Várd a májust, szerelmet Gittus,
Hozza nekünk jövő e stílust!
Magamhoz láncollak,
Tenyéren hordozlak.
Gittus! Hagyj most mindent, várd gesztust!

Szerelmedet bírni akarom!
Vágyam, hogy este veled alszom!
Vacsora, horkolás,
Megszűnik elmúlás…
Gittus lazulj! Ugye megkapom?

Bízz! Ne húzd az időt már Gittus,
Legyen egyforma a habitus.
Majd folyvást ölellek,
Szeretve szeretlek…
Lét az életcsokrunk, ó, Gittus.

Vecsés, 2019. március 19. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Ezüst holdfényben
A magány is megszépül.
Éji fényesség!
*
A színezüst fényt,
Éjjel a Hold teríti.
Árny, fémes színű!
*
Bíbor éjvarázs,
Meghozza a Hold fényét.
Ezüstborítás.
*
Hegytetőn bíbor
Szórja különleges fényt.
Jő Hold… leváltja.
*
Hegyek ormai
Közt, járhatatlan völgyek.
Holdfény, mindenhol.
*
Árny, mint egy alak
Fekszik fa árnyékában.
Hold meg, keresi.
*
Lópokrócon ül,
Kiterített holdsugár.
Esték melegek.
*
Csillagok Holddal
Párzanak, ezüst fénnyel.
Ezüst és sötét.
*
Mámorvonat éj…
Kéjes álomszivárvány…
Ablakon, Hold néz!
*
Égbolt, csak ragyog!
Telihold ezüstben él.
Tó vízén, csillám.
*
Behajnalodik,
Sötét a Holddal elmegy.
Pirkadat zenél.
*
Hajnal feldereng,
Fénye elönti tájat.
Hold is hazamegy.

Vecsés, 2016. augusztus 10. – Kustra Ferenc József– íródott: haiku csokorban

Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?

Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.

A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.

Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.

Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.

Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.

Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.

Ködfátyol borít leplet a földre
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.

Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.

Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.

Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.

Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.

Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.

Elérkezett végre, a legszebb nap az évbe.
Nézd csak, ma a nap is előbújt végre!
Ezerfelé ontja sugarát,
ezért mosolyogj hát!
Köszönt téged ég és föld.
S akik szeretnek szívből, örökkön!
A .....- a legszebb szám.
Kívánságunk számodra,
ezer rózsa hulljon utadra!
Sose légy szomorú, kerüljön messze gond és bú.
Legyél mindig vidám,
mosolyoddal űzd el mi bánt.
Ígérem fogom kezed örökké,
mint mikor karomba először érkeztél!
Szívembe zártalak, hisz te vagy nekem a fény.
Köszönjük, hogy hozzánk érkeztél!
Isten áldja minden lépted.
Bátor és erős harcos vagy, Isten látja ezt.
Mi pedig mindig óvunk téged.
Szeretettel lépsz be életed következő évébe,
körül ölelve melegséggel.
Születésed áldott napján,
azt kívánjuk számodra.
Legyen életed örömmel tele.
Lépteid kísérje szeretet,
Isten éltessen tégedet!