Tudom milyen a szabadság,
mégsem vagyok szabad,
tudom hol a hontalan,
szabad szabadság.

Ameddig kiterjesztem karom,
addig mehetek unos-untalan,
s majd ha már nem akarom,
megállhatok valahol.

Néha körbe-körbe szállok,
mint a sas,a levegőben,
de egy nap bezárul a kör,
én benne maradok egyedül.

Fojtogatom magam saját magammal,
és fuldoklás közbe csak nyelek,
egy kis időre levegőhöz jutok,
nevetek,s majd szenvedek.

Addig nem lehetsz szabad,
míg el nem hiszed szavad.
S míg tudod mi az,mit érzel,
addig csak játszol a fél-késszel.

Majd ha amint tudod,
ki is állsz mellette,
akkor hidd el lehull a bilincs,
mi értékeid ette.

Szerethet a szív órákon át,
de míg háborog és keres,
addig nem talált honra,
és boldog nem lehet.

Ha lenyugszik szépen,csendben,
s nevetve figyel a melegben,
tudni fogja mit mindig is tudott,
ott van szíve,hol a nap nyugodott.

Ha nem vagy eltévedek,
perceim céltalanok,
s bolyongok,
mint fényüket vesztő,
útjukat tévesztő
hullócsillagok.
S nem vagyok.
Csak néha egy lélek,
kit reménye felkap,
s visz egy mocsár felett...
olyankor a felhőkön át
ráhajolok a rózsák szirmára,
s onnan illatokat csenek
a szél szelíd selymes hajára.
Ha nem vagy, eltévedek,
s nem találom helyem,
kóboran lüktet a szív,
szédül a vér is ereimben.
Csókjaid méz- szava csak,
szárnyat oldó szent dal,
és mikor nem szól,
csak vagyok, rohanok,
a könnyek völgyébe zuhanok,
fáradtan és árván,
mint szárnya-vesztett angyal...

Ússzunk bele a holdba
Hullámzó dagályként
Belecsöppenni az éjszakába
Városi lélekként


Ússzunk át az éjjen
Az életet megcsalom
A levegőben úszik a testem
A mi holdfényes utcánkon


Semmit se tudunk már kitalálni
Nincs időnk dönteni
Holdfényében tündöklő víztükrön
Gyönyörök libbennek át testünkön


Ússzunk bele a holdba
Hullámzó dagályként
Belecsöppenni az éjszakába
Városi lélekként


Ússzunk át az éjjen
Az életet megcsalom
A levegőben úszik a testem
A mi holdfényes utcánkon

Egyre mélyebben az anyagtól
A függöny letépve az ablakról
Szörnyű undor a számlák láttán
Csótány lovagol egy patkány hátán

Rock
Let?s Rock..
A rendőr már kopogtat
A parancsra mutogat

Bilincset kattint a kezemre
Megvan a beutalóm Szegedre
A Csillagban már várnak rám
Tákolják is a bitófám

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj

A politikus zúgja a zagyvaságait
Szétzúzza az egyszerű ember álmait
Ömlik a szenny füstös kis szobámba
A ?vezérünk? hazudik bele a pofánkba

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj

Csörögnek az üvegek a sarokban
Pesten egy újabb bomba robban
Óriási hullámokban vonaglik az utca
Hogy mi lesz, itt senki se tudja

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj...

Pirkad a hajnal, álmos a reggel,
ülünk a parton, bóbiskoló fejjel.
Csendes a tenger, a hullámok még alszanak,
a fénye fel-felcsillan a felkelő napnak.

Sima a víztükör, erőtlen a szél,
elbújt valahol, tán valamitől fél?
Ameddig a szem ellát, csak víz szökik a szemünkbe,
Istenem ezt hogy csináltad, hogy jutott ez eszedbe?

Hét nap alatt teremtettél egy csodálatos világot,
mindent, szemmel láthatót, s amit a szem még nem látott.
Adtál csodás természetet, Tengert, Földet, Gyönyört,
mely, ha csendes simogat, de háborogva gyötör.

A horizonton előbújik álmosan a napsugár,
simogatja már az arcunk, egyre magasabban jár.
A tenger is felébred éjszakai álmából,
hunyorog az aranyló Nap tündöklő sugarától.

Langyos szellő kóstolgatja a Tenger sós vizét,
lassan-lassan érezzük a felkelő Nap melegét.
A Tenger már füröszti a mosolygó Nap sugarát,
s az arcunkat melegíti a tengerszagú napsugár.