Hol a kiút?

Eltévedtem!
Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége,
A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege.
Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége,
A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje,
Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege.
Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya,
Mi fáklyaként lobog és világit; az ember sorsa.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Spontán szívvel járok, mit banális fájdalom markol,
Az önvédelem ösztöne lüktet ereimben. Tol!
Űz előre, megszállott! Nem pihenhetek tétlenül,
Megyek előre. Csodálom magam mérhetetlenül.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Remegek a hó puszta magányos iszonyatától,
Hogy szakadjak ki, távolodjak, sorsom viszonyától?
Mikor fény nyalja fel a vaksötét éj tintafoltját,
Van-e lehetőség embernek változtatni sorsát?
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Még ha remegek is iszonyattal, erőt merítek,
Büszkeségből, bátorságot meg semmiből kerítek.
A hajnalpír éltető fényei majd megjelennek,
Vajon addig élek-e és kerestek-e emberek?
Van-e kiút?

Vecsés, 2000. február 20. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Az állatvilágról, eredeti Baso féle stílusban írta a tanka csokrot a szerzőpáros…

Rabló fekete
Csend, elvesz éberséget.
Őrkutya alszik.
Lustán szunnyad a nyár is,
Múlik az éber fázis.
*
Este, tehén bőg,
Várja, hogy jól megfejjék.
Abrakoltatás.
A holdsarló dagadt mell,
Nem fáj, már csorog a tej.
*
Álmosító a
Tücskök esti ciripje.
Besötétedés.
Feketeség elterül,
Szív- fátyol előkerül.
*
Esthajnalcsillag
Tücsök zenét hallgatja.
Késői fekvés.
Szegre akasztott álom,
A csillagos határon.
*
Erdei ösvény,
Eltűnik a sötétben.
Állat lábnyomok?
Kis őz anyjához bújik,
Barna foltként elnyúlik.
*
Estefelé már
Sáska is imádkozik.
Fecske jár arra.
Szeme a világon csügg,
Tollain égi nyom függ.
*
Vecsernye idő!
Vaddisznók a makkosban.
Boldog röfögés.
Ártatlan malackodás,
Őstermészet, semmi más.
*
Éjszaka, réten,
Sün család kóricálgat.
Vacsoraidő.
Szelíd, tüskés hát szeret,
Kemény, szőrös szív helyett.
*
Fülledt éjszakán,
Denevérek repülnek.
Lesz-e estebéd?
Furcsa finomkodások,
Lakmározó barátok.
*
Éjjel, melegben
Halk neszezés. Állatok.
Vaddisznó kölyke.
Óvatos zizzenések,
Fülledt, meleg ól-fészkek.
*
Éj csendje lágyan
Bújik erdei fák között.
Pók alszik, nem fon.
Hálója erős szőttes,
Zsákmánya már felnőttes.
*
Este már leszállt,
Mindenfele, félhomály.
Csendes madárfütty!
Békült, szunnyadó világ
Mint éjjelnyílt létvirág.

Vecsés, 2017. május 23. – Mórahalom, 2017. június 10. - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Ősi álom” (2. variáció)

Önvallomásban a tanács…

Művésznek lenni, annyi, mint kalandornak lenni,
Hangok, szavak, érintések között kalandozni…
Csak lendülni előre az élet ritmusában,
Az élet írta, mindennapi szimfóniában.
Ténykedni a művészet fényében fürdő síkságokon,
Átkelni a művészeti kéknek tűnő hegyormokon…
*
Alkotni a népemnek,
Filozofálni létnek.
Cél az összes halmazok!
Vannak hanyatló napok…
Felkelő, új holnapok…
*
Érzékeken és értelmeken keresztül élni,
Mindig újat, tetszőt, lényegeset teremteni.
*
A művészet az írói szenvedély ámokfutása,
Sose menjen a műnek meg műélvezet rovására!

Vecsés, 2023. október 1. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
A magányom terében egyedüli megbilincselt rab vagyok,
Jó lenne táncot ropni, de csak bilincs a párom, mit elkapok…
A magányom terében egyedüli megbilincselt rab vagyok.

Lelkem, kacarászgatva dudorász,
Tűrésem képmutató lélekmáz.
Lelkem… nincs mire, de mindenre vigyáz!
A magányhoz... készen áll, hogy jól megmász.

Magányom, a cella-életem négy sarkában rappelve mulat,
Látom, ahogy négyfelé oszlottak, nézem-vizsgálom arcukat!
Bilincsem nem ad okot aggodalomra,
Mert rozsdamentes ilyen, vég alkalomra!

(Bokorrímes duó)
Úristen! Micsoda féktelen vihánc megy a sarkokban!
Magánylétem úgy tűnik, úgy érzi, így van egy csapatban…
A sarkok nekem úgy tűnnek, nem vannak-vagyunk haragban.

Saroktól sarokig csatangol a bánatában a tudatom,
Reményt végesen elvesztette, emlékeknek él, ő lett vakom!
Itt most csapat-tudati léttel lett társas, bánatos-magányom...

Vecsés, 2020. február 09. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.

Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…

(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.

(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.