Fáradt, élettől barázdált homlokát,
Véste hosszú-hosszú éveken át
Munkához való kedve, becsülete;
Nehéz élete nem maradt elrejtve.

Minden könnycsepp, mely legördült rajta,
Néha olyan volt, mint a megáradt Rajna.
De ő csak éjjel, mikor senki sem látta,
Meggörnyedt izmos, erős, széles háta.

Egy könnycsepp áztatta lefelé arcát,
Feltöltötte az élet véste barázdát.
Ő hátrahagyta szegényes faházát,
Magányosan folytatta szélmalomharcát.

Amit nem tudott legyőzni soha,
Érezte, sorsa hiába mostoha.
Hiába tudta, legfőbb erénye:
Soha foltot nem látott becsülete.

És mégis, magát legyőzöttnek érzi,
Ezt az emléket hiába féltve meséli.
Türelme határát nemsoká eléri;
Miért lett a világ ilyen,? Sehogy sem érti.

Egy sötét erdő mélyén ered,
Összegyűjt sok apró eret.
Így nő, duzzad, folyik, terjed,
Virágzik benne az élet.

Kettészeli Európát,
Látnod kell e hosszú csodát.
Átfolyik a magyar pusztán,
Arra akar folyni talán.

De a legszebb, hidd el nekem,
Ott pompázik, úgy szeretem:
A torkolata, lent a Delta,
Az egy álomszerű csoda.

A Deltában él ezer állat,
Szellő mozgatja a nádat.
Itt a Duna három ága,
Lett az élet meleg ágya.

Ide siet minden csepje,
Arra vágyik, hogy elérje,
Beleérjen a tengerbe,
S egyszer talán újrakezdje.

Rövid tél, és kurta tavasz,
Forró nyár, és hosszú ősz;
Úgy tűnik, hogy jó Föld anyánk
Az emberre nagyon bősz.

Fél évszázad sem kell hozzá,
Figyelhetünk változást.
Sok rosszért mit vele tettünk
Benyújtja a számadást.

Lomb pereg halkan,
Szél viszi hosszan,
Aranyba hajló színes a lét.
Nesz ül a tájra,
Köd simul játszva,
Ősz dalát zengi halkan a rét.

Víz csobogása,
Szél tapad rája,
Fodrokban méri most a levét.
Folyónak partja
Pancsol a habra,
Felejti lassan nyárnak hevét.

Felhő csak lebben,
Lágy eső cseppen,
Hűti a szívek nagy bánatát.
Ringat az este,
Árnyék a lelke,
Hozza a hajnal fény-mosolyát.

Idő csak folyik,
Napokkal kopik,
Ősi varázsló éveket csen.
Minden, mi volt már,
Múltunkban ott jár —
Ősz ölelése szép kegyelem.

Hétköznapi pszichológia… + filozófiai meditáció.

A látszat és a tény…
Mint a sötét és fény!
Lehetnek édes testvérek,
De, még szembe is mehetnek…

A látszat, mondhat jót és oly' rosszat,
De ha nem figyelsz, jól elkábíthat!
A tény lehet jó és oly' rossz,
De járhatsz úgy, mint Ikarosz.

Ha jó a hajó, úszik és szárnyal, akár indulhatunk
Nagy vizeken, folyón, és nagy homokhegyen átjuthatunk
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jaj, ha, mondatod alulmarad.
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jó, ha ott nem ásod el magad…

Alapból fehér a hó és lehet, hogy fehéres a felhő.
Fehér jégen, fehér a leesett szűz hótakaró kendő…

Ha van egy jó hajónk, akkor már indulás, mehetünk, örülhetünk,
Ringatózva a viharos hullámon, vad szélnek is örülhetünk.
Ha jó az élet, nagyon megérte, hogy mi ide születtünk
Megérte a kínlódás, hosszan felnőttünk, megöregedtünk...

Kéklő, felhőtlen égen repül a boldogság kék madara,
De nem látni, mert egybeolvadnak, mint őzzel az agara.

Ha jó ma a látszat, tegyünk érte, hogy tény legyen,
Tegyünk érte, hogy a kétség tovább úr ne legyen.
A tényt, te vágyod, vagy el is tudod viselni?
Vagy majd az őrületben elkezdesz hisztizni?
Majd, ha már itt az őrület, annak a küszöbén belépsz?
Ez lényeges döntés, mert akkor a látszaton, te túllépsz.

Van bizony, fekete varjú és ott ül a feketerigó
Fekete űrben meg lesben áll az éji, fekete bíró.
De, hogy melyik, melyik, azt megtudni csak, pontos mérleggel lehet,
Itt a látszat nem él, tényt megállapítani méréssel lehet…

Ha látszat, maga a tény,
Mint a sötét és a fény…
Ez egy örök rendelvény…

Ne higgy a látszatnak, az nem vezet sehova,
Ha meg tudsz a tényről... talán, nem oda Buda!

A látszatot az emberek nagyon imádják, akkor van miről morfondírozni,
A tény meg véges, abba a piaci csoportmeditálás bele szokott bukni.
Pedig a látszat nagyon megkeseríti az életet,
Nagy kínt hozhat terád, mert körbe kell járnod a végeket!

Lehet, hogy a látszattal, ha elfogadod, elrontod az életed,
Míg, ha ténynek hiszel, vágányon tartod, éppen kisikló életed!

Ha, tény, hogy fehér ló jön szembe, felugrassz és vágtatsz, mint mesebeli herceg?
Önbecsapás, mert a látszatot éled meg, nem oda születtél, nem vagy herceg.
Ki ezeket szétválasztja és úgy él, ő lehet egy igazi életherceg.

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József