Idő 
Értékelés 
Értékelés Mese-mese mátka…
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Nem irigylem magamtól az ismeretlen holnapot,
Mert tudom, hogy eme múltnak, már senki nem oszt lapot.
Pedig a múlt tarja a bankot,
És ő ismeri a sok alkonyt!
A múlt bizony, bár ez nem egy molyette kabát,
És végül mindenki keresi az igazát!
Az igazságot, csak újra gombolva leljük meg,
Ha még a gaz és támadó férgek nem ették meg…
*
(senrjú)
A jövőnek záloga,
Az gaz, elmúlt eltemetése.
Nos, elfeledni?
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat,
Ami rége volt a múltban és ott volt pillanat…
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat.
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom,
Amig ez csak eseti, nem kenem a múltra, legyen, nem bánom…
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom.
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen,
Akkor belátom, hogy vagy múlt hosszan, vagy jövő mesél, talán végzetesen…
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen.
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény,
Ami meg leszűrhető, látszik, hogy forgón rabló örvény…
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény.
*
(HIQ duó)
Az idő,
Igy-úgy csak pereg.
Nem áll meg!
*
A világ
Változik…élet?
Ó, évek!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző,
Örüljünk talán és legalább annak, hogy kis széppel lehet sorsvezénylő…
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző.
Vecsés, 2016. szeptember 15. - Kustra Ferenc József- van ki múltban él, van ki csak hőn várja a jövőt…
Nem irigylem magamtól az ismeretlen holnapot,
Mert tudom, hogy eme múltnak, már senki nem oszt lapot.
Pedig a múlt tarja a bankot,
És ő ismeri a sok alkonyt!
A múlt bizony, bár ez nem egy molyette kabát,
És végül mindenki keresi az igazát!
Az igazságot, csak újra gombolva leljük meg,
Ha még a gaz és támadó férgek nem ették meg…
*
(senrjú)
A jövőnek záloga,
Az gaz, elmúlt eltemetése.
Nos, elfeledni?
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat,
Ami rége volt a múltban és ott volt pillanat…
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat.
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom,
Amig ez csak eseti, nem kenem a múltra, legyen, nem bánom…
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom.
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen,
Akkor belátom, hogy vagy múlt hosszan, vagy jövő mesél, talán végzetesen…
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen.
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény,
Ami meg leszűrhető, látszik, hogy forgón rabló örvény…
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény.
*
(HIQ duó)
Az idő,
Igy-úgy csak pereg.
Nem áll meg!
*
A világ
Változik…élet?
Ó, évek!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző,
Örüljünk talán és legalább annak, hogy kis széppel lehet sorsvezénylő…
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző.
Vecsés, 2016. szeptember 15. - Kustra Ferenc József- van ki múltban él, van ki csak hőn várja a jövőt…
Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni,
A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni…
Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot,
És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót.
Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik,
Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik.
Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog,
A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog.
Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből,
Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről,
Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről.
Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni…
Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot,
És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót.
Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik,
Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik.
Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog,
A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog.
Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből,
Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről,
Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről.
Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
(bokorrímes duó)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…
Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!
Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…
Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…
Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!
Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)
Nem elég, hogy rusnya az élet,
De, jó nagy mázli is kell hozzá!
Nem rossz, ha hosszú ez az élet,
Főként a mázli segít hozzá.
Lehet, ki baklövéseket ejt, alant végzi,
Mázli nem segíti... öregséget érezze.
Ki életét, kevés hibával éli
Segíti, hogy a kaszás elkerülje?
Ha nincsen mázlid, pechedre, lesd, élet mivé lett,
De ha tetszik, ha nem, a rusnya legyőzött téged.
Ne csinálj sok zrít, mert rövid az élet.
S másoknak sem mindegy, mikor van véged.
Ügyeskedj, Te alakítsd ki remízt, hol nyugovóra térsz,
Hol nyalogathatod a sebeidet, ha megáll az ész!
Cselekedeteid legyenek jók... ne érjen utol "félsz"!
Ha mázli segíti életedet, lehetsz életművész.
Vecsés, 2013. július 19. – Kustra Ferenc József
De, jó nagy mázli is kell hozzá!
Nem rossz, ha hosszú ez az élet,
Főként a mázli segít hozzá.
Lehet, ki baklövéseket ejt, alant végzi,
Mázli nem segíti... öregséget érezze.
Ki életét, kevés hibával éli
Segíti, hogy a kaszás elkerülje?
Ha nincsen mázlid, pechedre, lesd, élet mivé lett,
De ha tetszik, ha nem, a rusnya legyőzött téged.
Ne csinálj sok zrít, mert rövid az élet.
S másoknak sem mindegy, mikor van véged.
Ügyeskedj, Te alakítsd ki remízt, hol nyugovóra térsz,
Hol nyalogathatod a sebeidet, ha megáll az ész!
Cselekedeteid legyenek jók... ne érjen utol "félsz"!
Ha mázli segíti életedet, lehetsz életművész.
Vecsés, 2013. július 19. – Kustra Ferenc József
