Szófelhő » Hiszem
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Ennyire rossz verset írnok,
hogy nem kell senkinek.
Hát én nem sírok
ha nem kell az ördög veszi meg.

Nem volnék senki
de én mégsem hiszem
Nehéz embernek lenni
terhem nehéz, mégis magam viszem.

Te elátkozott kemény világ
mond mért bántasz engemet?
Egy ember most hozzád kiált
mond mért gyötröd szívemet.

Álmom volt rég
de már nem álmodok.
Az ég már nem kék
és most útnak indulok.


Vándorok útján
örökre néma leszek.
De a kötők fáján
ott leszek én is veled.
Beküldő: Gombos Ferenc
Érints meg valahol ott, hol
két bordám közt lelkem honol.
Érintsd meg a fájdalmat, a békét,
a bosszúvágyam, és annak végét.

Azt akarom, érezd, miként véred cseppje
ajkamról ingujjadra cseppen le.
Érezd, hogy érzeted vérez be,
az ész mondaná, de a szív cselekedne.

Érintsd meg nyakamon az ízed,
ott, hol a világom súlya pihen,
és kérlek, szólj, hogyha már sok
az, amit rólunk gondolnak mások.

Megosztanám az igát, hadd
vigyük ketten, ketten a világ ellen.
De oh, Istenem, csak add,
hogy hazudnom ne kelljen.

Belehazudlak az életembe, csak
érints ott, hol a vágyak vannak
eltemetve mélyen, és én majd
elhiszem, hogy mi egymásnak
vagyunk teremtve.

Mezítelen öböl nyugszik válladon,
forr benne egy lehulló könnycsepp,
és el kell hinned nekem, tudom
hogyan lehetne könnyebb
a holnap.

Szerelmet hazudik a szád, érzem
amint borban ázott leheleted belélegzem.
Üresen cseng a hang, árnyék színű sátor,
vihartépte lelked megpihenhet nálam, Ámor.
Beküldő: Bartalis Orsolya
Ön vár engem egy találkozásra
és ez valóban több mint amit reméltem
közben bejött az ősz
esőtől-terhes szürke fellegek úsznak
az égen
ma még nem esik
napnyugaton is eltüntek a bíbor
fények
a lemenő nap vérző színei

Itt már hűvös az alkony
de a találkozásunk még mindig
beláthatatlan
nem úgy hogy egyáltalán
nem látjuk egymást
csak úgy találkozunk levélben
hogy az
nekem kevés
lehet sokat képzelek Önről
az érzemekről
s lehet tévedek
ha azt hiszem, hogy ez magának sem elég

nekem kevés
mert
nem tarthattam még
a karjaimban
nem éreztem csókjainak ízét a számon
úgy telt el a nyár
hogy én csak álmodoztam
magáról
írígy vagyok ? tudom: nem szép dolog ?
hogy van aki
mindennap megérintheti bárhol
míg én
csak a szemeimmel vetkőztethetem le
ha a képét látom


egy képet
hidegen hagy az én százfokos
lázam
szelíd és vad szerelmi ágaskodásom
kitárt karjaim
lüktetése amely ölelésébe zárná
az Ön kívánatos testét
formás csípője feszülését
büszke farát
Ölelném önt
száz karommal százszor
míg levetném
a bársonyos barna ruháját magáról

bársonyos barna ruháját levenném
ahol gyönyörű
melleit
sejtetni engedni
de
én látom holdudvarát is
amikor szemeim levetkőztetik

Én várok Önre mint férfi várhat
egy nőre
most hűvös ősz van majd
tél közelít
én várok Önre majd akkor is
ha dermesztő fagy jön
akkor is
ha az ön vágya értem kihül
ha az Ön szerelme
számomra
elveszik
Beküldő: Sz.István Bálint
Ezen a mámorító
májusi délutánon

amikor hársfák
virágainak
édes illatát
hordja
a szél,

amikor
egész valómmal
vágyom tested
érintését

szét tett gyönyörű
lábadközét

amikor messziről
a képzeletemmel
csókolom
vállaid hajlatát
melled bimbóit

tested buja háromszögét
ott lent a csodát
míg melleidet zihálva
markolja a kezem

ha már valóság volna
ha karjaimban
tarthatnálak
ha engem is
markolna a te kezed

ha megtörténne minden
ami megtörténhet

s meg is halhatnék talán
azt hiszem
Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.
Beküldő: Szabadi Tímea
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák