbaba,
kit Isten csak teremthet.
Drága kis kezedet, mikor először puszilgattam,
a kis párnásat, annyira, de annyira imádtam.
Gyönyörű szád, minél szebbet rajzolni nem lehet,
szét puszilgatnivaló volt drága mindened.
Csillagnak születtél, életem legfényesebb csillagának,
köszönöm kicsikém, hogy engem választottál Édesanyádnak.
Hiszem, hogy gyermekeink azért is születnek,
hogy tanítsanak is valamit minden szülőnek.
Legelső tanításként, megmutatjátok,
ti gyermekek,
milyen az igazi, önzetlen, tiszta szeretet.
Nálad tisztább szívű, csodálatosabb,
embert nem ismerek,
legcsodásabb teremtése vagy te e földnek.
Egy Angyal vagy te kislányom, emberi testben,
azért jöttél, hogy bearanyozd az én életem.
Ezt már tudtam ahogy meg pillantottalak,
az első percben, jöttél,
hogy-e világ tőled boldogabb lehessen.
Ha minden ember ilyen tiszta lelkű lenne mint te,
ilyen önzetlen, s ki nem lát senkiben rosszat, csak a szépet,
ez a világ egy igazi csodás paradicsom lenne.
talán az elején kezdem, olyan jó, hogy vagy nekem.
Köszönöm a jó Istennek,
hogy az Édesanyád lehetek,
mikor még csak reménykedtem,
kicsi szívem, hogy te leszel.nekem.
Téged hordtalak a méhemben, életem kincse,
már a gondolattól is mosolygott a szívem.
S ó még annál is jobban kalapált a szívem, mikor megtudtam valóban gyermeket várok, téged.
Onnantól számomra nem számított,
semmi más csak te,
csak neked éltem, megtettem érted,
mindent, de mindent amit lehetett.
Csak egészséges legyél azt kívántam,
a hasamban odabent.
S kilenc hónapig számoltam,
a napokat, órákat, perceket.
Vajon mikor jön el a pillanat,
s jössz világra kislányom te nekem.
Vártam, nagyon vártam a percet gyermekem,
mert tudtam az lesz a legszebb napom az életben.
S megfogadtam, attól a perctől
egyetlen cél vezérel,
egy csak egy, hogy a legjobb
édesanya lehessek.
Ó Istenem, annyira szép voltál,
mikor megszülettél,
s én a legboldogabb Édesanya,
mert te az én gyermekem lettél.
Engem választott ki a jó Isten -e
megtisztelő szerepre,
s nem tudlak elégszer megköszönni
neki téged sohase.
Mikor először karomba vettelek,
téged a legcsodásabb kincset,
szívem megtelt a legszebb érzésekkel,
mit anya csak érezhet.
Az első perctől kezdve nem tudtam
betelni veled,
te voltál a leggyönyörűbb kisbaba,
kit Isten csak teremthet.
Drága kis kezedet, mikor először puszilgattam,
a kis párnásat, annyira, de annyira imádtam.
Gyönyörű szád, minél szebbet rajzolni nem lehet,
szét puszilgatnivaló volt drága mindened.
Csillagnak születtél, életem legfényesebb csillagának,
köszönöm kicsikém, hogy engem választottál Édesanyádnak.
Hiszem, hogy gyermekeink azért is születnek,
hogy tanítsanak is valamit minden szülőnek.
Legelső tanításként, megmutatjátok,
ti gyermekek,
milyen az igazi, önzetlen, tiszta szeretet.
Nálad tisztább szívű, csodálatosabb,
embert nem ismerek,
legcsodásabb teremtése vagy te e földnek.
Egy Angyal vagy te kislányom, emberi testben,
azért jöttél, hogy bearanyozd az én életem.
Ezt már tudtam ahogy meg pillantottalak,
az első percben, jöttél,
hogy-e világ tőled boldogabb lehessen.
Ha minden ember ilyen tiszta lelkű lenne mint te,
ilyen önzetlen, s ki nem lát senkiben rosszat, csak a szépet,
ez a világ egy igazi csodás paradicsom lenne.
A szél ma este halkan sírt az ablakban,
üresség és reménytelenség van a falakban.
Mik egykor a menedéket adták,
most már komorság fut rajta át.
Az eget borús felhők lepik el,
ott vannak éjjel, nappal velem.
Az eső halkan kopog a lelkemen,
mert én is csak őt csak őt keresem.
A ragyogó nap is elmenekült,
már napokon keresztül eltűnt.
Elő sem bújik már mert fél,
inkább ő is vár egyre csak még.
A magány mellém ült, mint egy régi emlék,
magával visz, viharos szíve, szomorúan néz.
A villámok belé csapnak, fájdalmat,
sebet okoznak, s szívébe marnak.
A lámpának csillogó fénye el halványult,
eltűnt benne a fény és örökre kialudt.
Keresi, de nem leli önmagát semerre,
elveszett a remény és a hit benne.
üresség és reménytelenség van a falakban.
Mik egykor a menedéket adták,
most már komorság fut rajta át.
Az eget borús felhők lepik el,
ott vannak éjjel, nappal velem.
Az eső halkan kopog a lelkemen,
mert én is csak őt csak őt keresem.
A ragyogó nap is elmenekült,
már napokon keresztül eltűnt.
Elő sem bújik már mert fél,
inkább ő is vár egyre csak még.
A magány mellém ült, mint egy régi emlék,
magával visz, viharos szíve, szomorúan néz.
A villámok belé csapnak, fájdalmat,
sebet okoznak, s szívébe marnak.
A lámpának csillogó fénye el halványult,
eltűnt benne a fény és örökre kialudt.
Keresi, de nem leli önmagát semerre,
elveszett a remény és a hit benne.
A szél ma este halkan sírt az ablakban,
üresség és reménytelenség van a falakban.
Mik egykor a menedéket adták,
most már komorság fut rajta át.
Az eget borús felhők lepik el,
ott vannak éjjel, nappal velem.
Az eső halkan kopog a lelkemen,
mert én is csak őt csak őt keresem.
A ragyogó nap is elmenekült,
már napokon keresztül eltűnt.
Elő sem bújik már mert fél,
inkább ő is vár egyre csak még.
A magány mellém ült, mint egy régi emlék,
magával visz, viharos szíve, szomorúan néz.
A villámok belé csapnak, fájdalmat,
sebet okoznak, s szívébe marnak.
A lámpának csillogó fénye el halványult,
eltűnt benne a fény és örökre kialudt.
Keresi, de nem leli önmagát semerre,
elveszett a remény és a hit benne.
üresség és reménytelenség van a falakban.
Mik egykor a menedéket adták,
most már komorság fut rajta át.
Az eget borús felhők lepik el,
ott vannak éjjel, nappal velem.
Az eső halkan kopog a lelkemen,
mert én is csak őt csak őt keresem.
A ragyogó nap is elmenekült,
már napokon keresztül eltűnt.
Elő sem bújik már mert fél,
inkább ő is vár egyre csak még.
A magány mellém ült, mint egy régi emlék,
magával visz, viharos szíve, szomorúan néz.
A villámok belé csapnak, fájdalmat,
sebet okoznak, s szívébe marnak.
A lámpának csillogó fénye el halványult,
eltűnt benne a fény és örökre kialudt.
Keresi, de nem leli önmagát semerre,
elveszett a remény és a hit benne.
