A negyedik, lányunokám még pár napot jár óvodába,
Mert ősszel –amit nagyon vár- már menni fog az iskolába…
A negyedik, lányunokám még pár napot jár óvodába.

Már hullnak kifelé szép számmal a tejfogai,
Első, középső négy mik elsőnek hullottak ki.
Az óta máshol is már bőn foghiányos,
Rásütöm a jelzőt, az óvodás sármos.

Pár hetet a pandémia végett nem vitték óvodába,
Én meg vicceltem vele, hadd szeressen a vicces papába!
A múlt vasárnap mutatta nekem, hogy az első négy foga végre kezd kibújni,
Nekem meg előjött a kolosszális ötletem, hogy ez nagy alkalom viccelni.

Hétfő óta mindennap ebéd után hozzák el, én meg rákérdezek:
Mutasd csak a fogaidat… tényleg nőnek, bár még most nagyon szerények!

Mondtam, látom a növést és azért van, hogy szót fogadtál, mert már
Rendesen jársz az óvodába, ettől aztán kis is nő, immár.
Mindennap rendszeresen menned kell, mert nyakadon az iskola,
Három hónap és az is itt van, de fog nélkül, hogy mész Te oda?

Délbe egyből be is jön a szobámba, mutatja a fogsorát,
Én meg dicsérem őt, a fognövést segítő óvoda-állást.

Vecsés, 2021. május 20. – Kustra Ferenc József – íródott gyermeknapra.

Vagyok én árva,
Énekli
Madárka

Fent van az ágon,
Dalol… fájón.
Nekem mondja.
Mondanivalója…
*

Az erdő
Lombja
Mesélő.

Nekem susogja,
Mily’ ember sorsa.
Virág illata,
Vak rosszat hozza.
*

Néznek levelek,
Milyenek
Emberek…

Azonos vagyok,
Vajh’ haldoklok?
Létem köntöse leng,
Lelkem folyvást eseng.
*

Álmaim csúcsa
A jólét
Húsa.

Körtáncom egyedül
Vágyom rendületlenül.
Képzelgek hihetetlenül,
Vágyódok olyan tehetetlenül.

Vecsés, 2019. április 24. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban.

Eszem egy nagy adag kínait,
Szeretem különleges ízeit.

Üvegtészta vagy rizstészta,
Bármelyik jöhet a dobozba.

A csirke az valami csodás,
Hozzá zöldséges mártás.

Mézes szósz a tetejére,
Bambusz is jöhet melléje.

A csípőset nem szeretem,
Ha rákerül, azért megeszem.

Pálcikát használni nem tudok,
De éhes maradni nem akarok.

Így a villával kebelezem,
A botocskákat csak nézegetem.

Ily ínyencséghez ritkán jutok,
Hát ilyenkor alaposan jóllakok.

Romantikus mesében…

Este ültünk a hűs ligetbe,
Azúr-selyemfény... rajtunk leple.
Fák, bokrok meséltek,
Vágyak égig értek...
Hiányérzet, mélyen lelkembe.

Hmm… a kedves nem tudta vágyamat?
Pedig, esti fény is betakart.
Fák, bokrok dugdostak
A vágyak hajtottak.
Nem orvosolta a vágyamat…
*

Éj van, hiányod fáj, várok rád...
Vágykáosz testem, űz, hajt hozzád.
Vágyom az ölelést,
Mint a folyó, medrét.
Indulj! Fújja vad szél vitorlád.

Besötétedett, nagyon vágylak,
Erős, érzelmi káosz. Várlak!
Vágyok karjaidba,
Mint cajos, betonra!
Célszalagnál, nagyon akarlak!
*

Ablakomon holdfény mosolyog,
Lépteid zaját hallom... kopog.
Karok, ölelkeznek,
Vágyak teljesülnek.
Lelkünkben tavasz... patak csobog.

Állok ablaknál, holdfényt nézem,
Jöveteled neszét, megérzem…
Végre a karodban
Tobzódok vágyadban.
Lelkedet, testemmel is érzem…

Vecsés –Szabadka, 2018. szept. 27. Kustra Ferenc József – a páros LIMERIKET én írtam, a páratlant Jurisin Szőke Margit

Kérlek, ülj ide mellém,
Érintsd meg lelkem,
Lehelj csókot reá csendesen,
És én azt soha nem feledem.

Nem feledem nézésed sem,
Mellyel te láttál engem,
Ahogy eddig senki más nem,
Tán még én magamat sem.

Nem feledem érintésed,
Amint hozzám érsz gyengéden,
Lágyan kezedhez húzod kezem,
Ilyenkor érzem, megérkezem.

A boldog, félszeg félmosoly,
Mely mindig ott ül arcodon,
A világot jelenti nekem…
Ezt az érzést, most is

Megkönnyezem.