Csendes őszi erdőt járjuk, én és a párom,
kéz a kézben, avar közt boldogan sétálok,
szeretetét érzem, kezének szorításán,
szempilláim lehunyom, szívemben boldogság.

Bárányfelhő vándorol, kopasz ágak körül,
nagy utat megtéve, a magasban elterül,
felvillan fényesség a bárányfelhős égen,
nap, bágyadt sugarait, szórja szerte széjjel.

Láng színű, száraz levelek, hullnak elibénk,
keringőzve hozzák nekünk, ősz üzenetét,
rozsdás, sav nem járta szív alakú levelét,
mint áradat, a fa alatt lágyan terül szét.

Csodás fényesség ragyog páromnak szemében,
mint a villám, láng lobban szerető szívemben,
felnézünk a sötét égre, sok csillag ragyog,
mintha búcsúznának, a zsongásukat hallom.

Kéz a kézben indulunk avar lepte úton,
elkísér a halk nesz, lábunk alatt morgón,
mintha macskaalom terítené csodás utunk,
ezen jót derülve, otthonunkba jutunk.

Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.

Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.

Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen?

A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.

Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.

Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...

A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!

Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.

Vecsés, 2016. június 25. ? Kustra Ferenc

(Bokorrímes)
Az őszi szél vadul kavarja vegyes színeket,
Üzeni is, hogy a jövőre készen legyetek,
Küldi eme üzenetét a ligetes erdőségnek,
Meg az oda kiránduló gyerek és embertömegnek!

(3 soros-zárttükrös)
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart,
A fék kérge meg néhol olyan, mint amit hím medve kapart?
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart.

Elsárgul, megbarnul és ráncos lesz a sok lombkorona,
Szép, de ez már nem az, amit az ember nagyon is vágyna!
Akárhová nézünk, mindenhol csak vastagodik az avartakaró,
Csak esnek még lefele a haldokló levelek, sikítják, hogy hahó!

(Senrjú)
Gyönyörű volt rét,
A madárijesztővel.
Bár nem válaszolt.
*
(senrjon)
Most már rétet a hollók
Foglalták el. Folyton éhesek!
Lesz még rosszabb is!
*

(3 soros-zárttükrös
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának,
A dolmányos varjúnak ban is, mint gúny tárgyának?
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának.

Nincs már tűzijáték, nincsen lecsapó, sokágú villám,
Nincs, amitől ijedtemben megszúrja számat a villám.
Készül a fák ruhája is méretre, a szél szabónál,
Idesodorja a ködöt, vak-sűrűségig meg nem áll!

Levél nincs már, a hidegült napfénypászták könnyedén átbújnak a gallyak között,
Erdő őszi színein ligetben, járdán csak taposunk sokszínű levél között!
A hűs már olyan vadul támad, hogy burkolózunk meleg pufi dzsekibe,
Jól el lett a nyár zavarva de, ősz sem jár különbül, mehet majd ízibe!

Vecsés, 2018. szeptember 3. ? Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában.

Voltam a keringésből kiszakadt rész,
s váltam egésszé jussom követelve,
jóllakottan vagy fel-felöklendezve
néha a túl mohón ízlelt életet...
Tárulkozón nyíltak ajtók, s csapódott
arcomba néhány... hogy higgyem, átkozott
az én utam.
Meggyónt bűn és bűntelenség,
örök e furcsa párhuzam,
ahol nincs tökéletesség...

...békétlenségemért, mondd, hány imát kérsz,
jó Uram...? Míg tudok, ember maradok,
s fogadom, hogy hiába nem ígérek.
Lelkem él pengeélen... sebzett, sajog,
mégsem vérzik el, míg hozzád eljutok.
Ahányszor sérül, annyiszor gyógyulok.

(Septolet csokor)
Távolban hegyek,
Itt minek legyek?

Ormok háta,
Rajta: pára
Kabátja.
Fúj, esik,
Kalpagod leesik.
*

Napfény sugarak,
Levegőben maradnak!

Sáros pocsolyában,
Nem melegít párban?
Már áttetsző világ,
Kapzsiság,
Napvirág.
*

Elindulnál nyár után?
Fújja esőt,
A hidegedőt.

Érzed a hűlést,
Meleg eltűnést?
Megtűrést!
Béketűrést?
*

Őszi vihar éllel?
Dobál levelekkel,
Kiegészítő cserepekkel!

Kisöpörte nyarat,
Köddel fedte hegyhátat,
Vágyat,
Alkalmakat...
*

(3 soros-zárttükrös duó)
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre,
Ez kéne nekem, juj de vágyok epekedve?
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre.

Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt,
Mert akkor nem látnánk itt az őszt, a kemény legényt?
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt.

(Senrjú csokor)
Fátyolos felhők,
Meg is hozzák az esőt!
Pára araszol.
*
Világ majd bujdos?
Naptündöklés a ködben?
Hegyhát is bújik.
*
Pocsolyák sokat
Élvezkednek majd velünk.
Cipőnk beázik?
*

Vettem egy új, drága ernyőt a vágyó asszonynak és elindult!
Estére rettenetes volt az őszi szél, nagyon nekiindult!
Mikor belépett, folyt a kabátjáról a víz,
És láttam rajta, nem volt ez mulatság, mint TV kvíz?
Induláskor glédába rakta a hajszálait,
Most meg vizesen tapadva fedték vonásait.
Arcán folyós-lefelé még a szemfestéke is,
Nőm, hasonlított ázott madárijesztőre is?

(HIAfo csokor)
Szereti cserepet.
Ez már nyártemető
Időszak, neszezése dühöng.
*
Vadludak serege.
Fehér reggeleket
Lehet már várni... hamarosan!
*
Gólya híja többit?
Kiürültek fészkek,
De az újbor, már nagyon készül!

Vecsés, 2016. május 16. ? 2020. július 30. - Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában