Idő 
Értékelés 
Értékelés Természeti jelenségek együttműködése
Vihar szeme tűz!
Villám képében éget.
Vastag felhőzet.
Tóban hullámok
Kergetik egymást… folyvást.
Szél nagy gerjesztő.
Házak és kertek,
Éjjel ezüstben úsznak.
Holdvilágos éj.
Odafönt, kék ég,
Takarja cikk-cakk felhő.
Sokágú villám…
Egy vihar látszik
A levelek mozgásán.
A szél, vihart hoz.
Fénylő, fehér gömb,
Tengernyi sötétségben…
Éji igazgyöngy.
Fekete felhő
Enged villámot földre.
Lassan kezd esni.
Eldőlt fa hangja
Vihar közepén ijeszt.
Gyorsan is rombol.
Nyáresti zápor.
Duzzadó pocsolyákban.
Hold tükörképe.
A sötét felhő,
Beszívta a csillagot.
Villám csettintés.
A szürke felhő
És a szél eredménye.
A nagy vihar jön.
Földgolyó árnya
Holdat is beborítja…
Holdfogyatkozás.
Égen villámló
Elektromos fény-nyilak.
Rettenetes hang.
Ég mocskos színe…
A szél mellett már jelzi.
Máris kezdődik.
Magas C nyúlik
Teliholdas alkonyba…
Farkasüvöltés.
Hamiskás fényt ad
Még sokágú villám is.
Gyorsan eltűnik.
A szél ereje
Sokáig nem változik.
A veszély hullám.
Felhőtakaró,
Vonul esti égbolton.
Holdfény pislákol.
Vecsés, 2016. december 26. – Arad, 2023. július 08. - Pápa, 2023. július 18 - Kustra Ferenc József- íródott; Renga láncversben. A villámokról én írtam, a szélről Ghica Izabella Iasmina, a Holdról Nagyné Vida Renáta poéta-, és szerzőtársaim.
Vihar szeme tűz!
Villám képében éget.
Vastag felhőzet.
Tóban hullámok
Kergetik egymást… folyvást.
Szél nagy gerjesztő.
Házak és kertek,
Éjjel ezüstben úsznak.
Holdvilágos éj.
Odafönt, kék ég,
Takarja cikk-cakk felhő.
Sokágú villám…
Egy vihar látszik
A levelek mozgásán.
A szél, vihart hoz.
Fénylő, fehér gömb,
Tengernyi sötétségben…
Éji igazgyöngy.
Fekete felhő
Enged villámot földre.
Lassan kezd esni.
Eldőlt fa hangja
Vihar közepén ijeszt.
Gyorsan is rombol.
Nyáresti zápor.
Duzzadó pocsolyákban.
Hold tükörképe.
A sötét felhő,
Beszívta a csillagot.
Villám csettintés.
A szürke felhő
És a szél eredménye.
A nagy vihar jön.
Földgolyó árnya
Holdat is beborítja…
Holdfogyatkozás.
Égen villámló
Elektromos fény-nyilak.
Rettenetes hang.
Ég mocskos színe…
A szél mellett már jelzi.
Máris kezdődik.
Magas C nyúlik
Teliholdas alkonyba…
Farkasüvöltés.
Hamiskás fényt ad
Még sokágú villám is.
Gyorsan eltűnik.
A szél ereje
Sokáig nem változik.
A veszély hullám.
Felhőtakaró,
Vonul esti égbolton.
Holdfény pislákol.
Vecsés, 2016. december 26. – Arad, 2023. július 08. - Pápa, 2023. július 18 - Kustra Ferenc József- íródott; Renga láncversben. A villámokról én írtam, a szélről Ghica Izabella Iasmina, a Holdról Nagyné Vida Renáta poéta-, és szerzőtársaim.
Kard nélkül győz szerelem!
Ámor a kis hamis, nyilazik!
Immár nyáladzok!
*
Kard nélküli szerelem?
Mi legyen, menjek körorvoshoz?
Nyáladzás, plusz nyíl…
*
Kardot én azért hordom,
Mint középkoriak… hátha kell!
Mily’ kellemes nyíl.
*
Kard legyen kéznél, lehet,
Hogy váratlan szükség merül föl!
Nyáltól nem rozsdás.
*
Kard velem, nő meg sehol.
Úgy vélem, Ámor kapjon taslit.
Kard, kisubickolt…
*
Kard nálam… nyíl eltalált!
Nyílász szervezzen új randevút!
Karddal csatába…
Vecsés, 2020. november 18. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás senrjon csokorban –ban.
Ámor a kis hamis, nyilazik!
Immár nyáladzok!
*
Kard nélküli szerelem?
Mi legyen, menjek körorvoshoz?
Nyáladzás, plusz nyíl…
*
Kardot én azért hordom,
Mint középkoriak… hátha kell!
Mily’ kellemes nyíl.
*
Kard legyen kéznél, lehet,
Hogy váratlan szükség merül föl!
Nyáltól nem rozsdás.
*
Kard velem, nő meg sehol.
Úgy vélem, Ámor kapjon taslit.
Kard, kisubickolt…
*
Kard nálam… nyíl eltalált!
Nyílász szervezzen új randevút!
Karddal csatába…
Vecsés, 2020. november 18. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás senrjon csokorban –ban.
Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, oly’ vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról.
„Csuló” – kézifegyver lövedéke.
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, oly’ vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról.
„Csuló” – kézifegyver lövedéke.
A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok,
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!
Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…
Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?
Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.
Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?
Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.
A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…
Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.
Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.
Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!
Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…
Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?
Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.
Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?
Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.
A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…
Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.
Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.
Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.
Táncot jár a hulló falevél,
És már csak egy nagy sasszét remél.
Ha majd földet ér vége lesz…
Reménye volt… végül… nem lesz.
Ha menned kell, táncoló levél, táncolj csak el,
Fontos, hogy hamis szavak ne hangozzanak el.
Táncolj csak még tovább, táncolj, míg megteheted,
Neked ennyi volt megírva… öröm volt léted…
Vecsés, 2013. június 6. – Kustra Ferenc József
És már csak egy nagy sasszét remél.
Ha majd földet ér vége lesz…
Reménye volt… végül… nem lesz.
Ha menned kell, táncoló levél, táncolj csak el,
Fontos, hogy hamis szavak ne hangozzanak el.
Táncolj csak még tovább, táncolj, míg megteheted,
Neked ennyi volt megírva… öröm volt léted…
Vecsés, 2013. június 6. – Kustra Ferenc József
