Idő 
Értékelés 
Értékelés Szomorú a reggel könnyes a szemem,
megbántottál, megtapostad a szívemet.
Éjszaka az arcom a párnámba fúrtam,
tőrt döftél szívembe újra és újra.
Pedig szeretlek, de neked ez játék csak,
az érzéseimmel mihez kezdjek most hol vagy?
Össze törted az álmaim, melyek rólad szóltak,
megcsaltál a földbe tiportál újra és újra.
Álmatlanul hánykolódtam egész éjjel,
sírva aludtam el, rémálmok gyötörtek.
Egyedül vagyok szétszaggat a fájdalom,
miért tetted ezt velem magam.sem tudom.
Mit ér az én szívem ha téged szeret,
mit ér a szerelem, ha engem nem szeretsz.
Fáj, úgy fáj a szívem mint még soha,
vérzik a tőrtől amit beledöftél éjszaka.
Szívem kettétört, megrepedt,
apró szilánkok,vagdossák meggyötört lelkemet.
Bánat mardossa lelkemet csak sírok és sírok,
mert az érzéseimet semmibe vetted most.
Mint mindig a hibákat keresed, hogy megcsalj,
büntetlenül és érzések nélkül játszhass.
Szeretsz? Mondod, ez szerelem néked?
Megbántod azt aki az életét adná érted?
Tegnap még ott öleltelek, csókoltalak,
ma már csak a könnyeim potyognak.
Vérzik a szívem és megkeseredett,
mi ez, ez Neked a szerelem?
Mit kezdek most össze tört szívemmel?
Mihez kezdjek most az érzéseimmel?
Magam sem tudom mi lesz holnap,
egyedül vagyok magányomban.
Szívem tele van sebekkel, hegekkel,
szűnni nem akaró fájdalmas szerelemmel.
Mit tegyek most, a szívemmel?
Tele van még irántad érzett szerelemmel.
megbántottál, megtapostad a szívemet.
Éjszaka az arcom a párnámba fúrtam,
tőrt döftél szívembe újra és újra.
Pedig szeretlek, de neked ez játék csak,
az érzéseimmel mihez kezdjek most hol vagy?
Össze törted az álmaim, melyek rólad szóltak,
megcsaltál a földbe tiportál újra és újra.
Álmatlanul hánykolódtam egész éjjel,
sírva aludtam el, rémálmok gyötörtek.
Egyedül vagyok szétszaggat a fájdalom,
miért tetted ezt velem magam.sem tudom.
Mit ér az én szívem ha téged szeret,
mit ér a szerelem, ha engem nem szeretsz.
Fáj, úgy fáj a szívem mint még soha,
vérzik a tőrtől amit beledöftél éjszaka.
Szívem kettétört, megrepedt,
apró szilánkok,vagdossák meggyötört lelkemet.
Bánat mardossa lelkemet csak sírok és sírok,
mert az érzéseimet semmibe vetted most.
Mint mindig a hibákat keresed, hogy megcsalj,
büntetlenül és érzések nélkül játszhass.
Szeretsz? Mondod, ez szerelem néked?
Megbántod azt aki az életét adná érted?
Tegnap még ott öleltelek, csókoltalak,
ma már csak a könnyeim potyognak.
Vérzik a szívem és megkeseredett,
mi ez, ez Neked a szerelem?
Mit kezdek most össze tört szívemmel?
Mihez kezdjek most az érzéseimmel?
Magam sem tudom mi lesz holnap,
egyedül vagyok magányomban.
Szívem tele van sebekkel, hegekkel,
szűnni nem akaró fájdalmas szerelemmel.
Mit tegyek most, a szívemmel?
Tele van még irántad érzett szerelemmel.
Szeress míg szívem dobban,
szeress míg a tűz loboghat.
Szeress szìvből, míg szemem rád ragyog,
szeress örökké mig csak életben vagyok.
Szeress, szeress minden nap,
szeress mintha nem lenne holnap.
Szeress úgy, hogy érezzem létezem,
szeress és csak fogd két kezem.
Szeress míg szívem érted ég,
szeress, bújj hozzám, gyere ölelj még.
Szeress forró szerelemmel csak csókolj,
szeress csak szeress vadul és forrón.
Szeress míg csak ragyog a nap,
szeress lelkedből míg szívem dobban.
Szeress és lásd meg szememben,
szeress, szeress, örök szerelmem.
Szeress hűen mindvégig mellettem,
kéz a kézben sétáljunk a naplementében.
Szeress mint eső után a szivárványt,
szeress mert Isten nekünk adta ezt az áldást.
szeress míg a tűz loboghat.
Szeress szìvből, míg szemem rád ragyog,
szeress örökké mig csak életben vagyok.
Szeress, szeress minden nap,
szeress mintha nem lenne holnap.
Szeress úgy, hogy érezzem létezem,
szeress és csak fogd két kezem.
Szeress míg szívem érted ég,
szeress, bújj hozzám, gyere ölelj még.
Szeress forró szerelemmel csak csókolj,
szeress csak szeress vadul és forrón.
Szeress míg csak ragyog a nap,
szeress lelkedből míg szívem dobban.
Szeress és lásd meg szememben,
szeress, szeress, örök szerelmem.
Szeress hűen mindvégig mellettem,
kéz a kézben sétáljunk a naplementében.
Szeress mint eső után a szivárványt,
szeress mert Isten nekünk adta ezt az áldást.
Szeress míg szívem dobban,
szeress míg a tűz loboghat.
Szeress szìvből, míg szemem rád ragyog,
szeress örökké míg csak életben vagyok.
Szeress, szeress minden nap,
szeress mintha nem lenne holnap.
Szeress úgy, hogy érezzem létezem,
szeress és csak fogd két kezem.
Szeress míg szívem érted ég,
szeress, bújj hozzám, gyere ölelj még.
Szeress forró szerelemmel csak csókolj,
szeress csak szeress vadul és forrón.
Szeress míg csak ragyog a nap,
szeress lelkedből míg szívem dobban.
Szeress és lásd meg szememben,
szeress, szeress, örök szerelmem.
Szeress hűen mindvégig mellettem,
kéz a kézben sétáljunk a naplementében.
Szeress mint eső után a szivárványt,
szeress mert Isten nekünk adta ezt az áldást.
szeress míg a tűz loboghat.
Szeress szìvből, míg szemem rád ragyog,
szeress örökké míg csak életben vagyok.
Szeress, szeress minden nap,
szeress mintha nem lenne holnap.
Szeress úgy, hogy érezzem létezem,
szeress és csak fogd két kezem.
Szeress míg szívem érted ég,
szeress, bújj hozzám, gyere ölelj még.
Szeress forró szerelemmel csak csókolj,
szeress csak szeress vadul és forrón.
Szeress míg csak ragyog a nap,
szeress lelkedből míg szívem dobban.
Szeress és lásd meg szememben,
szeress, szeress, örök szerelmem.
Szeress hűen mindvégig mellettem,
kéz a kézben sétáljunk a naplementében.
Szeress mint eső után a szivárványt,
szeress mert Isten nekünk adta ezt az áldást.
(Senrjon duó)
Este korán feküdtem,
Hajnalban, meg már elcsászkáltunk.
Micsoda álom…
*
Erőltetett menetben
Gyűrtük le ketten… ligeteket.
Micsoda álom!
**
(Leoninus)
Bagoly át volt fázva, szárnya kinyílta…, elrepült, éhséggel áldva.
Nem volt ugyan olyan kemény tél..., de az éhség is a holnaptól fél.
Bagoly amúgy meg jól repül, suhan…, sebesség szeretet kibuggyan.
**
(HIAQ duó – félhaiku lánc formátumban)
Valami furcsa volt,
Beledalolt mi…, fülembe.
Gyanú belém ücsült…
*
Valami furcsa volt,
Hallottam! (Erdőben vekker?)
Gyanúm erősödött!
**
(HAIfo duó – félhaiku lánc formátumban)
Kezdhetjük keresni?
Gyanú nagyon uralt.
Megálltam, ez vekker lehet!
*
Kezdhetjük keresni?
Veszetten csengetől…
Tisztás mely’ sarkában lehet?
**
(Leoninus)
Mérgesen ébredtem, mert este redőnyt le nem engedtem.
Mostan, hajnalban szemembe süt nap, tán’ még alszik a pap!
Elgondolkoztam, ha már igy esett, hogy a nap felkeltett!
Rájöttem közben, itt zörög a vekker..., tele van cekker.
Bagjunk’ hazaért-e? Elindult-e? Reggelije lesz-e?
(Bapeva)
Álom,
Hajnalban
Császkálgatunk.
Bagoly huhogott,
Vekker csenget amott.
Redőnyöm fenn felejtve,
Pap még alszik, én mérgesen,
Cekker zörög, titkokat rejtve,
Éhség űzi haza baglyunk szárnyát,
Nap süt szemembe, s ébredek mérgesen.
Vecsés, 2022. január 3. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.
Este korán feküdtem,
Hajnalban, meg már elcsászkáltunk.
Micsoda álom…
*
Erőltetett menetben
Gyűrtük le ketten… ligeteket.
Micsoda álom!
**
(Leoninus)
Bagoly át volt fázva, szárnya kinyílta…, elrepült, éhséggel áldva.
Nem volt ugyan olyan kemény tél..., de az éhség is a holnaptól fél.
Bagoly amúgy meg jól repül, suhan…, sebesség szeretet kibuggyan.
**
(HIAQ duó – félhaiku lánc formátumban)
Valami furcsa volt,
Beledalolt mi…, fülembe.
Gyanú belém ücsült…
*
Valami furcsa volt,
Hallottam! (Erdőben vekker?)
Gyanúm erősödött!
**
(HAIfo duó – félhaiku lánc formátumban)
Kezdhetjük keresni?
Gyanú nagyon uralt.
Megálltam, ez vekker lehet!
*
Kezdhetjük keresni?
Veszetten csengetől…
Tisztás mely’ sarkában lehet?
**
(Leoninus)
Mérgesen ébredtem, mert este redőnyt le nem engedtem.
Mostan, hajnalban szemembe süt nap, tán’ még alszik a pap!
Elgondolkoztam, ha már igy esett, hogy a nap felkeltett!
Rájöttem közben, itt zörög a vekker..., tele van cekker.
Bagjunk’ hazaért-e? Elindult-e? Reggelije lesz-e?
(Bapeva)
Álom,
Hajnalban
Császkálgatunk.
Bagoly huhogott,
Vekker csenget amott.
Redőnyöm fenn felejtve,
Pap még alszik, én mérgesen,
Cekker zörög, titkokat rejtve,
Éhség űzi haza baglyunk szárnyát,
Nap süt szemembe, s ébredek mérgesen.
Vecsés, 2022. január 3. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.
Tábortüzek fénye akkor nem világított az égre,
Mert azt látták volna és akkor az életeknek vége!
Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?
Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,
Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.
A vaksötétben csak a hó fénye világított,
A sok harcedzett... bánatkönnyeket potyogtatott.
Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,
Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni...
Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz' kezdett elfagyni…
Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,
Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de, hogy nem, ettől úgy félek…
Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?
Jó lenne tőletek kedveseim, szereteteim egy levél,
Hogy tudjam a fiam is jól van, emlékszik és nem beteg, még él.
Jó lenne párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,
Meg megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?
Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek és mesélsz rólam neki?
Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.
Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,
Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!
Veszélyben az éltem reggel, délben este,
Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.
Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,
Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.
Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,
Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…
Most, fű nem zöldell
Don-kanyari harcmezőn.
Vérrel áztatott!
*
Sok, katona sír,
Már most sem lelhető föl.
Mindent hó borít.
Reggel, ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,
Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt, meg is érheti…
Bánná, ha úgy reggel, több sírhantot látna domborodni…
Nincsen mese, mert itten, sokkal jobban kell acsarkodni.
Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,
Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?
Egyszer, még lesz itt
Zöld fű a Donnak partján…
Harcmező, már nem.
*
Meleg fürdőre
Vágy katona, hidegben.
Árokban lakik.
Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,
Így otthonról hírek mostanság már, nem jönnek, bár várjuk még, csakis.
Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,
Ők voltak minekünk a leszármazottaknak... ősei.
Volt, ki azért kapott ott, levelet és híreket,
Volt, aki íves sírhalmot és virág töveket…
Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd, holnapba,
Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…
Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József-: írtam: Versben és haikuban.
Mert azt látták volna és akkor az életeknek vége!
Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?
Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,
Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.
A vaksötétben csak a hó fénye világított,
A sok harcedzett... bánatkönnyeket potyogtatott.
Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,
Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni...
Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz' kezdett elfagyni…
Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,
Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de, hogy nem, ettől úgy félek…
Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?
Jó lenne tőletek kedveseim, szereteteim egy levél,
Hogy tudjam a fiam is jól van, emlékszik és nem beteg, még él.
Jó lenne párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,
Meg megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?
Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek és mesélsz rólam neki?
Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.
Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,
Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!
Veszélyben az éltem reggel, délben este,
Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.
Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,
Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.
Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,
Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…
Most, fű nem zöldell
Don-kanyari harcmezőn.
Vérrel áztatott!
*
Sok, katona sír,
Már most sem lelhető föl.
Mindent hó borít.
Reggel, ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,
Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt, meg is érheti…
Bánná, ha úgy reggel, több sírhantot látna domborodni…
Nincsen mese, mert itten, sokkal jobban kell acsarkodni.
Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,
Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?
Egyszer, még lesz itt
Zöld fű a Donnak partján…
Harcmező, már nem.
*
Meleg fürdőre
Vágy katona, hidegben.
Árokban lakik.
Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,
Így otthonról hírek mostanság már, nem jönnek, bár várjuk még, csakis.
Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,
Ők voltak minekünk a leszármazottaknak... ősei.
Volt, ki azért kapott ott, levelet és híreket,
Volt, aki íves sírhalmot és virág töveket…
Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd, holnapba,
Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…
Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József-: írtam: Versben és haikuban.
