A szerelmünk parkolópályán…
Bántottál lelkemben, ó, Csenge
Mért’ vagy ilyen, kérdem esengve.
Törsz, zúzol engemet,
Hessented legyeket?
Miért változtál velem szemben?
Nem bántani vágytam, csak élni,
De túl sok volt és kezdtem félni.
Te raktál rám terhet,
Nem volt bennem enyhet.
Csak vágytam a békét és ennyi.
*
Bántottál lelkemben, mért’ tetted?
Magad nekem, miért kelletted?
Nem tudom, de én is,
Ilyet tettem mégis?
Nem kellettem… ezt érzékelted?
Nem szándékból törtem szívedet,
Nem bírtam fullasztó hitedet.
Szép volt, amíg az volt,
A szív is mást hallott.
Nem kértem mást, csak kis szünetet.
*
Szemedben nem vagyok senki sem?
Ne légy ellenség… mert elhiszem.
Én biz’ még szeretlek,
Gyorsan nem feledlek!
Ember porból porrá lesz… hiszem!
Nem lettél sosem csak „senki sem”,
Bennem kihűlt... régi szerelem.
Ellenség nem vagyok,
Mások az irányok!
Fáj érzés, máshova ment... hiszem.
Vecsés, 2024. október 29. -Siófok, 2025. május 21. -Kustra Ferenc József- két szerzősnek írtuk, romantikus LIMERIKBEN. Én a páratlanokat írtam, szerző-, és poéta társam Gránicz Éva a párosokat.
Bántottál lelkemben, ó, Csenge
Mért’ vagy ilyen, kérdem esengve.
Törsz, zúzol engemet,
Hessented legyeket?
Miért változtál velem szemben?
Nem bántani vágytam, csak élni,
De túl sok volt és kezdtem félni.
Te raktál rám terhet,
Nem volt bennem enyhet.
Csak vágytam a békét és ennyi.
*
Bántottál lelkemben, mért’ tetted?
Magad nekem, miért kelletted?
Nem tudom, de én is,
Ilyet tettem mégis?
Nem kellettem… ezt érzékelted?
Nem szándékból törtem szívedet,
Nem bírtam fullasztó hitedet.
Szép volt, amíg az volt,
A szív is mást hallott.
Nem kértem mást, csak kis szünetet.
*
Szemedben nem vagyok senki sem?
Ne légy ellenség… mert elhiszem.
Én biz’ még szeretlek,
Gyorsan nem feledlek!
Ember porból porrá lesz… hiszem!
Nem lettél sosem csak „senki sem”,
Bennem kihűlt... régi szerelem.
Ellenség nem vagyok,
Mások az irányok!
Fáj érzés, máshova ment... hiszem.
Vecsés, 2024. október 29. -Siófok, 2025. május 21. -Kustra Ferenc József- két szerzősnek írtuk, romantikus LIMERIKBEN. Én a páratlanokat írtam, szerző-, és poéta társam Gránicz Éva a párosokat.
Hosszú lenne az én tirádám,
Ha minden búmat fölsorolnám…
Valóság is kicifráz engem,
Unom, hogy lét froclizik velem…
Kérek türelmet,
könnyek között is születhet,
remény, öröm, új kezdet.
*
Életemben nem létezik jó kellem.
Életemet ellenségnek tekintem.
Olykor hiszem Istent, de ő nincs velem…
Éltem nem hagytam… kellene kezdenem?
Az életben,
nincsen véletlen,
benned élő fény, remény a sötétben.
*
Köröttem szép a havas táj, bele bájolgok,
Negatív rezgéseitől nagyon viszolygok.
Fájó az élet, lehet, hogy el kéne tűnnöm?
Jelen komfortzónámból át kén’ lényegülnöm?
Veled van az Isten!
Lélek alszik télen,
hogy tavasszal újjászülessen!
*
Sorskönyvemben mindenestől írva, benne vagyok,
A baj azonban, hogy nem tehetem mit akarok.
Adott a sorsod,
de te választod,
rabja vagy, vagy formálod.
*
Hiába benne mindenem, vannak összeragadta lapok, de végén van lényegem…
Lapozni már nem lehet, a vég megérkezett rozsdállt kaszával, majdan suhint egyet.
Múltad könyve zárt,
lelked ír még csodát,
túléled a suhintást.
Vecsés, 2025. április 5. – Siófok. 2025. május 3. Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. A páros versszakokat szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta!
Ha minden búmat fölsorolnám…
Valóság is kicifráz engem,
Unom, hogy lét froclizik velem…
Kérek türelmet,
könnyek között is születhet,
remény, öröm, új kezdet.
*
Életemben nem létezik jó kellem.
Életemet ellenségnek tekintem.
Olykor hiszem Istent, de ő nincs velem…
Éltem nem hagytam… kellene kezdenem?
Az életben,
nincsen véletlen,
benned élő fény, remény a sötétben.
*
Köröttem szép a havas táj, bele bájolgok,
Negatív rezgéseitől nagyon viszolygok.
Fájó az élet, lehet, hogy el kéne tűnnöm?
Jelen komfortzónámból át kén’ lényegülnöm?
Veled van az Isten!
Lélek alszik télen,
hogy tavasszal újjászülessen!
*
Sorskönyvemben mindenestől írva, benne vagyok,
A baj azonban, hogy nem tehetem mit akarok.
Adott a sorsod,
de te választod,
rabja vagy, vagy formálod.
*
Hiába benne mindenem, vannak összeragadta lapok, de végén van lényegem…
Lapozni már nem lehet, a vég megérkezett rozsdállt kaszával, majdan suhint egyet.
Múltad könyve zárt,
lelked ír még csodát,
túléled a suhintást.
Vecsés, 2025. április 5. – Siófok. 2025. május 3. Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. A páros versszakokat szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta!
Élet-mélázás…
(HIAfo)
Életperc, imádlak!
Elkorhadt tövűek
Élet-élt perceim mindje…
(Anaforás senrjon + Senrjonix)
Csodák élnek, érzem én!
Nem lehet, hogy nélkülük teljen,
Az élet érték!
Csodák vannak, bennük hinni kell!
Ne várj nagyot, érd be kicsivel.
*
Életperc, Te csodás!
Korhadt, épp' zuhanó
Életperceimben élek…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol mélyen a szívekben,
Mert az ember jó.
Lét csodái… apró örömök,
Látni fogod, ha majd eljövök.
*
Életperc állapot…
Élet részletei,
Élet-élt életperceim…
Csodák élnek, érzem én!
Megtalálnak, ha lelked tiszta,
Így kell lennie.
Csodák vannak, én már elhiszem,
Szíved halván… kebleden fejem.
*
Életperc… elmúlnak.
Bennük található
Élet-történelmi múltam…
Csodák élnek, érzem én!
Láthatóak is néha napján,
Hinni kell bennük.
Nézd csak, a millió csillagot!
Csoda az, meg nem cáfolhatod.
*
Életperc, jöjjél már!
Hozhatnál már jót is,
Élvezném a boldogságot…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol lenniük kell neki,
Tán a világban.
Csodák vannak, hidd már el nekem!
Fürkészd s lásd meg a végtelenben…
*
Életperc imádlak!
Te adod életet,
Életemben élem… jövőt!
Vecsés, 2018. január l. – Mórahalom, 2019. augusztus 10. – Szabadka, 2019.szeptember 26. – Kustra Ferenc József-– Az anaforás HIAfo –kat én írtam. A senrjon –okat Farkas Tekla. Alá a senrjonix versét, Jurisin (Szőke Margit) írta. A vers címe: Vannak csodák
(HIAfo)
Életperc, imádlak!
Elkorhadt tövűek
Élet-élt perceim mindje…
(Anaforás senrjon + Senrjonix)
Csodák élnek, érzem én!
Nem lehet, hogy nélkülük teljen,
Az élet érték!
Csodák vannak, bennük hinni kell!
Ne várj nagyot, érd be kicsivel.
*
Életperc, Te csodás!
Korhadt, épp' zuhanó
Életperceimben élek…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol mélyen a szívekben,
Mert az ember jó.
Lét csodái… apró örömök,
Látni fogod, ha majd eljövök.
*
Életperc állapot…
Élet részletei,
Élet-élt életperceim…
Csodák élnek, érzem én!
Megtalálnak, ha lelked tiszta,
Így kell lennie.
Csodák vannak, én már elhiszem,
Szíved halván… kebleden fejem.
*
Életperc… elmúlnak.
Bennük található
Élet-történelmi múltam…
Csodák élnek, érzem én!
Láthatóak is néha napján,
Hinni kell bennük.
Nézd csak, a millió csillagot!
Csoda az, meg nem cáfolhatod.
*
Életperc, jöjjél már!
Hozhatnál már jót is,
Élvezném a boldogságot…
Csodák élnek, érzem én!
Valahol lenniük kell neki,
Tán a világban.
Csodák vannak, hidd már el nekem!
Fürkészd s lásd meg a végtelenben…
*
Életperc imádlak!
Te adod életet,
Életemben élem… jövőt!
Vecsés, 2018. január l. – Mórahalom, 2019. augusztus 10. – Szabadka, 2019.szeptember 26. – Kustra Ferenc József-– Az anaforás HIAfo –kat én írtam. A senrjon –okat Farkas Tekla. Alá a senrjonix versét, Jurisin (Szőke Margit) írta. A vers címe: Vannak csodák
Hétköznapi pszichológia
Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek.
Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel.
Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek.
Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád…
Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu.
Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet.
Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem.
Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok.
Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk…
Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit.
El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok…
Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek!
Vecsés, 2023. december 21. – íródott: Ambrus József poéta társam azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban.
Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek.
Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel.
Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek.
Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád…
Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu.
Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet.
Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem.
Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok.
Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk…
Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit.
El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok…
Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek!
Vecsés, 2023. december 21. – íródott: Ambrus József poéta társam azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban.
Ma még hiszem azt, hogy egyszer minden más lesz,
s elvonulnak egyszer majd a fellegek
fejem fölül, és csöndes kis szobámat
egyszer még öröm hangja veri fel.
Ma még hiszem, azt, hogy úgyis talpra állok,
bárhogy húz földre mázsás súly, teher,
kopott szívemben van még annyi álom,
hogy mindig, mindenben vigaszt nyújt nekem.
Ma még hiszem azt, hogy enyém lesz a holnap,
ha erősen küzdök, s nincs olyan teher,
melytől gyönge lábam bárhogy megroggyanna,
ne tudnék felállni százszor is, ha kell.
Ma még hiszem azt, hogy minden egyes napban
van valami, miért élni érdemes,
hisz bármily törékeny az emberi lélek,
minden kis örömtől lepkeszárnyra kel.
Ma még hiszem, hogy bármily hideg tél lesz,
mindig találok majd egy kis meleget,
amely melegít, s adhatok belőle
minden embernek, ki fázik, hogyha kell.
Hiszen éppen attól oly erős az ember,
hogy minden akadályon átlép, és lehet,
épp attól erős az élni akarása,
hogy száz csatát megvív, amíg újra nyer.
s elvonulnak egyszer majd a fellegek
fejem fölül, és csöndes kis szobámat
egyszer még öröm hangja veri fel.
Ma még hiszem, azt, hogy úgyis talpra állok,
bárhogy húz földre mázsás súly, teher,
kopott szívemben van még annyi álom,
hogy mindig, mindenben vigaszt nyújt nekem.
Ma még hiszem azt, hogy enyém lesz a holnap,
ha erősen küzdök, s nincs olyan teher,
melytől gyönge lábam bárhogy megroggyanna,
ne tudnék felállni százszor is, ha kell.
Ma még hiszem azt, hogy minden egyes napban
van valami, miért élni érdemes,
hisz bármily törékeny az emberi lélek,
minden kis örömtől lepkeszárnyra kel.
Ma még hiszem, hogy bármily hideg tél lesz,
mindig találok majd egy kis meleget,
amely melegít, s adhatok belőle
minden embernek, ki fázik, hogyha kell.
Hiszen éppen attól oly erős az ember,
hogy minden akadályon átlép, és lehet,
épp attól erős az élni akarása,
hogy száz csatát megvív, amíg újra nyer.