Létem hajója éppen süllyedőbe, úgy hallom, halálnak sír minden eresztéke…
A hullámzásban a sok golyók görögnek, az egyik a lábát törte egy görögnek.
Nincsen az a hajó, mi örökéletű lenne, pedig fölséges élmény lehetne.

Lehet, hogy az én létem nem is vonat? Hogy élethajóm van… de ellopták a lovat!
Kezemben egy ustor, de hajót hiába ütőm… Ahhoz meg nehéz, hogy vízbe lökőm.
Öreg is vagyok, már nem bírok el egy hajóval… már nem üthetem nehéz karóval…

Minden nappal a halálom közelg’, de ez ellen nincsen semmi védelem, nincs ’ellen’.
Azt még nem is mondtam, hogy állandó a létvihar, gyomromat forgatón... mind' felkavar.
A kapitányasszonyom a főellenség, intézkedik… nem hallja a véleményem…

Vecsés, 2023. október 9. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninus trióban és önéletrajzi írásként.

Laposodik Napnak íve,
Fakuló a világ színe.
Rozsdás a táj, zord a szíve,
Jó időnek fogy a híre.
Milyen lesz a termény íze?

Puttonyból a szőlő nektár
Fahordóban új bort pesztrál.
Dús földeken tart a leltár,
Vetésre vár néhány hektár.
Langyos idő lesz a mentsvár.

Fákat rázza a kevély szél,
Csörögve hull tépett levél.
Az avarban gomba henyél,
Gyűjtögesd, és jókat egyél,
Ám kalapjával résen legyél!

Bár fák levele tarka, tépett;
Indián nyár vissza lépett.
Felhők közül Nap felfénylett,
Sárgít a tök, magja érett.
Ősz emberrel együtt érzett.

Vénasszonyok padra ülnek,
Szép színekben megfürödnek.
Hó végéig gyönyörködnek,
Míg a szentek el nem jönnek,
S hullanak a fagyos könnyek.

De addig a serény ember
Munkálkodik - vagy ezerrel,
Spájz és pince telik tettel,
Maggal, lével friss gyümölccsel,
Áldott földből szeretettel.

Mire zord jég felhőt dermeszt,
A hideg szél havat gerjeszt.
Fáradt ember álmot erjeszt...
Földben a mag tavaszt fejleszt,
Megújhódást titkon termeszt.

Az utolsó nyári napsugár délben
Átsiklik az egyenlítőn csendben...
Az esti naplemente már őszben.
Éjszaka s nappal egyenlőségben,
A természet tarka köntösében.

Az ásító reggel már elnyújtja álmát,
És a nappal korábban veti meg ágyát.
Az áldott fény ismét becsesebbé válik,
Hőhullám helyett a világ lassan fázik.

Majd kifehéredik
Ködös, zord zúzmarás reggel.
Színkavalkád-halál.
Felébrednek a szentek,
Közelegnek ünnepek.

Nap messze gurul,
Kihűlt fotont ereget,
Vacogó telet.
Kályha mellett szeretet,
Melegíti lelkeket.

A téli napforduló éjszakája
Új reményt, hitet hint majd a világra.
És tyúklépéssel nyúlik napnak árnya.

Majd’ megőrjítesz Izidóra!
Így járok minden virradóra!
Éjjel, álmodozok,
Reggelre… fáradok.
Főleg, mert messze vagy… hasóra.

Éber álmomban megtestesülsz,
Vágyhullámokon velem repülsz.
Ölelés-tárgya vagy,
Hiányod, roppant nagy.
Jó lenne, ha már… csókokat küldsz’?

Hogy bírjam csók nélkül Izidóra?
Veled ülnék már ágytámlára…
Megcsókolnám finom
Fagyidat, ó, hammom…
Mentsd már meg a lelkem, Dóra!

Vecsés, 2019. augusztus 2. – Kustra Ferenc József– Erotikus LIMERIK csokor.

Az őszi viharos időről…

Tomboló szelek,
Esőfelhőket hoznak.
Cudar az idő…
*
Látszik, vihar jön
Erre, agyban lila köd…
Gyalogút hosszú!
*
Szél söpri utcát,
A hullott levél röpköd.
Betonfal, hideg.
*
Immár domináns
A hideg és metsző szél.
Reszkető a táj.
*
Megkergült a szél,
Hulló levelet sodor.
Szétfújja avart.
*
Nagy viharban az
Éjszaka sötét, dadog.
Nem élvhajhászat.
*
Zengő vihar jő,
Kék ég, nagyon meggyötört.
Bús felleg, villám!
*
Szélvihar, erre
Sodor esőfelleget.
Zivatar kitör.
*
Égen fellegek
Úsznak. Fent, vihar dühöng.
A sorsában él.
*
Kemény viharral
Küzd, erdő-lét hajója.
Lombkorona dől.
*
Felhőt, szétfújja
A szél, fodorrá válik.
Kutyaszőr borzolt.
*
Vihar zörget már
Az ajtókon. Így kopog.
Lélekhúr rezdül…

Vecsés, 2017. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.