Idő 
Értékelés 
Értékelés Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket!
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…
Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.
Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…
Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…
Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…
Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.
A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…
Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…
Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.
Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…
Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…
Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…
Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.
A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…
Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.
Európa egyik nagy tava…
Ring a csónak Balaton vízén szüntelen, utasa ő meg én a magyar tengeren.
Nemrégen esett az eső, igy a szivárvány kialakult, látvány meg majd’ kicsordult!
Csónakom csak visz, élvezem, hogy neki Balaton a neve, Meleg van, nő a heve…
Csobbanva látom, hal a levegőbe, biztos meleg vízből ugrott a levegőbe.
Több hal is felrepült, ha hozzám egy sem szólt, ez biz' nagyon hiányzott, szinte megkarmolt.
A hullámok berepülnek csónakba, bevizezné naptól égő hátam… hólabda.
Latom a sok hab is mutogatja nekem magát, de én meg tudom, nézik a hazát…
Egyfolytában lesem, csónakomnak menyi habosult hullám jön… sokaság csak gyűjjön!
Vecsés, 2024. augusztus 7. -Kustra Ferenc József- íródott: leoninus duóban a haza taváról…
Ring a csónak Balaton vízén szüntelen, utasa ő meg én a magyar tengeren.
Nemrégen esett az eső, igy a szivárvány kialakult, látvány meg majd’ kicsordult!
Csónakom csak visz, élvezem, hogy neki Balaton a neve, Meleg van, nő a heve…
Csobbanva látom, hal a levegőbe, biztos meleg vízből ugrott a levegőbe.
Több hal is felrepült, ha hozzám egy sem szólt, ez biz' nagyon hiányzott, szinte megkarmolt.
A hullámok berepülnek csónakba, bevizezné naptól égő hátam… hólabda.
Latom a sok hab is mutogatja nekem magát, de én meg tudom, nézik a hazát…
Egyfolytában lesem, csónakomnak menyi habosult hullám jön… sokaság csak gyűjjön!
Vecsés, 2024. augusztus 7. -Kustra Ferenc József- íródott: leoninus duóban a haza taváról…
Borús éjjel szeplőtlen ég,
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.
Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.
Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.
A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.
Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.
Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.
Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.
Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.
Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.
Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.
A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.
Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.
Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.
Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.
Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.
Víz tükrében galagonya, s csipkebokor tüze ég,
Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.
Búcsút int a forró nyárnak, mindkettőnek közelg vég,
Emléküket megőrzi majd Földnek lelke és az ég.
Rendre forog az időnek láthatatlan kereke,
Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.
Ősz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,
Színkavalkád közepette lehull a fák levele.
Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,
Narancsos-nyár imádkozza morcos ősznek kegyelmét.
Vénasszonyok huncutkodnak, a hőst musttal itatják,
Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.
Bekerül biz a sok termény, mire az ősz elgurul,
Minden szorgos magyarokra letekint az ős turul.
Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,
Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.
Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,
Megvédik zord éghajlattól, ősi földet áldjátok.
Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.
Búcsút int a forró nyárnak, mindkettőnek közelg vég,
Emléküket megőrzi majd Földnek lelke és az ég.
Rendre forog az időnek láthatatlan kereke,
Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.
Ősz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,
Színkavalkád közepette lehull a fák levele.
Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,
Narancsos-nyár imádkozza morcos ősznek kegyelmét.
Vénasszonyok huncutkodnak, a hőst musttal itatják,
Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.
Bekerül biz a sok termény, mire az ősz elgurul,
Minden szorgos magyarokra letekint az ős turul.
Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,
Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.
Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,
Megvédik zord éghajlattól, ősi földet áldjátok.
Bús fürdőruha,
Úgy szeretne dolgozni.
Strand is már hideg.
*
Avarpaplanban
Élvezem puhaságot.
Levélreccsenés.
*
Ősz jött pőrén, mélázgatnak múlást súgó
Lomb-mocorgások, és az éppen lehulló
Csillagok távoznak mennyei létünkből,
Nálunk meg lesz avar-takarás levélből.
Megzizzen nyomukba a part menti nádas,
Szellő dala becsapós, mert mézes-mázas.
*
Eső hidegül,
Arcomon őszi a víz.
Szürke az égbolt.
*
Fák is vetkőznek,
Bokrok már meztelenek.
Győző, kóró-lét.
*
Szelek már zúgnak,
Arcon ver őszi eső.
Vizes cipőben…
*
Est is már hűvös.
Takaró alatt alszok.
Kutya, házában.
*
Hideg hajnalok,
Ködpárásak a mezők.
Már nem sétálok.
Vecsés, 2014. október 5. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú –ban.
Úgy szeretne dolgozni.
Strand is már hideg.
*
Avarpaplanban
Élvezem puhaságot.
Levélreccsenés.
*
Ősz jött pőrén, mélázgatnak múlást súgó
Lomb-mocorgások, és az éppen lehulló
Csillagok távoznak mennyei létünkből,
Nálunk meg lesz avar-takarás levélből.
Megzizzen nyomukba a part menti nádas,
Szellő dala becsapós, mert mézes-mázas.
*
Eső hidegül,
Arcomon őszi a víz.
Szürke az égbolt.
*
Fák is vetkőznek,
Bokrok már meztelenek.
Győző, kóró-lét.
*
Szelek már zúgnak,
Arcon ver őszi eső.
Vizes cipőben…
*
Est is már hűvös.
Takaró alatt alszok.
Kutya, házában.
*
Hideg hajnalok,
Ködpárásak a mezők.
Már nem sétálok.
Vecsés, 2014. október 5. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú –ban.
