Nekem hiányzol Kornélia,
Lehetnél bennem… lelkem párja.
Tíz évet lehúztunk,
Ez bizony a múltunk…
Gyere no, vissza Kornélia.

Érted vágyakozik mindenem,
Csak nálad pihenhet a szívem.
Ha hívsz engem, megyek,
A karomba veszlek.
Örökké maradok kedvesem.
*
Merészelek, jobb jövőt kérni,
Még jó pár tízet, veled élni…
Sorstól, nem kell félni,
Szeretve kell élni.
Gyere… vágyaimnak zenélni!

Veled lobban a láng szívemben,
Tűz gyúl, ha reám tekintsz csendben.
Nem félek a sorstól,
Vágyam nő a csóktól.
Karodban olvadnék... szüntelen.
*
Tanuljak, még jobban szeretni?
Közben a lelkedbe kerülni?
Nagy volt a hiányod,
De nem volt másságod.
Magamhoz beszélek! Ezt tenni?

Ne tanulj már, hisz szíved szeret,
A lelkem rég befogadta ezt.
A hiány égetett,
De szívem tégedet,
Mindvégig őrzött, perc amíg jött..
*
Igyekszek benned, jobban bízni,
Igyekszek benned, jobban hinni.
Harcom, magam vivom,
Éjjel Te vagy álmom…
Veled beszélek… s lepihenni.

Ha bízni akarsz, engedj közel,
Ha hinni akarsz, ész mérlegel.
Csitítsd el harcaid,
Bízd énrám álmaid,
A karomban békén pihenj el.
*
Ha összeállunk, Kornélia,
Az már nekem a szívem útja.
Ölelnélek, csókkal,
Simogatás, csókkal…
Ünnepeken is él… szív útja.
Ha összeérünk, szívem zenél,
A vágyad bennem örömre kél.
Ölelés és csókok,
Szelíd simogatók.
Szív útja, ünnepeken is él.
*
Gondolod, hogy nem bíztam benned,
Véljem, hogy ebből volt eleged?
Hallgattam mesédet,
Meg ütő szívedet…
Ha visszatérsz… szeretet jeled.

Tudom, bíztál, csak néha féltem,
Szívem súlyát rejtve viseltem.
Ha szavam hallgattad,
Éreztem, ott marad.
Ha visszatérek, szeress engem!
*
Gyere vágyok, óh, Kornélia!
Gyere csak, kinek nincs bajusza…
Hallgassuk a csendet,
Nem lehet eleget…
Végül… vágyok, óh Kornélia.

Jövök már hozzád, ó, kedvesem,
Vágyaknak lángjában ég lelkem.
Hallgatni a csendet,
Míg szívünk remeghet,
Csókban talál rám az érzelem.
*
Szíveinknek… együtt működni,
Lélekben kéne egyesülni…
Van tíz év gyakorlat.
Újra kell akarat…
Jőj vissza… egymást kell szeretni.

Szívünk lángja hadd forrjon össze,
Lelkünk vágya ne szálljon messze.
A tíz év nem szakít,
Az akarat szólít.
Jöjj, szerelmünk lobbanjon össze!
*
Én már gondolom, mi egy sorsban,
Jövőkben szépen élnénk… sorban.
Hívj fel, hogy mikor jössz,
Óvatosan előzz!
Mondok imát hozzád, kínomban…

Hiszem, hogy együtt lesz szép a lét,
Veled újra meglelem a fényt.
Hívj hát, hogy induljak,
Ölelve csókoljak…
Én is imádkozok mindezért.

Vecsés, 2025. július 12. – Siófok, 2025. szeptember 26. -Kustra Ferenc József - Gránicz Éva; Írtuk: két szerzősként rom. LIMERIKBEN. A páratlanokat én írtam a párosokat, szerző-, és poétatársam.

Hiszed vagy sem… Hannám kedvellek,
Még szeretlek… meg még szeretlek!
Lehet együtt élni?
Boldogságban félni!
Forró csók naponta… szeretlek…

Hiszem bizony... s tudd meg, kedvellek,
Szíved szaván én is merengek.
Lehet együtt élni,
Nem kell már csak félni.
Csókjaidért mindent megteszek.

Pihenjünk együtt az ágyunkban,
Élvezzük, együtt nagy mázlinkban…
Napjaink csókosak,
Szemeid csábosak…
Szemed tükröződne ágyunkban…

Jó veled bújni ágyikóba,
Szívem dobban, mint halk muzsika.
Karodban elcsitul,
Bennem a vágy felgyúl.
Veled élni... ez volna csoda.

Sok csók és benne vagyunk nyárba…
Együtt merülnénk nagy álomba…
Tudom, ez kell neked,
Megélném ezt veled!
Együtt élnénk boldogan… még ma!

Álmokba bújnánk nyár hevével,
Ölelésben remény szelével.
Itt vagyok, csak neked,
Egy a sorsom veled.
Legyünk boldogok… örökléttel.


2023. május 21. – Siófok, 2025. július 2. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek. A páratlanokat én írtam, a párosokat: Gránicz Éva írta szerző-, és poétatársam.

Messze idegenbe hóbortos célokért,
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.

A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekvőhelyed.

Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!

Nagy remény, hogy már jöszöl, Ilon,
Remény, hogy itt leszel állandón…
Ha fogod a kezem,
Kissé vesztem eszem.
Én visszasimogatom… nagyon!

Megyek, szívem oly lágyan dobban,
Mint tavasz, ha csókot lop halkan.
Karodban pihenek,
Álmodban ott leszek.
A szerelmünk nő csillagokban.
*
Reményem, hogy végleg itt leszel,
Szeretünk majd, nagy szerelemmel.
Engedd, csókoljalak,
Meg puszilgassalak.
Boldogságban itt, velem leszel.

Hiszem, együtt leszünk míg élünk,
Szeretetben, míg napra kélünk.
Öröm, egyetértés,
Szívünknek kísértés.
Örökre Veled, míg csak leszünk.
*
Úgy vágyom már, simítson kezed,
Meg azt is, simítson a lelked…
Talán egy pár leszünk,
Ez lesz oly’ jó nekünk!
Csak rád vágyok és élni veled…

Szívemnek féltett, legszebb álma,
A lelkem titkos, édes vágya.
Én lelkem, Te lelked,
Mindig együtt veled.
Bízom benne a sors megadja!

Vecsés, 2025. június 13. – Siófok, 2025. június 14. Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzős versnek, a beteljesüléséről LIMERIK-ben. A páratlanokat én írtam, a párosokat Gránicz Éva szerző-, és poétatársam.

Elhalkulnak már a szavak,
a csend beszél majdan tovább,
s hagyom, hogy álmodozzanak
alkonyukban, fenn a Golgotán.

Szemem derűs ragyogása
néma szürkeségbe vált,
az emberekbe vetett hitem,
ím, mégis megváltásért kiált!

Ó, mentsd meg őket, Atyám!
Csak harminc ezüst az ára;
könnye hullott el bánatán,
s kötelet dobott egy fára.

Hiszem; hogy egykor majd
többé már nem aláznak,
hiszem, hogy egykor majd
Tehozzád találnak!

Elhalkulnak már a szavak,
a csend beszél majdan tovább,
s hagyom, hogy álmodozzak
majd én is a Golgotán.