Vágyakozás…

Emberek! Már pediglen
Legyen már egy párom íziben!
Jöjjön estére!

Ember! Lelked szava száll,
Párod eljön, kitartó legyél!
Holnap átölel!

Emberek! Szerető pár
Minden vágyam! Kérem a jussom!
Ah! Még nincsen itt!

Ember! Szíve kitárva,
Cirógasd meg amikor belép!
Érted sóvárog!

Emberek! Kell valaki!
Nem nagy kívánság… nem teljesül?
Én most szeretném…

Ember! Megkaptad jussod!
Elhagyni eszedbe se jusson!
Most már a tiéd.

Gyál, 2025, április 4. – Siófok, 2025, április 7. -Kustra Ferenc József- Írtuk, anaforás senrjon versformában. Én a páratlanokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva meg a párosokat!

Hétköznapi pszichés meditáció… mert a háborút sokak, még bankkölcsönből is támogatnák…

Az idő elszáll
Elrohannak napok is.
Holnapok sorban…

Tavasz után nyár,
Jön-megy költöző madár.
Holnapok sorban…

Jövő nem ismert.
Ki tudja mit hoz zsákban.
Holnapok sorban…

Most nincs javulás,
Szomszéd háború folyik.
Holnapok sorban…

Háború tovább
Folyik… sok a pénzéhes.
Holnapok sorban…

Ígéret bőven,
Halottaknak... könnyei.
Holnapok sorban…

Reményük semmi,
Jövőben tán’ semmi nincs.
Holnapok sorban…

Alig van tán’ nem
Korrupt vezető… szerte.
Holnapok sorban…

Megbízható csak…
Biblia… ki tartja be?
Holnapok sorban…

Háború marad…
Vagy, lesz élet… békébe?
Holnapok sorban…

Gyál, 2025. január 28. -Kustra Ferenc József- íródott: Félhaiku láncban. A gazdag, de nyerészkedő kapitalistákat, csak a háborús helyzet élteti. A halottaknak nem osztottak kártyát… A halál a kaszálásban nem fárad…

és tegnap…

Most kell átélni a mai történéseket
Holnap már más nincs, át kell élni emlékeket…
Most kell átélni a mai történéseket.

Monton pillanat a pipafüst felhőben,
Soha nem is pipáltam jelen életben…
Monton pillanat a pipafüst felhőben.

Az életem egyéni, saját keserű pirulám,
Holnap majd múltként -nagyon is szidva- elroppantja szám…
Az életem egyéni, saját keserű pirulám.

Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok,
Mindennap imádkozok, vagy tán' mérget mormolok…
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok…

Vecsés, 2020. február 24. – Kustra Ferenc József

Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog,
Néha rossz az tevőn úgy csinál, hogy ránk mosolyog.
Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja,
Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja.
Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít!
Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít.

Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa,
Mi meg ott lapulunk az élet tarsolyába,
Ami beázik, huzatos, lyukas, unalmas?
Tovább nem mondom, mert igencsak hosszadalmas…

Bevág az új nap?
Teli szájjal nevetni?
Visongani? Min?
*

Élet oly’! Milyen?
Küzdünk vele, csak folyvást!
Van depresszió?
*

Élet nincs velünk?
Tarsolyba kell lapulnunk!
Migrén is elég!
*

Nem vagyok nyárfa!
De erdőszélen lakok…
Egyedül ázni!
*

Esdésre, mosoly?
Folyton csak epekedek…
Kacagni? Miért?

Epekedve várjuk a harminckét-fogas mosolyát,
Esdve lessük szavát, ha este leveszi csizmáját…
Holnap reméljük, jó nap lesz, sok és nagy kacagással,
Örömünknek hangot adunk, teli-száj visongással!

Vecsés, 2015. május 9. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjú –ban…

Lehoznám néked a csillagot,
csak nevess! Hadd lássam édes,
ahogy a szemed felragyog,
amikor mosolyogsz éppen.

Had lássam szemed íriszén
a fényt, ha szemedbe nézek,
amely elvakít, s mámorít,
még sosem láttam ily szépet.

Mint az égbolt, mely felragyog,
amikor nap süt az égen,
úgy varázsol el engem is
szemeid csillogó kékje.

Szemedben látom a holnapom,
és ha a szívembe nézel,
tudod, hogy bármit megadok!
Nem is kell sohasem kérned.

Tudod: nincsenek kincseim,
csak te vagy! A mindenem nékem!
Lágy, andalító dallamot
hallok, ha rám nevetsz, s félek.

Féltelek, mint a gyermeket,
ki anyjától messzire téved,
s fáradt szemekkel kutatom,
hol vagy most? Jöjj vissza! Kérlek!

Maradj! Hisz rövid az életünk,
s ki tudja mennyi időnk lesz
szeretni, de azt jól tudom,
hogy én csak te érted élek.